Megváltoztál...

Egy újabb reggel van, és nem volt túl kellemes arra kelni, hogy a napsugarai az arcomat égetik, ráadásul ehhez még társult az iszonyatos fejfájás. Az igazat megvallva a tegnapból nem sok mindene tudok vissza emlékezni, azon kívül, hogy ittam pár pohár bort Stevel. Remek. Két pislogás után kinyitom, a szemeim mire a fejembe szúr szinte a fejfájás. Körül nézek a hatalmas szobába, mire ráeszmélek, hogy Steve ágyában heverészek, mire a hasam is összerándul. Gyorsan ellenőrzőm a ruhámat, ami hiány nélkül megvan, mire megkönnyebbülten sóhajtok egyet. Oldalra pillantok, de az ágy másik felének hűlt helyét sem találom, sőt a párna tökéletesen beállítva hever helyén, amiből szintén arra következtetek, hogy nem történt semmi, de azét jó lesz erről biztosan megbizonyosodni… Nagy nehezen kikászálódok az ágyból és az ajtót közelítve lépek ki a szobából, majd egy hosszú folyósón átlépdelve, megpillantom a nappaliban a kanapén alvó Stevet, mire szám mosolyra húzódik. Próbálok minél halkabb léptekkel eljutni a mosdóig, de legnagyobb pechemre a ropogó parketta miatt nem sikerült. A szőke srác kicsit mocorgott a keskeny fekhelyén, majd felemelte fejét. Álmos tekintetét rám kapta, majd reggeli álmos hangján szólalt meg, szinte suttogva.

- Jó reggelt. – ült fel az ágyon, majd arcába temetve dörzsölte meg arcát, mire újból elmosolyodtam. 

- Neked is hasonlót. Remélem nem én kelltettelek fel. – mondtam, de igazából csak a tapintat szólt belőlem, mert egyáltalán nem volt kedvem Steve házába egyedül tájékozódni. 

- Nem, dehogy! – legyintett. – Már régóta fenn voltam, csak pihentettem a szemeim. – mondta, mire felállt a kanapéról és a konyha felé ment, ami csak egy fallal volt elkerítve a nappalitól, tehát még mindig szemmel tudtam tartani. Nem volt más rajta csak egy fehér bokszer és egy ezzel azonos színű trikó, ami miatt kissé kerültem a szemkontaktust, természetes, hogy zavarba hoz ezzel. 

- Ugye nem történt semmi? – húzom fel a szemöldököm a srácra nézve, mire ő is ugyan így téve emeli magasba szemöldökét.

- Nem értem Anna mire gondolsz? – vágott értelmetlen fejet, én pedig megforgattam a szemeim a tudatra, hogy tényleg nem esik le neki mire is gondolok.

- Tudod semmi OLYAN. – mondom szándékosan nyomatékosítva az utolsó szót, de Steve még mindig semmit mondó üres tekintettel néz rám. - Jaj Steve ne legyél már ennyire tökkel ütött! Úgy értem nem volt köztünk semmi intim kapcsolat. Ugye?! – kérdezem újra szinte suttogva, telesen zavarba voltam.  Szőke srác kicsit eltátotta száját, majd felnevetett, mire érzetem, ahogy az arcom más árnyalatokat vesz fel. 

- Tudod… Én sose pályáznék más nőjére. Főleg nem Louiséra… - fintorodik el az arca az utolsó szóra. Azt hiszem, igaza van, iszonyú nagy baromság volt ezt megkérdezni tőle, Steve nem ilyen, de Louisnál már kénytelen voltam hozzá szokni a bizonytalansághoz. 

- Igazad van, sajnálom! – nevetem el én is magam a saját hülyeségemen a fejemet rázva. – egyébként… nagyon köszönöm, hogy befogattál ma éjszakára, nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg ezt neked, de most azt hiszem, haza kell, menjek, nem is akarlak sokáig a terhedre lenni! – veszem fel a nappaliban hagyott táskámat Stevere nézve. 

- Ugyan Anna egyáltalán nem voltál a terhemre, sőt örültem, hogy nem voltam olyan magányos. – áll fel Steve, majd elém lépve add három puszit az arcomra. – De, ha tényleg úgy gondolod, hogy hazalátogatsz, akkor nem tartalak vissza. – mondta miközben elkezdte felcibálni magára a ruháit. 

- Talán te is mész valahová? – kérdezem, miközben a cipőmet fűzőm. 

- Igen! Találkozok… valakivel… - mondta furcsán az utolsó szót, de nem akarok tolakodó lenni, ha nem mondja el, az valószínűleg nem rám tartozik. 

- Ugyan Anna egyáltalán nem voltál a terhemre, sőt örültem, hogy nem voltam olyan magányos. – áll fel Steve, majd elém lépve add három puszit az arcomra. – De, ha tényleg úgy gondolod, hogy hazalátogatsz, akkor nem tartalak te is mész valahová? – kérdezem, miközben a cipőmet fűzőm.

- Igen! Találkozok… valakivel… - mondta furcsán az utolsó szót, de nem akarok tolakodó lenni, ha nem mondja el, az valószínűleg nem rám tartozik.

- Oh, értem! Akkor én megyek is... Még egyszer köszönöm! Szia! - mondom, majd meg várva míg Steve reagál egy gyors köszönéssel le lépek.

Gyorsan szedem lábaim, mivel a szürke eget elnézve nem soká hatalmas vihar közeleg. Sőt már éreztem, néhány csepp esőt az arcomra zuhanni. Nagyszerű! Semmi kedvem rongyossá ázni. Éppen időben sikeresen megérkeztem a házba, még a vihar előtt, kulcsaimat ledobtam az asztalra, a táskámmal együtt, majd a nappaliba az öltözködő Harryvel találkoztam.

- Szia. - kapja rám tekintetét, miközben a nyakkendőjével szerencsétlenkedik.

- Szia, Harry. Munkába készülsz? – kérdezem, tőle miközben átsétálok a konyhába és a hűtőben kutakodok.

- Pontosan. Megkérdezhetem, hogy hol voltál ma este? Rendben van, hogy összevesztél apuékkal, de igazán elmondhattad volna, hogy ne aggódjunk miattad. - néz rám a fürtöske.

- Ugyan Harry... Mindketten tudjuk, hogy maximum téged érdekel a családunkból, hogy mi van velem. Szóval, nem kell többes számban beszélni a dolgokról. Ja, és egyébként egy barátomnál éjszakáztam. - mondtam miközben jókorát haraptam az egyik almából.

- Anna, ne beszélj hülyeségeket! Téged is ugyan úgy szeretnek, csak tudod... Elfoglaltak. - próbált mentegetőzni Harry, mire gúnyosan elmosolyodtam.

- Igazán? Annyira, hogy hónapok alatt nem volt egy szabad percük megkérdezni, hogy egyáltalán élek-e?! Valamiért nehéz ezt elhinnem... Meg egyébként is, most hol vannak? - teszem fel a kérdést, mire Harry a földre kapja szemeit és szinte suttogva szólal meg.

- Már haza mentek... - mondta, mire a szám is tátva maradt.

- Látod...? Pontosan erről beszéltem! - mondtam, majd beviharoztam a szobámba. Gratulálok megnyerték a legrosszabb szülő díjat! Komolyan képesek voltak köszönés nélkül lelépni? Mindegy is, nem szeretnék túl sokat foglalkozni a témával. Már megszoktam.

Szobámban körbe nézve szemeim megakadtak a polcon heverő tankönyveimen, mire eszembe jutottak a romló jegyeim.

Leemeltem a könyvet, majd az ágyamhoz slattyogtam, és az ölembe szétnyitottam azt, majd elmélyültem a tanultakban, amikor nyílt az ajtó és a Harry csokoládé barna tincsei bukkantak fel mögötte a kezében egy kis papírt szorongatva.

- Ezt apuék küldik neked. - nyomja a kezembe a kis lapot, majd rám néz, és minden bizonnyal arra vár, hogy elolvassam.

A kezeimben tartott levelet gyorsan szétnyitottam, majd elolvastam.

" Mostantól foglalkozz többet a tanulással kérlek, különben nem lesz ennek jó vége" - olvasom végig, mire reakció gyanánt oldalra húzom a szám.

- Elköszönni azt nem tudnak, de fenyegetőzni igen.... Bravó! - mondom, és még ráteszek egy lapáttal, azzal, hogy tapsolni kezdek.

- Megváltoztál... - mosolyodik el keservesen Harry, és leül az ágyam sarkára, majd legnagyobb meglepetésemre átölel.

- Tudom, hogy anyáék milyen érzéketlenek veled szemben, és ezt igazságtalannak tartom, de tudd, hogy én mindig itt leszek neked, akármi baj van. - suttogja rekedtes, karcos hangján miközben hátamat dörzsölgette.

- Köszönöm Harry. - ölelem át én is őt, majd csak percekkel később engedtük el egymást újra.

- Most elmegyek dolgozni. - simít végig arcomon játékosan mosolyogva, majd gyors köszönés után elhagyja a szobát.

Még pár percig a kezemben tartott levelet szorongatom, majd összegyűrve dobom le az éjjeli szekrényemre, és próbálok újra a tanulásra koncentrálni, amikor megszólal mellettem a telefonom. A kijelzőn egy számomra ismeretlen szám villogott, mire kis tétovázás után felvettem.

- Anna, szükségem van rád. A kurva életbe! Gyere ide kérlek. - hallottam meg Louis hangját a vonal másik oldalán, mire könnyek gyűltek a szemembe.