Elmaradás. Elmaradás... és még több elmaradás, amit nagyon sajnálok, de végre meghoztam az új részt! :) Remélem elnyeri a tetszéseteket, kommizni, feliratkozni a továbbra is ér! Jó olvasást! :)
A Nap már lassan felkelőben van, hajnalodik, de még mindig iszonyatos fáradság uralkodik felettem. Egész éjjel egy szemhunyásnyit se aludtam, az agyam végig Lara ármányos tervén kattogott, kerestem a megoldást, de hiába. Talán ésszerűbb lenne feladni, és hagyni bűnhődni Harryt a tettei következménye miatt? Minden bizonnyal abból tanulna a legtöbbet, de tudom mennyit jelent neki ez a munka, amiért annyi erőfeszítést tett, hogy felvegyék, szóval nem hagyhatom, hogy elveszítse...
A Nap már lassan felkelőben van, hajnalodik, de még mindig iszonyatos fáradság uralkodik felettem. Egész éjjel egy szemhunyásnyit se aludtam, az agyam végig Lara ármányos tervén kattogott, kerestem a megoldást, de hiába. Talán ésszerűbb lenne feladni, és hagyni bűnhődni Harryt a tettei következménye miatt? Minden bizonnyal abból tanulna a legtöbbet, de tudom mennyit jelent neki ez a munka, amiért annyi erőfeszítést tett, hogy felvegyék, szóval nem hagyhatom, hogy elveszítse...
Álmos szemeimet erősen megdörzsöltem, majd felültem az ágyon, és lábaimat a
puha mamuszomba bújtattam. Lassan felálltam és lomhán csoszogva mentem a
szekrényem felé. Kinyitottam a szekrényajtót, és kis válogatás, civódás után
egy farmer és egy fekete feliratos felső mellett döntöttem. Iszonyatos
lassúsággal húztam fel magamra ruháim, majd vetettem magamra egy pillantást a
tükörben, és eligazgattam magamon a ruhadarabokat. Sosem látott gyorsassággal
kapkodtam össze a nehéz könyveimet, és a táskámba raktam őket, majd az előszoba
felé vettem az irányt.
A cipős szekrényből előhalásztam a már jól ismert, fehér tornacipőm, majd
gyorsan felhúztam őket lábaimra, és már nyitottam is az ajtót. A kulcsommal
babráltam, amíg meg nem találtam a megfelelő záró eszközt. Elfordítottam a
kulcsot, mire a zár egy kattanással jelezte, hogy az ajtó zárva van. Egy
könnyed mozdulattal a táskám aljára csúsztattam a kulcscsomóm, majd elindultam.
Apró lábaimmal gyorsan szeltem az utcákat, amíg a buszmegállóba nem értem.
A menetrendhez sétáltam, és egy gyors pillantást vetettem a telefonom órájára,
majd a sorok között keresgéltem a nyolcórai járatot, ami öt perc múlva várható,
addig is leültem a megállóban elhelyezett padra. Ködös, szeles idő volt csak
úgy, mint tegnap, kabátomat átjárta a hideg szellő, mire kicsit megborzongtam,
és összébb húztam magamon a meleg anyagot.
Lábaim nem érték a földet, ezért tehetetlenül lóbálni kezdtem azokat unalmamban.
A felhős eget figyeltem, amin néhány fekete madár cikázott. Lehunytam a szemem,
és csak a füleimre hagyatkoztam. A madarak csicsergése megnyugtatóan hatott rám,
pedig eddig sose figyeltem fel rájuk, de most még is elterelte figyelmem az
eddigi összes gondolatomról.
Az agyamat sikerült egy pillanatra teljesen kikapcsolni, a metsző hideg szele
is immunisan hatott rám, vagy csak kellő képen átfagytam és már meg se érzem a
dermesztő hideget. Hirtelen pufogó motor hangot hallottam meg, ami egy pillanat
alatt visszarántott elhessegette az érzést, és visszarántott a valóságba.
Kettőt pislogtam, és felálltam a padról, a táskám aljáról elő kotorásztam a
jegyem. A busz egy hangos fékezéssel megállt, majd kinyitotta előttem az
ajtóit, én pedig felszálltam a zsúfolt járműre. Kis tolakodás után, sikerült
lehuppanom az egyik üres helyre, mire a mellettem ülő grimaszolt egyet- kettőt,
de figyelmen kívül hagytam.
A busz lassan elindult, én pedig újra Lara képein gondolkoztam, de semmi nem
jutott eszembe, hiába a sok fejtörés.
Lassan megérkeztem az egyetemre, ezért felálltam és megnyomtam a jelző gombot.
A busz megállt, én pedig óvatosan leléptem a járműről, újból az órámra pillantottam,
pont időben ide értem, ezért nem kellett szaladnom. Szép nyugodtan
átgyalogoltam az úttesten, közben pedig leolvastam a már jól ismert ’ William Thomas
Jogi Egyetem ’ feliratot, majd beléptem a hatalmas faajtón. A faliújságon,
gyorsan megkerestem, hogy melyik terembe osztottak be, majd meg elindultam
megkeresni, és hamar meg is találtam. Benyitottam a terembe, mire pár korán
érkező érdeklődő tekintet meredt rám, de gyorsan el is kapták szemüket. Egy
halk köszönést vetettem oda nekik, de nem nagyon fogalakoztak velem. Megint
előbb jöttem, Louis természetesen még sehol. Leültem a megszokott, helyemre a
leghátsó sorban, és a fejemet a padra hajtottam. Hallgattam a körülöttem lévő
egyre hangosodó nyüzsgést, de figyelmen kívül hagyva feküdtem tovább a padon.
- Jó reggelt! – hallottam meg Louis hangját magam mellett, mire felkaptam
tekintetem.
- Jobbat. – nyöszörögtem fáradtan, és kicsit felegyenesedtem. Ledobta a
táskáját a földre, majd kihúzta a mellettem lévő széket, és lehuppant rá.
Hanyag testtartást vett fel, majd illetlenül hangosan csócsálni kezdte rágóját.
- Hogy is lehetne jobb? – mosolygott ajkait harapdálva, majd folytatta a
csámcsogást, miközben tekintete folyamatosan fel és lecikázott rajtam.
- Ha kevésbé lennék álmos. – nyújtózkodtam. – Meg, ha a testvérem idióta
ribanca, nem túrta volna fel az éjszakám… – mondtam folyamatosan elhalkulva,
mire Louis értetlenül nézett rám. Egy mély levegőt vettem, majd belekezdtem a
magyarázkodásba.
- Nézd, ahogy az már meséltem a testvérem volt barátnője, nem volt igazán
szimpatikus nekem. – kezdtem bele, mire egy apró bólintással jelezte, hogy
eddig megértette beszédem.
- És ahogy azt vártam, be is igazolódtak az előérzeteim. A testvérem tett
valamit, amiért Lara bosszút akar állni rajta. Szilárd elhatározást tett
amellett, hogy teljesen tönkre teszi Harry karrierét, és végül magát Harryt. –
mondtam suttogva, de mégis erősen gesztikulálva, hogy jobban megértse. Louis
csodálkozó fejet vágott, majd lassan szólásra nyitotta száját, de csak
pillanatok múlva sikerült értelmes szavakat kicsalnia belőle.
- És még is milyen bosszú? – húzta fel a szemöldökét.
Láttam rajta, hogy feszülten figyel, még a folyamatos csámcsogást is abba
hagyta, és érdeklődő tekintettel nézett rám, amit muszáj volt megmosolyognom.
- Harry lefeküdt Larával a munkahelyén, amiről készült pár kínos lesi fotó pár
eldugott rejtett kamerával.
- Harry pedig félti a kis szarházi állását… – fejezte be Louis a mondatot, mire
automatikusan rábólintottam, annak ellenére, hogy ezek elég erős szavak.
- Ennél szebben meg se lehetett volna fogalmazni. – folytattam az idióta bólogatásom,
majd észrevettem, hogy a terem ajtaján bekullogott az öreg bajszos tanár úr,
mire előhalásztam a rettenetesen nehéz könyveimet, és hangos puffanással az
asztalra dobáltam őket.
A tanár köszöntött minket, majd megkezdte a halálasan unalmas oktatást. Én
pedig figyelemmel követtem, legalább is próbáltam. Koncentrációm közben a
tollam végét rágcsáltam, majd egyszer csak feltűnt valami szokatlan. Louis.
Csöndes. Túl csöndes. Ámulattal figyeltem, hogy most tényleg odafigyel,
legalább is valamin gondolkozik, ami nála már haladás. Mi üthetett belé?
Az óra lassan eltelt, a tanár pedig kisétált a teremből, majd vele együtt a
tolongó egyetemisták, Louis pedig még mindig maga előtt babrált az egyetlen
tollával.
- Louis? – csettintettem egyet az orra elé, hátha akkor észrevesz. – Baj van? –
néztem rá kérdőn, majd megrázta a fejét.
- Nem, dehogy, csak kicsit elbámészkodtam. – mondta, miközben elpakolta a
cuccait, vagyis zsebre rakta az tollát.
- És, hogy derült ki ez az egész képes dolog? – érdeklődött tovább Louis, ami
kissé meglepett.
- Hallottam, ahogy Lara beszél valakivel telefonon, de nem tudom pontosan ki
lehetett az. – gondolkoztam a plafont bámulva. – A gond az, hogy Lara
táskájában megtaláltam a képeket, de amikor összetéptem őket rajta kapott, és
mint ahogy ez kiderült vannak másolatai, és fogalmam sincs, hogy fogjuk ezeket
megszerezni, ha egyáltalán meg lehet… - szomorodtam el a mondat végére, amikor
tudatosult bennem, hogy az itteni életünk mehet rá.
- Fogalmam sincs mit kéne tennünk, annyi mindenre gondoltam már, de minden
olyan reménytelen, és, ha Harryt tényleg sikerül kirúgatni, akkor vissza kell
költöttünk a szüleinkhez Szófiaba… - mondtam folyamatosan elhalkulva, de a
mondatom végére Louis felkapta a tekintetét, amiben egy pillanatnyi ijedtséget
véltem felfedezni.
- Ha csak nem… - kezdett bele, de egy kis szünetet tartott, hogy még egyszer
átgondolja mondani valóját, én pedig csak feszülten figyeltem rá.