2014. február 9., vasárnap

Megoldás?

Elmaradás. Elmaradás... és még több elmaradás, amit nagyon sajnálok, de végre meghoztam az új részt! :) Remélem elnyeri a tetszéseteket, kommizni, feliratkozni a továbbra is ér! Jó olvasást! :)

A Nap már lassan felkelőben van, hajnalodik, de még mindig iszonyatos fáradság uralkodik felettem. Egész éjjel egy szemhunyásnyit se aludtam, az agyam végig Lara ármányos tervén kattogott, kerestem a megoldást, de hiába. Talán ésszerűbb lenne feladni, és hagyni bűnhődni Harryt a tettei következménye miatt? Minden bizonnyal abból tanulna a legtöbbet, de tudom mennyit jelent neki ez a munka, amiért annyi erőfeszítést tett, hogy felvegyék, szóval nem hagyhatom, hogy elveszítse... 
Álmos szemeimet erősen megdörzsöltem, majd felültem az ágyon, és lábaimat a puha mamuszomba bújtattam. Lassan felálltam és lomhán csoszogva mentem a szekrényem felé. Kinyitottam a szekrényajtót, és kis válogatás, civódás után egy farmer és egy fekete feliratos felső mellett döntöttem. Iszonyatos lassúsággal húztam fel magamra ruháim, majd vetettem magamra egy pillantást a tükörben, és eligazgattam magamon a ruhadarabokat. Sosem látott gyorsassággal kapkodtam össze a nehéz könyveimet, és a táskámba raktam őket, majd az előszoba felé vettem az irányt. 
A cipős szekrényből előhalásztam a már jól ismert, fehér tornacipőm, majd gyorsan felhúztam őket lábaimra, és már nyitottam is az ajtót. A kulcsommal babráltam, amíg meg nem találtam a megfelelő záró eszközt. Elfordítottam a kulcsot, mire a zár egy kattanással jelezte, hogy az ajtó zárva van. Egy könnyed mozdulattal a táskám aljára csúsztattam a kulcscsomóm, majd elindultam. Apró lábaimmal gyorsan szeltem az utcákat, amíg a buszmegállóba nem értem. 
A menetrendhez sétáltam, és egy gyors pillantást vetettem a telefonom órájára, majd a sorok között keresgéltem a nyolcórai járatot, ami öt perc múlva várható, addig is leültem a megállóban elhelyezett padra. Ködös, szeles idő volt csak úgy, mint tegnap, kabátomat átjárta a hideg szellő, mire kicsit megborzongtam, és összébb húztam magamon a meleg anyagot. 
Lábaim nem érték a földet, ezért tehetetlenül lóbálni kezdtem azokat unalmamban. A felhős eget figyeltem, amin néhány fekete madár cikázott. Lehunytam a szemem, és csak a füleimre hagyatkoztam. A madarak csicsergése megnyugtatóan hatott rám, pedig eddig sose figyeltem fel rájuk, de most még is elterelte figyelmem az eddigi összes gondolatomról. 
Az agyamat sikerült egy pillanatra teljesen kikapcsolni, a metsző hideg szele is immunisan hatott rám, vagy csak kellő képen átfagytam és már meg se érzem a dermesztő hideget. Hirtelen pufogó motor hangot hallottam meg, ami egy pillanat alatt visszarántott elhessegette az érzést, és visszarántott a valóságba. Kettőt pislogtam, és felálltam a padról, a táskám aljáról elő kotorásztam a jegyem. A busz egy hangos fékezéssel megállt, majd kinyitotta előttem az ajtóit, én pedig felszálltam a zsúfolt járműre. Kis tolakodás után, sikerült lehuppanom az egyik üres helyre, mire a mellettem ülő grimaszolt egyet- kettőt, de figyelmen kívül hagytam. 
A busz lassan elindult, én pedig újra Lara képein gondolkoztam, de semmi nem jutott eszembe, hiába a sok fejtörés. 
Lassan megérkeztem az egyetemre, ezért felálltam és megnyomtam a jelző gombot. 
A busz megállt, én pedig óvatosan leléptem a járműről, újból az órámra pillantottam, pont időben ide értem, ezért nem kellett szaladnom. Szép nyugodtan átgyalogoltam az úttesten, közben pedig leolvastam a már jól ismert ’ William Thomas Jogi Egyetem ’ feliratot, majd beléptem a hatalmas faajtón. A faliújságon, gyorsan megkerestem, hogy melyik terembe osztottak be, majd meg elindultam megkeresni, és hamar meg is találtam. Benyitottam a terembe, mire pár korán érkező érdeklődő tekintet meredt rám, de gyorsan el is kapták szemüket. Egy halk köszönést vetettem oda nekik, de nem nagyon fogalakoztak velem. Megint előbb jöttem, Louis természetesen még sehol. Leültem a megszokott, helyemre a leghátsó sorban, és a fejemet a padra hajtottam. Hallgattam a körülöttem lévő egyre hangosodó nyüzsgést, de figyelmen kívül hagyva feküdtem tovább a padon. 
- Jó reggelt! – hallottam meg Louis hangját magam mellett, mire felkaptam tekintetem.
- Jobbat. – nyöszörögtem fáradtan, és kicsit felegyenesedtem. Ledobta a táskáját a földre, majd kihúzta a mellettem lévő széket, és lehuppant rá. Hanyag testtartást vett fel, majd illetlenül hangosan csócsálni kezdte rágóját. 
- Hogy is lehetne jobb? – mosolygott ajkait harapdálva, majd folytatta a csámcsogást, miközben tekintete folyamatosan fel és lecikázott rajtam.
- Ha kevésbé lennék álmos. – nyújtózkodtam. – Meg, ha a testvérem idióta ribanca, nem túrta volna fel az éjszakám… – mondtam folyamatosan elhalkulva, mire Louis értetlenül nézett rám. Egy mély levegőt vettem, majd belekezdtem a magyarázkodásba. 
- Nézd, ahogy az már meséltem a testvérem volt barátnője, nem volt igazán szimpatikus nekem. – kezdtem bele, mire egy apró bólintással jelezte, hogy eddig megértette beszédem.
- És ahogy azt vártam, be is igazolódtak az előérzeteim. A testvérem tett valamit, amiért Lara bosszút akar állni rajta. Szilárd elhatározást tett amellett, hogy teljesen tönkre teszi Harry karrierét, és végül magát Harryt. – mondtam suttogva, de mégis erősen gesztikulálva, hogy jobban megértse. Louis csodálkozó fejet vágott, majd lassan szólásra nyitotta száját, de csak pillanatok múlva sikerült értelmes szavakat kicsalnia belőle.
- És még is milyen bosszú? – húzta fel a szemöldökét. 
Láttam rajta, hogy feszülten figyel, még a folyamatos csámcsogást is abba hagyta, és érdeklődő tekintettel nézett rám, amit muszáj volt megmosolyognom.
- Harry lefeküdt Larával a munkahelyén, amiről készült pár kínos lesi fotó pár eldugott rejtett kamerával. 
- Harry pedig félti a kis szarházi állását… – fejezte be Louis a mondatot, mire automatikusan rábólintottam, annak ellenére, hogy ezek elég erős szavak. 
- Ennél szebben meg se lehetett volna fogalmazni. – folytattam az idióta bólogatásom, majd észrevettem, hogy a terem ajtaján bekullogott az öreg bajszos tanár úr, mire előhalásztam a rettenetesen nehéz könyveimet, és hangos puffanással az asztalra dobáltam őket. 
A tanár köszöntött minket, majd megkezdte a halálasan unalmas oktatást. Én pedig figyelemmel követtem, legalább is próbáltam. Koncentrációm közben a tollam végét rágcsáltam, majd egyszer csak feltűnt valami szokatlan. Louis. Csöndes. Túl csöndes. Ámulattal figyeltem, hogy most tényleg odafigyel, legalább is valamin gondolkozik, ami nála már haladás. Mi üthetett belé? 
Az óra lassan eltelt, a tanár pedig kisétált a teremből, majd vele együtt a tolongó egyetemisták, Louis pedig még mindig maga előtt babrált az egyetlen tollával. 
- Louis? – csettintettem egyet az orra elé, hátha akkor észrevesz. – Baj van? – néztem rá kérdőn, majd megrázta a fejét.
- Nem, dehogy, csak kicsit elbámészkodtam. – mondta, miközben elpakolta a cuccait, vagyis zsebre rakta az tollát.
- És, hogy derült ki ez az egész képes dolog? – érdeklődött tovább Louis, ami kissé meglepett. 
- Hallottam, ahogy Lara beszél valakivel telefonon, de nem tudom pontosan ki lehetett az. – gondolkoztam a plafont bámulva. – A gond az, hogy Lara táskájában megtaláltam a képeket, de amikor összetéptem őket rajta kapott, és mint ahogy ez kiderült vannak másolatai, és fogalmam sincs, hogy fogjuk ezeket megszerezni, ha egyáltalán meg lehet… - szomorodtam el a mondat végére, amikor tudatosult bennem, hogy az itteni életünk mehet rá.
- Fogalmam sincs mit kéne tennünk, annyi mindenre gondoltam már, de minden olyan reménytelen, és, ha Harryt tényleg sikerül kirúgatni, akkor vissza kell költöttünk a szüleinkhez Szófiaba… - mondtam folyamatosan elhalkulva, de a mondatom végére Louis felkapta a tekintetét, amiben egy pillanatnyi ijedtséget véltem felfedezni. 
- Ha csak nem… - kezdett bele, de egy kis szünetet tartott, hogy még egyszer átgondolja mondani valóját, én pedig csak feszülten figyeltem rá.