2014. január 23., csütörtök

Tudtam, hogy valamiben sántikál

Sziasztok! :) Végre eljött az a pillanat, hogy nem kell bocsánatot kérnem a késésért, sőt hamarabb kapjátok az új részt örömötökre! :D Egy kicsit esemény dúsabbra sikeredett, azt hiszem a történet érdekes fordulatot vett ebben a részben, de remélem elnyeri, majd a tetszéseteket. Nagyon szeretném megköszönni a rengeteg aranyos, pozitív komentet, a díjakat és persze a feliratkozásokat. Jó olvasást az új részhez! :)

Szótlanul ültem le melléjük a kanapéra, miközben megvető pillantásokat vetettem Larára, aki megállás nélkül a hosszú műkörmeivel babrálta Harry csokoládé barna tincseit. Meredten bámultam őket, és hallgattam a nyálasnál nyálasabb párbeszédeket, amiknek minden egyes szava hazugság volt. Undorodtam az egésztől, főleg, hogy tudom, Harry a legkevésbé se gondolja komolyan, sose volt igazán tartós kapcsolata, és a szakítások se viselték meg nagyon, és tudom Larával se lesz ez másképp. 
Gondolkozásomból hangos zene zökkentett ki, majd megpillantottam a kávézó asztalon villogó rózsaszín telefont.
- Ne haragudj kicsim, de ezt muszáj, felvennem. – mondta szinte nyávogva a hidrogén szőke lány, majd egy gyors puszit nyomott Harry ajkaira, és kirohant a szobából.  
Kínos csöndben pásztáztuk egymást Harryvel, de talán addig volt jó, amíg csöndben maradt. 
- Megint a barátaiddal voltál? – húzta fel érdeklődően jobb szemöldökét Harry, vettem egy mély levegőt, ez az a kérdés, amit utálom, ha feltesz nekem. 
- Nem, Harry, a terroristákkal. – forgattam meg szemeim, és keresztbe fontam karjaim mellkasom felett. 
- Inkább iszok valamit… - mondtam, majd felálltam és a konyha felé vettem az irányt leemeltem egy poharat a szekrényről, amikor halk suttogásra lettem figyelmes a vendégszoba felől. Az ajtó zárva volt, de tudtam, hogy Lara az. Alig hallhatóan beszélt, és ezzel kíváncsivá tett. A poharat az ajtónak nyomtam, majd a fülemet a pohárnak, és úgy hallgatóztam.
*Lara hangja*
- Igen, elintéztem, megvannak a képek, már csak be kell küldenem a főnökéhez. - 
Várjunk csak. Milyen képekről beszél Lara? Valami itt nincs rendben.
- Amint meglátja ezeket a kis akt fotókat a hónap dolgozójáról neki annyi. – nevetgélt csöndben, de mégis ördögien.  
- Ne aggódj, hiszen megígértem, hogy tönkre teszem ezt az érzéketlen bunkót. – suttogta enyhe haraggal a hangjában. - Semmi se akadályozhatja meg a tervünket…
- Lara! – kiabálta Harry, mire ijedtembe összerezzentem. 
- Ne haragudj, de most mennem kell Göndörke hív. – kuncogott az idióta gúnynéven, én pedig jobbnak láttam mi hamarabb elhagyni a helyszínt. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam vissza a konyhába, megengedtem a csapot, és a poharat a vízsugár alá tartottam. 
Bármilyen képekről is beszélt Lara meg kell szereznem, mielőtt még nagyobb vizet kavar vele. 
Várjunk csak, azt mondta, hogy a képek nála vannak, tehát itt van valahol a lakásban, csak meg kell keresnem őket. Szemeimmel végig pásztáztam a szobát, amikor a tekintetem megakadt egy kicsi pink színű ridikülön. Gyorsan megragadtam a táskát, és kutakodni kezdtem benne, hamar meg is találtam a képeket, amiket hitetlenkedve figyeltem. Harry elkövette a legrosszabb lépést a munkahelyén, Lara pedig ezt készül kihasználni. Hirtelen lépteket hallottam meg magam mögött, mire szemeimet a hang irányába kaptam. 
- Nem tanítottak meg arra, hogy nem nyúlkálunk más cuccához? – fonta körbe karjait mellkasa felett miközben a szemöldökét ráncolta. – Különben is, honnan tudtál róluk?! – emelte fel hangját, miközben a feje folyamatosan egyre vörösebb lett. 
- Te beszélsz? Épp a kezemben vannak ezek az eszméletlenül illegális képek rólatok, miközben Harry munkahelyén szexeltek. Hallottam, hogy mi a terved velük, undorító vagy Lara, gondoltam, hogy nem vagy egy angyal, de ezt még belőled sem néztem volna ki! – néztem rá értetlenül, majd ravaszul elmosolyogtam, és egy könnyed mozdulattal lassan téptem ketté a képeket a szeme láttán. 
- Ehhez mit szólsz? – vontam fel a szemöldökömet egy féloldalas mosollyal arcomon. 
- Azt, hogy sosem gondoltam volna, hogy ennyire naiv vagy. – vigyorgott. – Komolyan azt hitted, hogy a problémát ennyivel meg oldod, Anna? Mit szólsz ahhoz, hogy, ha azt mondom, nem ez az egyetlen példány? – kuncogott, és ekkor lépett be a konyhába Harry.  
- Hé, lányok, mi folyik itt? – kérdezte érdeklődve a tudatlan Harry. 
Vigyorogva karolta át Lara derekát, és próbálta megérteni a szituációt. 
- Harry, ez egy szörnyeteg, csak kihasznál érted?! – próbáltam észhez téríteni Harryt, de ő csak hangosan felnevetett. 
- Ne hülyéskedj már Anna! Különben is… - kezdett bele a szövegelésbe, de ekkora az orra elé tartottam a képeket, és a szó rögtön benne maradt a meglepődöttség miatt.
- Ezt még is mire véljem? – kapta ki kezemből a széttépett fotókat, és összeillesztgette, hogy jobban szemügyre tudja venni. Ideges tekintetét Larára kapta, és újból kérdezte, de most valamivel hangosabban és idegesebben. 
- Mik ezek?! – kérdezte.
- Harry… meg tudom magyarázni. – dadogta a szőke lány.
- Takarodj a lakásunkból… – fújtatott idegesen Harry, és a bejárati ajtó felé mutatott, Lara pedig megragadta az asztalon heverő táskáját, és a fogason lévő kabát, majd idegesen feltépte a kilincset és egy hangos csattanással csapta be maga mögött az ajtót. 
Harry vett egy mély levegőt, és a nappaliba ment, majd ledobta magát a kanapéra, a térdein könyökölve dörzsölgette halántékát. 
- Lara el akarta küldeni ezeket a képeket a főnöködnek, lehettél volna egy kicsit elővigyázatosabb, de te nem bírtál a farkaddal igaz?! Nem elég, ha otthon csináljátok? Tudod mekkora bajod lehet ebből Harry?! Tudod ki vagy te, Harry?! Egy könnyen cserélhető irodai alkalmazott, semmi más! - zúdítottam rá a szidó szavakat. 
- Már úgy is mindegy, vége. - nyugtatgatta magát Harry. 
- Nem Harry, közel sincs vége, Laránál vannak a képek másolatai, és elég nehéz lesz azokat megsemmisíteni. A karriered mehet rá érted?! - ordítottam vele. 
- Mi? Milyen másolatokról beszélsz?! - értetlenkedett Harry. 
- Lara nem olyan hülye, mint amilyennek látszott…A képek két példányban vannak meg neki. - magyaráztam. 
- Basszameg. - vágta a földhöz az eddig kezeiben szorongatott díszpárnát Harry.
Idegesen tenyerébe temette arcát, és halkan motyogott pár szitokszót.
Fogalma sincs, hogy fogja megoldani a helyzetet, és talán van is oka az aggodalomra. Hibát követett el, már ott, hogy összejött Larával, de valamiért még is csak megsajnáltam…
Leültem mellé a kanapéra, majd vonakodva közel húzódtam hozzá, fejemet a vállára hajtottam, és megnyugtatóan simogatni kezdtem hátát. 
- Majd, valahogy megoldjuk Harry… Ne aggódj ezért. – halkan beszéltem. 
- Anna, gondolkozz, elcsesztem, sose fogjuk megszerezni a képeket, kifognak rúgni a munkahelyemről, munka nélkül már pedig nincs pénz, pénz nélkül pedig élet se! Az életrajzomba pedig nyugodtan belevéshetem, hogy hajlamos vagyok szexelni a kétszínű barátnőmmel a munkahelyemen… - mérgelődött. 
- Megígértem, hogy valahogy megoldjuk, de most menj aludni Harry. – masszíroztam vállait, mire jól esően dünnyögött egyet, és éreztem, ahogy izmai elernyednek a jól eső érzésre, megnyugodott… 
- Megígéred? – mondta miközben azért küzdött, hogy a szemei nyitva maradjanak.     
- Meg. – túrtam játékosan puha fürtjei közé, majd egy puszit nyomtam arcára és felálltam mellőle, majd kisétáltam a szobából. 

2014. január 15., szerda

Titkok

Sziasztok! :) Tudom... mostanában egyre ritkábban hozok részeket, de nagyon igyekszek, és próbálom behozni a heti egy rész elmaradásom. Nagyon köszönöm az új feliratkokókat, és kommenteket. Bizonyára észrevettétek, hogy a történetbe két új szereplő jelent meg, Lara és Steve. Akikről már tettem is ki képeket a szereplők modulba, akit érdekel az lesse meg! ;) Most pedig jöjjön az új rész, jó olvasást! :)  

Ahogy újból érintettem alkoholtól ízes ajkait hátrálni kezdtem, szemeimet, egy pillanatra sem vettem le róla, lassan, tolatva, közelítettem meg a szoba ajtaját végig tartva vele a szemkontaktust. Mosolyogva figyelte minden apró lépésem a kijárat felé, hátam egyszer csak az ajtónak ütközött, mire hirtelen megfordultam, az ajtó nyitódott, majd hamar be is csapódott, ahogy kifutottam a szobából. A lüktető hangos zene, ütemesen rengette meg alattam a földet, a folyósón gyorsan szedtem kicsi lábaim amikor, kiabálást véltem felfedezni mögöttem.
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy egyedül sose találsz haza?! – próbálta túl kiabálni a hangos zenét Louis, mire lábaim megtorpantak, egy laza mozdulattal sarkon pördültem, amikor tudatosult bennem, hogy igaza van. Pár bizonytalannak tűnő lépést mentem közelebb hozzá, majd zavarodottan kezdtem hebegni.
- Ő… Persze tudom, csak… gondoltam elköszönök a többiektől! – mutattam hanyagul a nevetgélő csapat fiatal felé, Louis pedig elhitte, legalább is úgy tett, mintha elhinné ezt nekem. Egyértelműen bólintott egyet, majd mind ketten megindultunk Steveék társasága felé.
A szőke srác egy széles mosolyt küldött felénk, majd gyorsan felállt, és Louisal szembe fordult.
- Nehéz eset? – nézett felém vigyorogva Steve, majd újból Louisra.
- Az. – vágta rá a tömör választ Louis, majd egy bonyolult kézfogás után elköszöntek egymástól, én is hasonlóan téve megálltam Steve előtt, és egy apró, bíztató mosolyt villantottam felé.
- Nem értek az ilyenekhez. – utaltam nevetgélve az előbb látott kézfogásukra, mire karjaival erősen magához húzott, és szorosan átölelt. Meglepődöttségemben, egy pillanatig eltartott, hogy én is visszaöleljek. Az egész csak egy egyszerű ölelésnek tűnt, amíg meg nem halottam rekedtes hangját, közel a fülemhez.
- Te vagy a gyenge pontja. – suttogta – megőrjíted Őt. – hallgattam halk suttogását, miközben Louist pásztáztam. Minden mondata után egy rövid szünetet tartott. – Talán nem is hinnéd, hogy mennyire gyenge… – mondta, majd egy erős hát dörzsölés után eleresztett fogságából.
Szemeimet még mindig a várakozó Louison tartottam, hogy nem vettem eddig észre? Hiszen minden egyes apró mozdulatában ott volt. A hirtelen felindulásból tett reakciói, és az utána érzett gyengédsége, mind arra utal... Szeret... De miért titkolja az érzelmeit? És miért nem hagyja, hogy az emberek meglássák benne a jót is? A gondolatok zakatoltak a fejemben, amikor meghallottam Stevet, hangja visszahozott a valóságba, újból hallottam a körülöttem lévő ricsajt.
- Menj, Louis már vár. - mosolygott rám féloldalasan, mire egy aprót bólintottam.
- Köszönöm... - mondtam miközben végig arcát figyeltem, szemeivel Louis felé legyintett, jelezve, hogy ne várassam tovább. Még egy utolsó pillantást vetettem a szőke srácra, majd elindultam Louis felé, aki az ajtónál várakozott.
Egy széles vigyor terült el az arcán, amikor észrevett. Az ajtókilincshez nyúlt, majd lassan lenyomta azt, és kinyitotta előttem az ajtót. Csípőmet szándékosan jobbra-balra illegetve lépkedtem ki az épületből. Tekintete lyukat fúrt rajtam, fejemet hirtelen hátrafordítottam, és jól éreztem, szemeit gyorsan elkapta fenekemről és ajkait harapdálva pásztázta az arcom. Egy halvány mosolyt küldtem felé, majd kicsit lassítottam lépteimen, hogy utolérjen.
Lassan lépkedett, és komótosan sétált mellettem, egyértelműen kimutatva, hogy nem siet sehová.   A kezében egy fekete Marlborót szorongatott, a kis doboz tetejét egyetlen mozdulattal nyitotta fel, majd kihúzott belőle egy szál cigarettát. Ajkaival összeharapta a végét, majd a kabátja zsebében kezdett turkálni, egy pillanatra megállt, egy sercenő hanggal felgyulladt az öngyújtó lángja, majd pármásodperc múlva el is aludt. Egy mély lélegzetet hallottam, majd már csak a dohány füstjének illatát éreztem.
Gondolataim újra Steve szavaira terelődtek, sokkal magabiztosabbá tett, hogy már tudom mit érez Louis. Olyan, mint egy színész, aki képes eltitkolni valós érzelmeit… de miért teszi ezt?
Meztelen karjaimat hideg szellő érintette, mire egy kicsit megborzongtam. A szél egy félig elázott falevelet sodort maga után, nincs mit tenni az évszakok változnak Az őszt lassan felváltja a tél, és az idő is  egyre hűvösebb lesz, mi meg csak vacogunk. Tekintetem az égboltra vezettem és a fénylő Holdat figyeltem, amit a Louis által kifújt cigaretta füst ködösített be. A körülöttünk lévő csöndet, Louis rekedtes köhögése törte meg.
- Muszáj ezt a füstölgő szart szívnod? – kaptam ki a kezéből az égő cigarettát, majd a mellettünk lévő ház falán elnyomtam és a földre dobtam azt. Figyeltem Louis meglepődött arcát, amit nem tudtam nem meg mosolyogni. Elhabogott pár értelmetlen mondatot, majd egy egyszerű fejrázással tette túl magát a történteken, és folytatta a hazafelé utat. Valamivel gyorsabban sétált, mint az előbb, de még mindig csöndben volt. Hangtalanul sétáltunk egymás mellett, amíg a mi utcánkba nem értünk. Már messziről láttam a házunkban világító fényeket, ami egyértelmű jel arra Harry otthon van! Lépteimen fokozatosan lassítottam, majd megálltam, mielőtt a házunk elé értünk volna.
- Harry… Hazaért! – mondtam ki, mire Louis lábai is megtorpantak. Láttam, ahogy egy mély levegőt vesz, majd hirtelen szembe fordul velem.
- Még is meddig akarsz titkolózni?! – nézett idegesen a szemembe. – Mit gondolsz, meddig lehet ezt csinálni? A testvéred sem hülye Anna… Egyszer rá fog jönni! – szembesített a fájó igazsággal.
Nem volt bátorságom elmondani, féltem Harry reakciójától, de nem akartam tovább titkolózni.
- Fogalmam sincs. - hebegtem zavartan az orrom alatt. Satnya válaszomra, Louis megforgatta a szemeit, és idegesen az eget kémlelte. A kezében tartott dobozból egy újabb szállat húzott elő, majd meggyújtotta azt, és újból mélyeket szívott az egészségtelen anyagból. Figyeltem a kezében tartott dobozt, majd eldöntöttem. Megakarom, tudni az okát, amiért ennyire függ ettől a káros szénveszélytől.
- Kérek, egy szállat. - próbáltam kivenni a kezéből a cigarettás dobozát, mire kérdően nézett rám, és csak még erősebben tartotta markában.
- Szeretném kipróbálni. - magyaráztam el röviden a tervem.
Louis egy könnyed mozdulattal a farzsebébe csúsztatta a kicsi dobozt, majd ravaszul nézett rám.
- Nem gondolod, hogy a kezedbe adom miután már így is eggyel kevesebb lett miattad. – húzta fel a jobb szemöldökét miközben egy hatalmas vigyor tátongott az arcán. Szeretem őt mosolyogni, látni, mindig megnyugtató látványt nyújtott, és engem is mosolyra késztetett… Alsó ajkam alig láthatóan megnyaltam, majd pár lépést háttrébb létem.
- Most mennem kell. – hátráltam folyamatosan mosolyogva, majd intettem egyet, és gyorsan sarkon fordultam, és a ház felé vettem az irányt. Nem fordultam vissza, de tudtam, hogy néz, és jó érzéssel töltött el.
A kapu ajtaja nyitva volt, ahogy a bejárati ajtó is, Harry gyakran elfelejti bezárni maga után, jellemző rá…
Beléptem az előszobába, gyorsan ledobtam a cipőimet a lábtörlőre, majd elindultam “megkeresni“ Harryt. A nappaliba érve megláttam a szőke rémet, Larát, majd a mellette ülő Harryt. Amikor észrevettek, mindketten felém kapták tekintetüket, mire egy kínosan rövid mosolyt küldtem feléjük.
- Már meg sem kérdezem, hol voltál ilyen sokáig. – nézett rám elnézően Harry. – Bár örülnék, ha nem öltöznél lassan már minden nap ribancnak. – nézett végig rajtam szigorú szemeivel.
Nem hiszem el, hogy ezt pont nekem mondja…, előbb a barátnőjét kéne szemügyre venni. Bár pontosan tudom, hogy Harrynek csak a teste tetszik, belül ugyanis teljesen üres a csaj agya. Rossz előérzetem van Larával kapcsolatban, és félek, hogy csak kihasználja Harryt, én pedig tehetetlenül kell végig nézzem, hiszen úgy se hallgatna rám, hiszen sosem tette.

2014. január 3., péntek

Ártatlan vicc volt


Sziasztok! :) Borzasztóan sajnálom, hogy ennyire sokat késtem a legújabb résszel, de rettenetesen sűrű a szünetem program rendje, ráadásul rengeteget kellett tanulnom. Szóval még egyszer ezer bocsánat érte. Nagyon köszönöm az előző részhez társult pozitív visszajelzéseket, és a plusz feliratkozást. Örülnék, ha a blog továbbra is jól működne, most pedig jöjjön az új rész, jó olvasást!  :) 


Kék tekintetét fürkésztem, szemei csillogtak az alkoholtól. Kezei végig siklottak hátamon, majd megállapodtak a fenekemen, mire kicsit megugrottam. Meglepettségemet pillanatok alatt egy mosollyal álcáztam. Egyre közelebb húzott magához, majd egy puszit nyomott ajkaimra, és egy féloldalas mosollyal nyugtázta, amikor viszonoztam egy csókkal gesztusát, egyértelművé téve, hogy én is annyira akarom őt, mint ő engem.
Nehezen vettük a levegőt, Louis vonakodva elhúzódott, és enyhén duzzadt ajkaiba harapott.
- Légy az enyém. – halkan beszélt.
Nem voltam biztos abban, hogy ez kijelentés, vagy felszólítás, de nem is érdekelt. Egy halvány mosollyal arcomon bólintottam. Karjaimmal átöleltem derekát, megszorítottam, mire ő védelmező karjaiba zárt engem. A mellkasához dörgölőztem, a minket körülvevő sötétség nem ijesztett meg… Biztonságban éreztem magam. Ujjaival, sötét tincseimmel játszadozott, kicsit eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek. Pár másodpercig szótlanul kémleltük egymást, majd Louis halk kuncogást hallatott, ami egy hatalmas mosollyal társult. Minden tettét figyelemmel kísértem. Kicsit lehajolt, egyik kezével a láb hajlatom alá nyúlt a másikat pedig a derekam köré kulcsolva emelt fel. Hirtelen tettére ijedten nyakába kapaszkodtam, mire ő vigyorogva tántorgott velem a sötétben, majd egyszer csak tartása megszűnt, elengedett, és pedig kis zuhanás után egy puha ágyra kerültem. Nem volt időm gondolkozni, lábaim közé fészkelte csípőjét, egyik kezével megtámaszkodott fejem mellett, a másikkal oldalamat kezdte simogatni. Érintése, mintha égés nyomokat hagynának bőrömön, figyelmeztető jeleket adva, hogy hülyeségre készülünk, de nem érdekel, megbízok benne és most ez a lényeg.
A hajam szétterült körülöttem, ahogy Louis lefektetett a paplanra. Szinte ámulattal nézett rám, a szeme végig a testemen cikázott. Tekinthetünk találkozott, amikor kicsit jobban feltérdelt, felemelte a jobb lábam, nyöszörögtem, ahogy Louis meleg kezei végig siklottak a lábamon, a térdemen, majd a lábfejemen. Mindeközben puha, nedves csókokat lehelve bőrömön. Tenyere végigcsúszott a testemen, megfogta a mellem és finoman szorította azt, örömteli bizsergést égette a bőröm, amikor libabőrös lettem. Louis pontosan tudta, hogy milyen hatással van rám, és ki is használta ezt. A fejem oldalra fordítottam, mellkasom szaporán emelkedett fel és le Louis érzéki érintése miatt.
- Nézz rám. - utasított. Szemeim remegve nyitottam ki, mire találkoztam Louis égető tekintetével. Jelenléte magával ragadt, majd eltiport. A mozdulatai annyira sok érzést, és szenvedélyt takartak, erős még is gyengéd.
Ajkaimmal megcsókoltam a nyakán lévő érzékeny pontot, mire kisebb morgást hallatott. Szívtam, és haraptam az előbb megtalált területet. Kénytelen voltam abba hagyni, mikor megéreztem Louis kezeit a ruhám cipzárjánál babrálni.
Kínzóan lassan húzta végig az anyagot rajtam, szemei örömmel felfedezték a testem összes apró újonnan megismert szegletét.
- Basszus… - motyogta.
Kéjes sóhajt hallottam, kihasználva az időt pásztázta a testem íveit.
Szégyenlősen magam elé kaptam kezeim, hogy véget vethessek bámészkodásának.
- Ne! Látni akarlak. – fogta közre két csuklóm, hogy elhúzza őket előlem.
Erőteljesen eltoltam magamtól mellkasát, és ijedten ültem fel az ágyon. Nem vagyok kész arra, hogy végleg neki adjam magam…
Hosszú barna hajam, mellkasomra borult, szótlanul meredtem magam elé a sötét szobában. Egy pillanatnyi bizonytalanságot éreztem, vagy csak félelmet.
- Valami baj van? – duruzsolta, majd lesöpörte vállamról hajam, szabaddá téve a területet. Forró, puha ajkaival nyakamat kezdte csókolgatni, rakoncátlan mogyoró barna haja csiklandozott. Nem tudtam ellenállni, érintése újra hipnotikus állapotba hozott, és engedtem, hogy uralkodjon felettem. Nyakamról áttért a hátamra, gyengéd, még is maradandó harapás nyomokat hagyott maga után. Fogaival kicsit meghúzta melltartópántom, ami fájdalmasan csapódott vissza rám. Éreztem, ahogy kezeivel a csattot keresi, majd szétpattintja azt. Karjaimon végig húzta, majd a földre dobta. Hirtelen álltam fel az ágyról és szembe fordultam az ülő Louissal. Nedves puszikkal halmozta be a hasam környékét, majd két ujját beakasztotta az utolsó vékony anyagba, és könyörtelenül húzta le rólam. Meztelenül álltam előtte, szemeimet összeszorítva vártam, ujjait megéreztem a jobb kezemnél, megszorította, majd közelebb húzott magához. Eldőlt az ágyon, majd magára húzva forrtunk össze egy csókban.
Egyre hevesebb és hevesebb érzelmekkel, és felgyülemlő szenvedéllyel csókolt meg, mire ajtónyitódásra lettünk figyelmesek, kétségbeesetten kaptam magam elé a kezem, és fordítottam fejem a hang irányába. Az ajtó mögül Steve szőkés haja bukkant fel.
- Stevenek mindig is jó volt az időzítője. – nevetgélt Louis. – Steve egyre udvariasabb vagy! – kiabálta oda a röhögő srácnak, mire az én arcomon is egy hatalmas mosoly jelent meg.
- Legutóbb is akkor kopogtattál, amikor Emilyt döngettem. De most már a kopogtatás is elmaradt. – nevetett fel egyszerre a két fiú, mire az én arcomról eltűnt a vigyor. Hogy érti, hogy legutóbb?
- Hogy mi?! – szóltam közbe. Minden olyan reményem, hogy egy kicsit is különleges vagyok a szemében szertefoszlott bennem. – SZÁLLJ LE RÓLAM! – kiabáltam rá, de a hangom elcsuklott az utolsó szóra.
- Ezt elbasztad haver. – szólalt meg Steve, mire Louis idegesen összeráncolta a szemöldökét.
- Húzzál kifelé!- mire a srác lassan, megbánást tettetve kibattyogott, de közben látszottak a nevetőráncai, amik azt mutatták igenis szórakoztatónak találja a helyzetet.
Ellöktem magamtól Louis, és a ruháimat kezdtem felkapkodni magamra.
- Akkor, most nem jössz vissza, hm? – vigyorgott Louis, mire az én arcomon is egy erőltetett mosoly jelent meg.
- Ezt tényleg elbasztad seggfej! – vettem az irányt a szoba kijárata felé, mire egy kezet éreztem meg a csuklómon.
- Semmi pánik baby, csak vicc volt. – húzott közel magához Louis
Meg lendítettem a kezem, majd erősen arcon csaptam.
– Ezt meg érdemelted, és ne hívj így. – tettem hozzá egy mosollyal kísérve, mire ő is elvigyorodott, és hirtelen megcsókolt, pár másodpercig meglepetten álltam ott, majd mohón csókoltam vissza.