Titkok

Sziasztok! :) Tudom... mostanában egyre ritkábban hozok részeket, de nagyon igyekszek, és próbálom behozni a heti egy rész elmaradásom. Nagyon köszönöm az új feliratkokókat, és kommenteket. Bizonyára észrevettétek, hogy a történetbe két új szereplő jelent meg, Lara és Steve. Akikről már tettem is ki képeket a szereplők modulba, akit érdekel az lesse meg! ;) Most pedig jöjjön az új rész, jó olvasást! :)  

Ahogy újból érintettem alkoholtól ízes ajkait hátrálni kezdtem, szemeimet, egy pillanatra sem vettem le róla, lassan, tolatva, közelítettem meg a szoba ajtaját végig tartva vele a szemkontaktust. Mosolyogva figyelte minden apró lépésem a kijárat felé, hátam egyszer csak az ajtónak ütközött, mire hirtelen megfordultam, az ajtó nyitódott, majd hamar be is csapódott, ahogy kifutottam a szobából. A lüktető hangos zene, ütemesen rengette meg alattam a földet, a folyósón gyorsan szedtem kicsi lábaim amikor, kiabálást véltem felfedezni mögöttem.

- Ugye tisztában vagy azzal, hogy egyedül sose találsz haza?! – próbálta túl kiabálni a hangos zenét Louis, mire lábaim megtorpantak, egy laza mozdulattal sarkon pördültem, amikor tudatosult bennem, hogy igaza van. Pár bizonytalannak tűnő lépést mentem közelebb hozzá, majd zavarodottan kezdtem hebegni.

- Ő… Persze tudom, csak… gondoltam elköszönök a többiektől! – mutattam hanyagul a nevetgélő csapat fiatal felé, Louis pedig elhitte, legalább is úgy tett, mintha elhinné ezt nekem. Egyértelműen bólintott egyet, majd mind ketten megindultunk Steveék társasága felé.

A szőke srác egy széles mosolyt küldött felénk, majd gyorsan felállt, és Louisal szembe fordult.

- Nehéz eset? – nézett felém vigyorogva Steve, majd újból Louisra.

- Az. – vágta rá a tömör választ Louis, majd egy bonyolult kézfogás után elköszöntek egymástól, én is hasonlóan téve megálltam Steve előtt, és egy apró, bíztató mosolyt villantottam felé.

- Nem értek az ilyenekhez. – utaltam nevetgélve az előbb látott kézfogásukra, mire karjaival erősen magához húzott, és szorosan átölelt. Meglepődöttségemben, egy pillanatig eltartott, hogy én is visszaöleljek. Az egész csak egy egyszerű ölelésnek tűnt, amíg meg nem halottam rekedtes hangját, közel a fülemhez.

- Te vagy a gyenge pontja. – suttogta – megőrjíted Őt. – hallgattam halk suttogását, miközben Louist pásztáztam. Minden mondata után egy rövid szünetet tartott. – Talán nem is hinnéd, hogy mennyire gyenge… – mondta, majd egy erős hát dörzsölés után eleresztett fogságából.

Szemeimet még mindig a várakozó Louison tartottam, hogy nem vettem eddig észre? Hiszen minden egyes apró mozdulatában ott volt. A hirtelen felindulásból tett reakciói, és az utána érzett gyengédsége, mind arra utal... Szeret... De miért titkolja az érzelmeit? És miért nem hagyja, hogy az emberek meglássák benne a jót is? A gondolatok zakatoltak a fejemben, amikor meghallottam Stevet, hangja visszahozott a valóságba, újból hallottam a körülöttem lévő ricsajt.

- Menj, Louis már vár. - mosolygott rám féloldalasan, mire egy aprót bólintottam.

- Köszönöm... - mondtam miközben végig arcát figyeltem, szemeivel Louis felé legyintett, jelezve, hogy ne várassam tovább. Még egy utolsó pillantást vetettem a szőke srácra, majd elindultam Louis felé, aki az ajtónál várakozott.

Egy széles vigyor terült el az arcán, amikor észrevett. Az ajtókilincshez nyúlt, majd lassan lenyomta azt, és kinyitotta előttem az ajtót. Csípőmet szándékosan jobbra-balra illegetve lépkedtem ki az épületből. Tekintete lyukat fúrt rajtam, fejemet hirtelen hátrafordítottam, és jól éreztem, szemeit gyorsan elkapta fenekemről és ajkait harapdálva pásztázta az arcom. Egy halvány mosolyt küldtem felé, majd kicsit lassítottam lépteimen, hogy utolérjen.

Lassan lépkedett, és komótosan sétált mellettem, egyértelműen kimutatva, hogy nem siet sehová.   A kezében egy fekete Marlborót szorongatott, a kis doboz tetejét egyetlen mozdulattal nyitotta fel, majd kihúzott belőle egy szál cigarettát. Ajkaival összeharapta a végét, majd a kabátja zsebében kezdett turkálni, egy pillanatra megállt, egy sercenő hanggal felgyulladt az öngyújtó lángja, majd pármásodperc múlva el is aludt. Egy mély lélegzetet hallottam, majd már csak a dohány füstjének illatát éreztem.

Gondolataim újra Steve szavaira terelődtek, sokkal magabiztosabbá tett, hogy már tudom mit érez Louis. Olyan, mint egy színész, aki képes eltitkolni valós érzelmeit… de miért teszi ezt?

Meztelen karjaimat hideg szellő érintette, mire egy kicsit megborzongtam. A szél egy félig elázott falevelet sodort maga után, nincs mit tenni az évszakok változnak Az őszt lassan felváltja a tél, és az idő is  egyre hűvösebb lesz, mi meg csak vacogunk. Tekintetem az égboltra vezettem és a fénylő Holdat figyeltem, amit a Louis által kifújt cigaretta füst ködösített be. A körülöttünk lévő csöndet, Louis rekedtes köhögése törte meg.

- Muszáj ezt a füstölgő szart szívnod? – kaptam ki a kezéből az égő cigarettát, majd a mellettünk lévő ház falán elnyomtam és a földre dobtam azt. Figyeltem Louis meglepődött arcát, amit nem tudtam nem meg mosolyogni. Elhabogott pár értelmetlen mondatot, majd egy egyszerű fejrázással tette túl magát a történteken, és folytatta a hazafelé utat. Valamivel gyorsabban sétált, mint az előbb, de még mindig csöndben volt. Hangtalanul sétáltunk egymás mellett, amíg a mi utcánkba nem értünk. Már messziről láttam a házunkban világító fényeket, ami egyértelmű jel arra Harry otthon van! Lépteimen fokozatosan lassítottam, majd megálltam, mielőtt a házunk elé értünk volna.

- Harry… Hazaért! – mondtam ki, mire Louis lábai is megtorpantak. Láttam, ahogy egy mély levegőt vesz, majd hirtelen szembe fordul velem.

- Még is meddig akarsz titkolózni?! – nézett idegesen a szemembe. – Mit gondolsz, meddig lehet ezt csinálni? A testvéred sem hülye Anna… Egyszer rá fog jönni! – szembesített a fájó igazsággal.

Nem volt bátorságom elmondani, féltem Harry reakciójától, de nem akartam tovább titkolózni.

- Fogalmam sincs. - hebegtem zavartan az orrom alatt. Satnya válaszomra, Louis megforgatta a szemeit, és idegesen az eget kémlelte. A kezében tartott dobozból egy újabb szállat húzott elő, majd meggyújtotta azt, és újból mélyeket szívott az egészségtelen anyagból. Figyeltem a kezében tartott dobozt, majd eldöntöttem. Megakarom, tudni az okát, amiért ennyire függ ettől a káros szénveszélytől.

- Kérek, egy szállat. - próbáltam kivenni a kezéből a cigarettás dobozát, mire kérdően nézett rám, és csak még erősebben tartotta markában.

- Szeretném kipróbálni. - magyaráztam el röviden a tervem.

Louis egy könnyed mozdulattal a farzsebébe csúsztatta a kicsi dobozt, majd ravaszul nézett rám.

- Nem gondolod, hogy a kezedbe adom miután már így is eggyel kevesebb lett miattad. – húzta fel a jobb szemöldökét miközben egy hatalmas vigyor tátongott az arcán. Szeretem őt mosolyogni, látni, mindig megnyugtató látványt nyújtott, és engem is mosolyra késztetett… Alsó ajkam alig láthatóan megnyaltam, majd pár lépést háttrébb létem.

- Most mennem kell. – hátráltam folyamatosan mosolyogva, majd intettem egyet, és gyorsan sarkon fordultam, és a ház felé vettem az irányt. Nem fordultam vissza, de tudtam, hogy néz, és jó érzéssel töltött el.

A kapu ajtaja nyitva volt, ahogy a bejárati ajtó is, Harry gyakran elfelejti bezárni maga után, jellemző rá…

Beléptem az előszobába, gyorsan ledobtam a cipőimet a lábtörlőre, majd elindultam “megkeresni“ Harryt. A nappaliba érve megláttam a szőke rémet, Larát, majd a mellette ülő Harryt. Amikor észrevettek, mindketten felém kapták tekintetüket, mire egy kínosan rövid mosolyt küldtem feléjük.

- Már meg sem kérdezem, hol voltál ilyen sokáig. – nézett rám elnézően Harry. – Bár örülnék, ha nem öltöznél lassan már minden nap ribancnak. – nézett végig rajtam szigorú szemeivel.

Nem hiszem el, hogy ezt pont nekem mondja…, előbb a barátnőjét kéne szemügyre venni. Bár pontosan tudom, hogy Harrynek csak a teste tetszik, belül ugyanis teljesen üres a csaj agya. Rossz előérzetem van Larával kapcsolatban, és félek, hogy csak kihasználja Harryt, én pedig tehetetlenül kell végig nézzem, hiszen úgy se hallgatna rám, hiszen sosem tette.