2013. december 24., kedd

'Néha a száj előbb szól, mielőtt még az agy bekapcsolódhatna'

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy kicsit késtem az új résszel, de végül csak elkészült. Remélem elnyerni majd a tetszéseteket.
Ami kicsit meglepődtem, hogy a feliratkozóim száma csökkent, fogalmam sincs, hogy miért iratkozott le az illető, de azért remélem, hogy nektek tetszik, majd az új rész. Jó olvasást! :) 

Annyira elfáradtam, eltitkoltam minden gyerekes félelmem, és viszonoztam csókját. Keserű, és édes emlékek gyülemlettek fel bennem, amiket egy sóhajjal gyűrtem le magamról. Ajkaink levegőhiányban váltak el egymástól. Könyörtelenül bántott, fájdalmat okozott… megint! Nem fogom elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint ő, nem akarom, hogy ő is úgy szenvedjen, mint ahogyan én miatta. Többet nem akarok bosszút állni rajta, el akarom felejteni a hibáit, mert a szeme mindent elárult számomra, és tudom, hogy megbánta. Beletörődtem a hibáiba, és már lassan meg is szokom őket. Nem fogom többet az összetört lányt játszani, erős leszek, és bebizonyítom, hogy képes vagyok megváltozni. Egy határozott mozdulattal toltam el magamtól mellkasát, egy kis teret nyerve magamnak, éreztem a pillanatnyi meglepődést a hirtelen mozdulatom miatt.
- Haza megyek. – mondtam, és sarkon fordultam, éreztem, ahogy szemei engem pásztáznak, de a legkevésbé sem érdekelt, csak céltudatosan lépkedtem a kijárat felé, akárcsak egy kifutón.
Nem fogok megfordulni, ismételgettem magamban, hogy még csak kísértést se érezzek rá. Sikeresen kijutottam az egyetem falai mögül, sosem látott gyorsasággal kezdtem rohanni a megálló felé, minél messzebb akartam kerülni a megannyi emléket hordozó hatalmas épület elől. Talán menekültem, vagy csak jól esett kiadni magamból a rengeteg feszültséget, igen, legbelül nagyon is vágytam rá, hogy elfussak, és egy pillanatnyi szabadság érzetem lehessen. Lábaim kicsit megtorpantak, úgy éreztem, mintha követnének, hátam mögé fordultam, és messziről megláttam a közeledő férfialakot, ami könyörtelenül közelített felém. Kicsit közelebb érve, kirajzolódott teljes alakja, a jellemtelen járás mód biztossá tedd abban, hogy ő az, Louis. Fejemen gyorsan elkaptam róla, és folytattam utam a megálló felé. Miért kell úgy tennünk, mintha két vadidegen lennénk? Hirtelen lépéseket hallottam magam mögött, a falevelek ropogtak a lába alatt, ahogy egyre közelített felém. Még mindig makacsul ellen álltam, figyelmen kívül hagytam, amíg észre nem vettem, hogy szorosan mellettem állva sétál. Tekintetem felvezetettem rá, és az arcát fürkésztem. Egy visszafojtott mosolyt küldött felém, majd megszólalt.
- Milyen érzés, a világon a leggyerekesebbnek lenni? – kérdezte elnevetve a mondtad végét.
Igaza volt, teljesen szánalmas, amit teszek, elhitetem magammal, hogy határozott vagyok, pedig szembe nézni se tudok vele, fejemet kínosan oldalra fordítottam, hogy ne láthassa reakcióm.
- Milyen érzés, a világ legnagyobb seggfejének lenni? – néztem vissza rá mosolyogva, miközben lassan besétáltunk a megállóba.
Egymással szembe álltunk meg, és farkasszemet nézve pásztáztuk egymás arcát. Megtörtem a szemkontaktust és tekintem levezettem ajkaira, majd vissza, szikrázó kék szemeibe. Folyamatosan közeledő csókját félbe szakította a hátam mögött behajtó busz. A robogó motor hangja kizökkentett pillantásából, mire elmosolyodtam és hirtelen fordultam el tőle, hallottam, ahogy egy mély lélegzetet vesz, vigyorogva közelítettem meg a jármű bejáratát, majd mind ketten felszálltunk rá, és lehuppantunk egy üres helyre. A lomha jármű lassan, zörögve megindult velünk együtt. Pár perc néma hallgatás után, észrevettem, hogy Louis nem szállt le a szokott helyen, tovább utazott velem.
- Ehm… Louis? Nem most kellett volna leszállnod? – vontam fel kérdően a szemöldököm.
- Igazad van. Nem baj, hozzátok megyek. – mosolygott ravaszul rám.
Tehát szándékosan nem szállt le, de mit akar tőlem? Értetlenkedő tekintetemet kivezettem az ablakom, és néha csöndben folytattam az utat hazafelé. Táskámban telefonom után kutakodtam, majd végül meg is találtam azt. Egy olvasatlan üzenet, Harrytől.

’ Ma nem megyek haza, Laránál alszom. xxx ’ – olvastam fel magamban az üzenet tartalmát, mire Louis hangját halottam meg, közel a fülemhez.
- Akkor megismételhetnénk a múltkori esténket. – suttogta, tudtam, hogy elolvasta Harry üzenetét, és azt is tudtam, hogy mire gondol. Halvány emlékeimmel próbáltam visszaemlékezni a múltkori bulira, több-kevesebb sikerrel. Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet, de nagyon is vonzott a lehetőség, hiszen nem is tagadhatom, hogy jól éreztem magam.
- Benne vagyok. – mosolyogtam rá. Néha a száj előbb szól, mielőtt még az agy bekapcsolódhatna, jól tudom, hogy meggondolatlanság, de belementem.


A szekrényemet bújva válogattam a rövidebbnél- rövidebb ruhák között. Nem fogtam vissza magam, még mindig ragaszkodtam a tervemhez mi szerint megváltozok. Két ruha között vacilláltam, végül az élénkpiros mellett döntöttem. Gyorsan felhúztam magamra, majd elégedetten pillantottam a tükörbe. Egy vad füstös fekete sminket kentem fel szemeimre, ami tökéletesen kihangsúlyozta sötét barna íriszeim.

Határozottan lépkedtem a nappali kanapéján heverő srác elé, aki vágyakózó szemeit végig vezette hosszú lábaimon, majd tekintete megállt a dekoltázsomnál, mire karjaim összekulcsoltam mellkasom felett, és megforgattam szemeim.
Biztos léptekkel mentem a cipős szekrény elé, majd kiemeltem belőle egy fekete, magas sarkú bokacsizmát, amit gyorsan fel is húztam szépen lakkozott lábaimra, és már nyílt is az ajtó. Figyeltem, hogy merre indul el, nem akartam lemaradni, és próbáltam tartani vele a tempót, amit a magas sarkú cipőm folyamatosan próbált megakadályozni. Pár percnyi szerencsétlenkedés után, megérkeztünk az ismerős szórakozó helyre, ugyanazok az üveges tekintetű biztonsági örök, és az őrjöngő részeg emberek az utcán, semmi sem változott. Az idő érzék teljes hiányát véltem felfedezni, senkit nem érdekel, hogy az utcán ordibál késő este. Louis gyengén megtolt a bejárat felé, ahol a két, öltönyös néger férfi állt, aprót bólintottak, majd kinyitották az ajtót előttünk. Elképedve figyeltem a hatalmas tömeget, sokkal többen vannak, mint a múltkor. Bámészkodásomból egy tompa ütés zökkentett ki, egy enyhén vörös szemű drogos srác ütközött belém. Semmit mondó tekintete rám meredezett, leheletéből dőlt az alkohol szag, undorító izzad teste nekem tapadt, mire kínosan elmosolyodtam, és próbáltam levakarni magamról a mocskos kezeit. - Húzz innen. - lökte el tőlem Louis a srácot, mire egy hálás bólintást küldtem felé, és ujjainkat határozottan egymásba kulcsolta. Pár pillanatig a távolban figyelt pár srácot, ismerősnek tűntek, azt hiszem múltkor is itt voltak. Louis egy erős mozdulattal húzott maga után, majd megálltunk a csapat fiú előtt. Kicsit megijedtem, amikor Louis hirtelen elengedte kezem, és eltávolodott mellőlem, körbe ment az ismerőseim és mindegyiknek egyenként köszönt. - Louis, ki az új áldozat? - fordult felém érdeklődve, egy sovány szőke fiú. - A nevem Anna. - igyekeztem kedves lenni a "barátaival". - Stev. - nyújtotta felém kezét, mire megpillantottam néhány szúrás nyomott alkarján. Itt mindenkinek van valami káros szenvedélye?
- Ülj le. - paskolta meg maga mellett lévő üres helyet, majd szót fogadtam és lehuppantam. Végig néztem a csontos sápadt arcokon, amit még az enyhén táskás szemek díszítettek. Figyeltem Louis, ahogy átvesz egy üveg Jack Daniel's - t az egyik sráctól, majd újra felém veszi az irányt. Leült mellém a kanapé karfájára, és meghúzta a kezében tartott üveget, rezzenéstelen arccal gördítette le a torkán az égető alkoholt.
- Nem ártana lazítani a gátlásaidon. - adta a kezembe az üveget, azzal a szándékkal, hogy igyak belőle.
- Nem kérek, kösz. - adtam volna vissza, mire szám elé emelte. Orromat megcsapta a tömény alkohol illata, szemeimet megforgattam és egy nagyot kortyoltam belőle. Louis megismételte a az előző műveletet, arra késztetve, hogy többet igyak. Nem voltam részeg, csak kicsit elkábultam az italtól. Viszont Louis annál inkább, nem állt meg, és kezdett érződni rajta a tudatlanság.
- Kértek? - emelt felénk Stev egy fehér porral ellátott műanyag zacskót, mire felismertem az anyagot, drog...
- Most, nem. - vágta rá rögtön a választ Louis.
- Most? - néztem rá. - Szoktál drogozni? - kérdeztem hitetlenkedve, reméltem, hogy ennél több esze van.
- Ugyan... - rántotta meg vállát semmitmondóan, hogy véletlenül se kelljen értelmes választ adnia. Pár percig hallgattam a jellemtelen üres beszélgetéseket, amiknek a fele trágárkodásból állt, majd Louis megszólalt mellettem.
- Van egy kis elintézni valónk. - puszilt a hajamba Louis, felhúzott a kanapéról, és az ölébe ültetett. Kicsit helyezkedtem, hogy minél kényelmesebben ültessek ölébe, miközben ő folyamatosan a nyakam csókolgatta.
- Azért óvatosan ugrálj ott. - búgta a fülembe, hangján érezhető volt, hogy mosolyog, én pedig igyekeztem mozdulatlan lenni, ajkaimat halk sóhajok hagyták el, ahogy forró nyelve végéig siklott meztelen nyakamon, de szerencsére a hangos zene miatt senki nem vett minket észre. - Menjünk innen. - mondta, majd felállítunk, és elindulunk. Követtem Louis, de szerintem ő maga se volt tisztába azzal, hogy merre tart. Vigyorogva hátra fordult, és egy folyosóra húzott. Ahol jobbra- balra ajtókat pillantottam meg. Az első két ajtó a női és a férfi WC volt, ami előtt Louis határozottan átvezetett. A harmadik ajtónál benyitott, majd gyorsan be is zárta azt egy hangos nevetés kíséretében.
- Máskor inkább kopogok, mielőtt benyitok, ez már "foglalt".- kuncogta, majd a következő ajtóhoz vezetett, és bátran benyitott. Legnagyobb megkönnyebbülésemre a szoba teljesen üres volt, aminek még örülni is tudtam, hiszen a hangos zenének nevezető zajt letompították a falak. A szoba közepébe sétáltam, Louis mögöttem állt, engem figyelt, majd egyre közelebb jött, megéreztem hátamon hasát, mire hirtelen szembe fordultam vele.

2013. december 15., vasárnap

Félek

Sziasztok! Meghoztam a 14. fejezetet! Remélem elnyeri, majd a tetszéseteket. Nagyon hálás vagyok nektek a megjegyzésekért, és minden támogatásért amit az utóbbi időben kaptam tőletek. Mindig kíváncsian várom a véleményeteket! Kommentálni, feliratkozni továbbra is ér, ha pedig tetszik a story jelentkezzetek be a Facebook csoportba is. Most pedig jöjjön a történet! Jó olvasást! :) 



Lábaimat egymás elé rakosgatva meneteltem az utcán. Gondolkoztam… lehet, hogy tényleg megbízhatok benne, megváltozott volna miattam?

Egy biztos, engem akaratom ellenére formált át, más a gondolkozásmódom, régi szokásaimmal felhagytam, rájöttem, hogy nem az első számú a tanulás, sőt aligha mondható fontosnak.
Amióta elköltöztünk Harryvel nem tartottam senkivel a kapcsolatot, magányos voltam és zárkózott. Megviselt a hirtelen változás… és Harry? Szeretem őt, de gyakran hajlamos túlzásokba esni, szerette volna átvenni apu szerepét a családban. Teljesen rá lettem utalva, ő tart el minket, igazán büszke lehetek rá, de ott van az őszinteség, semmit nem tud, ami talán jobb is. Félt Louistól amit okkal tesz. Fogalmam sincs, mit érzek Louis iránt, szeretem őt, de imádok neki fájdalmat okozni neki. Néha amikor meggondolatlan gyűlölöm, de egyetlen csókkal képes elfelejtetni velem mindezt. Vajon igaz, hogy gyűlölet és szeretet között kevés a különbség? Kétségtelen, hogy így van, folyamatosan magamon tapasztalom.
Vajon tudja, hogy mit érzek, és ő is viszonozza ezt?
Miért hagyja, hogy összezavarodjak? Mindig csak az a állandó bizonytalanság, és görcsös félelem, hogy megint egyedül leszek, sosem fogom kinőni a naivságot, a személyiségem egy része marad örökké. Tisztába vagyok a saját hiányosságaimmal, és a hibáimmal, mind én vagyok!
Kicsi lábaim lassan elvezettek a mi utcánkig, egy határozott mozdulattal megálltam a házunk előtt, kulcsom után kutattam, majd végül meg is találtam. A zár kattant egyet, majd kis nyikorgással kitárult ki előttem. Ugyan ezt eljátszva a bejárati ajtóval is, beértem a házba. 
Lassan fújtam ki a levegőt, ahogy eszembe jutott, hogy végre otthon vagyok, nyugalom, semmi zaj.
- Gondolom ennek a szerelésnek kibaszott nagy szerepe volt az ott alvásnál, feltéve, ha igazat mondtál. – mondta cinikusan Harry, majd két ujjával idéző jeleket rajzolt a levegőbe. Hitetlenkedő tekintetét végig vezette egész testemen, majd újra a szemembe nézett, válaszra várt. Számat kínos mosolyra húztam, majd beszélni kezdtem:
- Igen, bulizni voltunk a barátnőmmel, miért akkora probléma, ha egy kicsit szórakozok?! – emeltem fel a hangom a mondat végére.
- Ezzel nem lenne semmi kivetni való, a baj csak az, hogy nem tudom, elhihetem e. – mondta már szinte suttogva.
- Nyugodtan. – küldtem felé egy cinikus mosolyt, és ezzel véget vetettem a beszélgetésünknek. Amilyen gyorsan csak tudtam, és ahogy magas sarkútól fájó lábaim csak bírták, mentem be a szobámba. Oldalamon végig vezettem a kezem, megkerestem a cipzárt, majd lehúztam magamról a kényelmetlen ruhát, és egy másikért kutakodtam szekrényem mélyén. Kis keresgélés után, megtaláltam a szokásos nadrág- póló kollekciót.
Rápillantottam a szekrényem ajtajára felszögezett naptárra, szerda van. Teljesen olyan érzésem van, mintha hétvége lenne, számat szomorúan lebiggyesztettem, hogy ma is bekell menjek abba a zseniképzőbe. Remek!
Szedelőzködni kezdtem, fekete táskámba bedobáltam az összes könyvemet, majd nem sokkal később elindultam. Körülbelül húsz perc alatt odaértem az egyetemhez, egy határozott mozdulattal tártam ki a nagy fa ajtót, ami hangos nyikorgással, majd egy csattanással zárult be mögöttem. Cipőm sarka hangosan kopogott az üres folyosón, kicsit késve, de ideértem. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam a termünk felé, kezemmel megragadtam a kilincset, és beléptem az ajtón, éreztem az osztály és a tanár tekintetét magamon. A tanár elnézően rám pillantott, majd megkerestem a leghátsó sorban lévő helyemet, és leültem. Az egyetlen ember aki, mintha észre se venne nyomkodta tovább a pad alatt telefonját, Louis volt. Megérezte, hogy őt figyelem, fejét kicsit felém irányította, és alig észrevehetően rám pillantott, majd vissza a kijelzőre. Teljes mértékben próbált figyelmen kívül hagyni, nem is foglalkozott velem. Szánalmasnak éreztem magam, hogy ennyire zavar, hogy nem is vesz észre, folyamatosan őt figyeltem, annyira vártam, hogy végre egy megnyugtató mosolyt küldjön felém, de semmi. Teljesen üveges arccal ülte végig az egész órát, amíg vége nem lett. Felálltam a padomtól, és felé vettem az irányt. Csöndben figyeltem őt, szemöldökét megvonta, majd szemeit gyorsan elkapta rólam, táskáját felvette hátára, és elindult a terem ajtaja felé. Semmivel se törődve futottam utána, hogy elérjem őt. Kilépett a folyosóra, tudtam, hogy sokkal gyorsabb nálam ezért fokoztam a tempót, pontosan tudta, hogy követem.
- Louis! – érintettem meg a vállát, mire hirtelen szembe nézett velem.
- Mit akarsz?! – mondta szinte felháborodva, mire kicsit megijedtem és hosszas hallgatásba fogtam, de végül sikerült számat szólása bírni.
- Most komolyan ezen húztad fel magad ennyire? – próbáltam határozott lenni, amilyen ő is.
Fogai között idegesen átszűrte a levegőt, majd beharapta mind két ajkát és határozott mozdulattal indult meg felém, mire kétségbe esetten hátrálni kezdtem, hátam a falnak ütközött.
Durván tapasztotta száját az enyémre, ajkaimat erőszakosan tépte, mintha az élete múlna ezen, a testem megremegett erőteljes érintése miatt miközben folyamatosan végig futott a dezsávű érzés rajtam. Kezei levándoroltak a csípőmre, ahol erőteljesen belefúródtak bőrömbe. Szorítása egy pillanatra sem szűnt meg, sőt egyre erősödött.
Nem tudtam tovább ellenkezni, megadtam magam, ajkaim szétváltak mire nyelve utat tört magának, és vad táncra hívta az enyémet. Csípőmet közelebb húzta magához, és erősen neki dörgölőztetett férfiasságának, mire szemeim kipattantak csók közben, agyam 'megálljt' parancsolt, ennél tovább nem mehet el! Próbáltam elszakadni tőle, de egy erős mozdulattal tarkómnál visszatartott. Kezeimmel mellkasát kezdtem eltolni, remélve, hogy sikerül lenyugtatni, de hiába. Erős kezeivel körbe fogta vékony csuklóm, és a fejem fölé szorította, majd arcomat fürkészte, íriszei feketék voltak, szaggatottan vette a levegőt, elvesztette az eszét... Gyenge karjaimat próbáltam kicsavarni szorítása alól, de sikertelenül. Nem bírtam a szemkontaktust tartani, képtelen voltam a szemébe nézni! Arcát a nyakamba fúrta, fájó harapásokkal hintette be azt a területet. Komolyan megijesztett!
- Louis, kérlek… engedj el! – feszengtem erőtlenül, hogy kiszabadulhassak, de mit sem törődve folytatta nyakam kínzását. Végső kimerülésembe felhúztam a jobb térdem, eltalálva a legérzékenyebb pontját, mire fájdalmasan elhúzódott tőlem, így kezeim szabad utat nyertek. Szorításának helye vörös volt, égetett, gyengéden megdörzsöltem, majd ijedt tekintem Louisra vezettem.

- Áh, basszameg…- motyogta lehajtott fejjel, majd még elmorgott pár trágár szót, mire teljesen kiheverte fájdalmát, és felegyenesedett, majd újra erősen a falnak lökött, és a fejem mellett egy hatalmasat ütött a falba. Hallottam, ahogy a vakolatdarabok a földön landolnak, tekintetem az ütés nyomára vezettem, majd vissza rá, féltem, sosem láttam még ennyi dühöt benne, kezeimmel erősen megszorítottam vállát, és erőteljesen tartottam vissza.
-  Hagyd abba, kérlek!  – mondtam kétségbeesetten, remegő kézfejem-levettem róla, és még jobban a falnak simultam, hogy minél távolabb lehessek tőle. Hallottam, ahogy légzése lelassul, szemei feketékből egy pillanat alatt változott vissza kékre. Arcvonásai ellágyultak, tekintetét lesütötte és egy mélyet sóhajtott.
- Sajnálom. – suttogta alig hallhatóan, lehelete a nyakamon csapódott, mire egész testem megremegett, tekintetét végig vezette magán.
- Egy vadállat vagyok…
Szemimet égetni kezdték a könnyek, lámaim felhagyták a szolgálatot, egész testem elnehezedett és a földre zuhant. Rettegtem tőle, kicsi kezeimbe temettem egész arcom, a könnyek megállíthatatlanul potyogtak szemeimből. Szívem hevesen zakatolt a mellkasomban, féltem.
Megbánó szemekkel nézett le rám.
 - Sajnálom...- mondta újra, majd kezével végig simított hideg karomon, mire gyorsan elhúzódtam tőle, és még kisebb gombóccá formálódtam, zokogásom továbbra se szűnt meg, nem akartam, hogy újból hozzám érjen, elakartam futni, de valamiért még sem tettem meg. Forró tenyere újból végig siklott jéghideg karjaimon, gyengéden megfogta őket, és óvatosan felemelt a földről. Tartása továbbra sem hagyott alább, gyengének éreztem magam. Nem mertem szembe nézni vele, végig a földet pásztáztam, amíg kezét végig nem vezette nyakakon, majd az állkapcsomon, végül pedig államon. A lehető legnagyobb óvatossággal emelte meg, hogy szembe nézhessek vele. Arcomon végigfolyó könnycseppek lassan felszáradtak. Mutató ujjával végig simított sápadt orcámon.
 - Nem szeretem, amikor sírsz. - tűrt a fülem mögé egy rakoncátlan hajtincset. - Fogalmam sincs, mit kéne tennem ilyenkor. -

Talán ezért is lesz ideges, nem tudja, hogy reagáljon? Sosem látott még lányt sírni...? Nagy tenyere közé fogta arcom, és gyengéd puszit nyomott számra. Forró nyelvét óvatosan húzta végig alsó ajkamon, mire megadtam magam, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Sosem volt még ennyire gyengéd, gyors szívvéresem fokozatosan lassult. Előbb még remegő kézfejem bizonytalanul csúsztattam puha tincsei közé. Hányszor kap még egy utolsó esélyt?

2013. december 8., vasárnap

Jól látod


Halihó! :D Ahogy azt megígértem, hoztam is az új részt. Jó olvasást hozzá!

A hangos vihogásomat hirtelen hosszas hallgatás vette át, csak a dübörgő hangos zene volt hallható. Tekintetem felvezette Louisra, tenyerem mellkasán pihent. Nem gondolkozta, nem is voltam képes gondolkozni, csak megcsókoltam. Kezemet mellkasáról felvezettem puha hajába, majd erőteljesen meghúztam azt, miközben nyelveink vad fogócskázásba kezdtek. Minden egyes porcikám azt mondja, hogy ő már a testem része, szükségem van rá. Louis hirtelen eltávolodott tőlem, légzése gyors volt, szinte zihált.
- Anna kérlek… ne akarj, pont engem. – fújtatta, miközben egyre távolodott tőlem, a végén már egy lépésnyi távolság volt köztünk, majd hirtelen megfordult, rövid gondolkozás után megindult a kijárat felé, erőteljesen kinyitotta az ajtót, fogalmam sem volt mitől lett ideges egyik pillanatról a másikra, önkénytelenül is értelmetlen fejet vágtam, majd követni kezdtem én is. Kiléptem az ajtón, és vérfagyasztó hideg szellő futott végig meztelen lábaimon, mire erősen összedörzsöltem őket. Szemeimmel végig pásztáztam a környéket, majd megpillantottam Louist. Az egyik falnak dőlve figyelt engem, miközben mélyeket szívott a cigarettájából. Lassú, bizonytalan lépésekkel közelítettem meg, a feszengés, és az érzelemingadozások továbbra sem maradtak el. 
Louis engem figyelt, majd az arcomba fújta a füstöt, megállíthatatlan köhögésbe kezdtem, mire ő elmosolyodott és zsebében kezdett turkálni, majd kihúzta belőle telefonját. Nem sokkal később a füléhez emelte a telefont, és ahogy azt hallottam taxit hívott. Pár percig eltarthatott mire ideért, lábaim teljesen átfagytak, fogaim vacogtak, nem tudom Louis, hogy nem fagy meg, még csak kabát sincs rajta! 
A taxi lassan begurult a szórakozó hely elé, gyors léptekkel közelítettük meg a járműt, majd kinyitottuk az ajtót és behuppantunk a hátsó ülésekre. Nem voltam magamnál, csak azt vettem észre, hogy az autó elindult…



*Másnap reggel* 

Túl nagy a csend, se az autók robogó hangját, se Harry reggeli készülődésének zajait nem hallom. Szemeimet kinyitottam, hogy bebizonyosodjak tartózkodási helyemről. Az álom kicsit kiment a szememből, ahogy egy ismeretlen szobában, és egy ismeretlen ágyon fekszek. Felültem az ágyon, majd körbe néztem. Szemem rögtön megakadt egy ismerős srácon, ajkai kis résnyire voltak nyitva, halkan szuszogott miközben kócos haja a szemébe lógott. Mellkasát tetoválások fedték, amit a fehér takaró félig takart. 
Akaratom ellenére is egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, olyan ártatlannak tűnt, mint egy angyal. Szempillai néha megrebegtek a redőnyön beszűrődő fények miatt. Valamiért késztetést éreztem, hogy megérintsem, kicsit visszacsúsztam a takaró alá, majd ujjaimmal meztelen mellkasán körbe "rajzoltam" tetkóit. Louis egy apró nyöszörgést hallatott, mire hirtelen elkaptam a kezem, nehogy kiderüljön titkom. Egy mélyet sóhajtott, majd átfordult a hasára, és nagy megkönnyebbülésemre tovább aludt. Íves hátán lapockája tökéletesen formálódott ki, nem tudtam parancsolni magamnak, az ujjaim rakoncátlanul újra Louisra vándoroltak, és folytatták előző tevékenységüket. Kezemet végig húztam csontjain, majd közelebb hajoltam és egy gyengéd puszit lehelten rá, mire egy újabb nyöszörgéssel válaszolt, ajkait megnedvesítette, majd kettőt pislogott, és kék íriszeit láthatóvá tette számomra. Imádom ezt a reggeli álmos tekintetét, a kócos haját, és mindent, ami hozzá tartozik, teljesen tökéletes. Kis párnáját megragadta, majd erősen az arcába fúrta. Újból felültem az ágyon, de ez úttal fel is álltam, fejembe hirtelen erős fejfájás keletkezett, úgy éreztem, mintha még mindig a tegnapi buli helyszínén lennék, éreztem a lüktetést a fejemben, pont olyan volt, mint a tegnapi zene. Szörnyű! Emlékeim halványak, csak töredékekben emlékszek a történtekre. Két ujjammal erősen a halántékomat kezdtek dörzsölni, hogy enyhítsek a fájdalmamon, majd tekintetem Louisra vezettem. 
- Hol a telefonom? – néztem köre a szobában, mire megpillantottam az éjjeliszekrényen, megragadtam a készüléket, majd feloldottam a képernyőt. Egy új üzenetem érkezett, Harrytől... Eszembe jutott, hogy tegnap nem is szóltam neki, hogy nem megyek haza, idegesen nyitottam meg az üzenetet, és gyorsan futottam végig a sorokat szemeimmel. 




’ Rendben, vigyázz magadra, holnap találkozunk az egyetemen. ’ – nem érttettem, tekintetem megakadt egy korábban írt üzenetemen, miszerint a barátnőmnél aludtam tegnap este. 

- Ezt te írtad? – néztem kérdően Louisra, és hanyagul felé mutattam a telefon kijelzőjét. 
Álmos szemeivel felnézett és átolvasta az sms-t, egy kis időbe eltelt mire feldolgozta az információt, majd egyértelműen bólintott egyet. 
Őszintén? Nagyon hálás vagyok ezért, Harry megölt volna, ha nem adok életjelet magamról, sőt jöttek volna az újabb kérdések tőle, amire nem szeretnék válaszokat adni! 
- Köszönöm. – csúszott ki hirtelen a számon, mire szemeit rám kapta, és kérdően húzta fel szemöldökét. 
- Ezt az üzenetet… tudod, e nélkül iszonyatos nagy galibába kerültem volna. – magyarázkodtam, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán. 
- Az aggódó bátyus vigyáz a kis húgára. – mondta pimaszul, mintha egy kislánnyal beszélne. Belegondolva teljesen igaza van, Harry kislányként kezel, néha már túlságosan is, ami zavaró.
Számat kínos mosolyra húztam, leplezve a fájó igazságot.
Bizonytalanul körbe néztem újra a szobában, majd az ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam, szemeimmel felmértem a terepet, egy hosszú folyósón találtam magam. Jobbra-balra ajtókat pillantottam meg, mire mindegyikhez egyenként odamentem és benyitottam, a mosdót keresve, végül a harmadik ajtó után meg is találtam azt. A tükör elé léptem, majd tekintetem végig futattam magamon, ami elsőnek feltűnt, hogy nem a tegnapi ruhám volt rajtam, hanem egy fekete bő fölső, ami szintén nem az enyém. Nagyon megijedtem hiszen nem emlékszem semmire, mi van ha…? Kétségbeesetten kezdem törni fejem a tegnapi eseményeken, de semmi. Minden emlékem oda van, a hideg ráz a gondolatától is, hogy lehet, hogy meggondolatlanságból feküdtem le vele. Úgy éreztem, mintha ruhája égés nyomokat hagynának bőrömön, miért kellett ezt tennem? Hová lett a józan eszem? Erőteljesen próbáltam letépni magamról a fekete anyagot, a lehető leggyorsabban vettem, le, majd dobtam a földre. Meztelen testemen végignéztem, hajamat lesöpörtem vállaimról, szemeimet égetni kezdték a könnyek, egyáltalán nem voltam erre felkészülve, tudnom kell mi történt tegnap! Úgy éreztem magam, mintha a világ összes mocska a testemen volna, undorodtam magamtól, és a gondolattól is. Lábaim felmondták a szolgálatot, erőtlenül elvánszorogtam a kád széléhez, majd le is ültem rá, és hangos zokogásba kezdtem, a testem remegett, mellkasom fel- és leemelkedett, levegőért kapkodtam. Hogy fogom megtudni az igazat? Hirtelen, halk ajtócsukódásra lettem figyelmes, mire szemeimet a hang irányába kaptam. Könnyes szemeimet gyorsan próbáltam eltitkolni Louis elől, persze sikertelenül. Észrevétlenül figyeltem, amit csinál, száját többször is próbálta szólásra nyitni, de egy szó se hagyta el száját. Döbbentett figyelt, majd óvatosan felém lépkedett és leült mellém, látszott rajta, hogy nem tudja, mit tegyen, vagy mit mondjon. Van egy olyan érzésem, hogy sose került még ilyen szituációba. Megpillantotta a földön heverő fekete anyagot, lehajolt érte, és felvette, kezeiben apró csomóra gyűrte, erős szorítása egy pillanatra sem szűnt meg. Próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, kezeimmel takartam el felsőtestem, majd kicsúszott a számon a rövid kérdés. 
- Történt valami az este?! – böktem ki zokogva, és nagyon elszégyelltem magam, szánalmasnak érzetem, hogy semmire nem emlékszek, a sírástól nem kaptam levegőt, reménykedve hallgattam, mi lesz a válasz?  
- Mi…? Miről beszélsz? – dadogott. Vettem egy mély levegőt, és egy hatalmas erőt, hogy meg tudjam kérdezni. Meggondolatlanul, hirtelen felindulásból szólaltam meg. 
- A fenébe is Louis! Lefeküdtünk az este?! – ordítottam rá erőteljesen.  
Pár másodpercig néma csöndbe hallgatott, hallottam, ahogy kifújja a levegőt majd megszólal: 
- Nem történt semmi. – mondta folyamatosan elhalkulva, majd felállt mellőlem, kezeiből hanyagul ledobta a felsőt, majd kilépett a szobából, és egy hatalmas csattanással csapta be az ajtót maga után. Az éles hang felébresztett a rosszul létből, megkönnyebbültem, könnyeim felszáradtak az arcomon, és önkénytelenül is mosolyra húztam szám, majd hirtelen lefagyott a vigyor arcomról. Hogy beszélhettem így vele, hiszen neki köszönhetem, hogy túléltem a tegnap éjszakát, és azt is, hogy nem használta ki a lehetőséget. Hálás kéne legyek. 
felálltam, majd újból felvettem a fölre dobott feslőt, és belélegeztem illatát, majd megöletem, és összehajtottam azt. Kinyitottam az ajtót és Louis szobája felé vettem az irányt, minden feszengés, és takargatás nélkül. Megpillantottam az egyik fotelen heverő lila ruhám, határozott léptekkel mentem érte, miközben Louis szemeit folyamatosan magamon tudtam, szinte éreztem, ahogy a tekintete lyukat fúr rajtam. Hangtalanul húztam fel magara a ruhám, majd telefonomért nyúltam. 
- Elmész? – nézett rám kérdően. 
- Jól látod. – válaszoltam, miközben cipőmet vettem. Intettem egyet felé, és kiléptem az ajtón. 
Rögtön az utcán találtam magam, körül néztem, a környék ismerősnek bizonyult, nem vagyok messze az otthonomtól.  



2013. december 1., vasárnap

A bosszú

* Előző rész*
- Igazából én se tudom…- jelent meg egy keserű mosoly az arcán. – Egy seggfej vagyok.
- Igen az vagy. – helyeseltem vigyorogva.
- Meg sem érdemellek...
- Nem bizony. - mosolyogtam tovább.
_______________________

Sziasztok! :D Megérkezett a legújabb részt, és igyekeztem hosszabbra írni, ami hellyel közel sikerül is. Kicsit többet tudhattok meg Louisról, és Anna másik oldaláról. Ha elnyeri a tetszéseteket kérlek iratkozzatok fel, vagy kommizzatok!  :) Jó olvasást!



- Megijesztettél. Féltem, hogy elveszítelek. Rettegtem. – nyomtam minden rövid mondat után a szájára egy- egy apró puszit.
- Sosem fogok olyat tenni, amivel fájdalmat okoznék neked. – mondta, majd fordított a helyzetünkön, így én voltam alul.
- Már tettél…- suttogtam a szájába a lehető leghalkabban, mire ő egy csókkal elhallgattatott. Talán nem akar hallani róla, talán megbánta és tényleg úgy van ahogy azt ő mondja, hihetek neki, vajon eljátssza az összes esélyét és hagyja, hogy összezavarodjak?
Gondolkodásomból az éjjeliszekrényemen ülő óra hangos ketyegése zökkentett ki, el is felejtettem! Harry! Bármelyik percben haza jöhet! 
- Louis… - toltam el egy erős, határozott mozdulattal magamtól.
- Mi a baj? – dörmögte a fülembe miközben még mindig a vékony bőrt szívogatta a nyakamon.
- Harry… - sikerült kipréselni az ajkaim közül a rövidke nevet, de elégnek bizonyult, ahhoz, hogy megértse, mire gondolok.
Lassan nagy nehezen elszakadt a nyakamtól, majd felült az ágyon.
Megborzolta a haját, majd pimaszul mosolygott felém.
- Menjünk el innen! Öltözz fel! Ma megmutatom mit jelent az én nyelvemen a szórakozás. Mit szólsz hozzá? – húzta fel az egyik szemöldökét, és a vigyor az arcán továbbra sem szűnt meg.
Nagyon is vonzott, végre megtudhatok többet róla, mint eddig. Válaszul csak mosolyogtam, majd egy aprót bólintottam fejemmel és ágyamról, a szekrényemhez sétáltam és turkálni kezdem a vállfák között. Elővettem a szokásos hétköznapi öltözetem a farmert és a pólót.
- A-a. Inkább ezt. – húzott ki a ruhák sokasága közül egy rövid lila egybe ruhát Louis.
- A-a. – utánoztam őt. – Ezt nem veszem fel! – ráztam meg a fejem, mire ő heves bólogatásba kezdett.
- Szeretnéd, hogy én adjam rád, vagy magadtól is sikerülni fog felvenni? – és ezzel el is dőlt, ő nyert.
Megforgattam a szemeimet, majd megszólaltam.
- Köszönöm! Egyedül is menni fog. – mondtam és reméltem, hogy most ennyivel beéri és kimegy, de hiába. 
- Akkor hajrá! – mondta és a lehető legnagyobb nyugodtsággal huppant bele az egyik fotelbe.
Szemeimmel folyamatosan az ajtóra pillantgattam, egyértelműen jelenve, hogy szeretném, ha kimenne. Persze… fiúról beszélünk, maguktól semmit nem vesznek észre.
- Louis… azt szeretném, hogy menj ki. – mondtam ki egyértelműen az akaratomat.
- Engem nem zavarsz. – mondta egy gyerekes mosollyal a képén, majd nagy nehezen felállt, és kituszkoltam az ajtón egy kisebb nyafogás kíséretében. Elfordítottam a zárban a kulcsot, nem bízok benne annyira, hogy nyitva hagyhassam. Megfogtam a lila anyagot, majd belebújtam és egy könnyed mozdulattal felhúztam az oldal cipzárt. A tükör elé álltam és végig mértem magam, nagyon rövidnek bizonyult, elképzelésem sincs, hogy tudnék ebben egyáltalán leülni.
- Kész vagy már? – hallottam a türelmetlen hangokat az ajtó mögül, mire odaugrándoztam és kinyitottam azt.
Szégyenlősen próbáltam minél lejjebb húzni a ruhát, de mindig visszacsúszott az eredeti helyére, így hiába.
Louis belépett, majd feltűnően végig pásztázta egész testemet szemeivel, majd széles mosolyra húzta a száját.
- Tökéletes lesz. – mondta ki, mire képtelen voltam nem elmosolyodni.
Elővettem a kis sminkes ládámat, majd egy vad lila színű szemhéj púdert kentem fel szemeimre, még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal, úgy éreztem magamat, mint egy közönséges ribanc az éjszakában.
- Indulhatunk? – támaszkodott meg Louis a szobám ajtófélfánál.
- Persze. – bólintottam gyorsan, mielőtt még meggondoltam volna magamat.
A cipős szekrényemben kezdtem elkutakodni, majd egy magas sarkú bokacsizmánál állapodtam meg, eközben Louis hívott nekünk egy taxit, ami percek alatt a ház előtt termett.
Kiléptünk a házból, bezártam az ajtót, majd a kaput is és a kocsi felé vettük az irányt.
Louis kinyitotta a hátsó ajtót, majd intett, hogy üljek be. Eszembe jutott a vészesen rövid szoknyám és az előbb magamnak feltett kérdés, ’ hogy fogok ebbe leülni ’? Egy utolsó kísérletet tettem, hogy lehúzzam, majd egy gyors lendülettel lehuppantam. Nem is volt olyan nehéz! Figyeltem, ahogy Louis megkerüli az autót, majd ő is beül mellém.
Gyorsan elhadarta a sofőrnek a címet, majd elindultunk…
Időközben egyre sötétedett, a város összes lámpája ugyan abban a másodpercben gyulladt fel. Lassan már tíz perce úton vagyunk, fogalmam sincs, hogy hová visz, még nem is nagyon jártam ezen a környéken, kíváncsian tekingettem ki az ablakon, szemeimmel a táblákat olvastam, és megpróbáltam kikövetkeztetni, hogy hová megyünk.
A taxi nem sokkal később megállt, egy szórakozóhely előtt, a hangos zene már messziről hallgató volt, az ajtó előtt két biztonsági őr állt.
Louis kifizette a sofőrt, majd mind ketten kiszálltunk, és szinte egyszerre csaptuk be az ajtókat. Kicsit közelebb léptem a magas épülethez, megijeszt, hogy mi fog történni odabent. Hangos kiabálások, sikítások és a dübörgő zene volt hallható, az ajtó előtt részeg emberek tántorogtak, mások dohányoztak, a társadalom legalja…

Louis megszorította a kezem, majd a bejárat felé húzott, pár dollárt csúsztatott az egyik biztonsági őrnek, mire az rezzenéstelen arccal kinyitotta előttünk az ajtót, majd beléptünk. Az orromat állott levegő szag csapta meg, mindenkin csillogott az izzadság, még is egymáshoz simulva táncoltak, undorító! A fények körbe- körbe villogtak a táncparketten, csak töredékeket láttam, egyszer minden elsötétült máskor csak halvány fények világítottak. Érdeklődő tekintetemet Louisra vezettem, aki a bárpult felé tekingetett, majd meg is indult felé. Kétségbe esetten követtem őt, nem akartam a részeg férfiak kezébe kerülni, hátulról megszorítottam pólója alján, hogy biztosan ne tévedjek el. Leült a bárpulthoz, majd intett egyet a pincérnek, aki elé rakott egy aprócska poharat, majd valami áttetsző folyadékot töltött bele.
- Kérhetnék ebből, kettőt? – mutatott felém, miközben próbálta túl kiabálni a zenét.
A pincér rám mosolygott, majd még egy poharat csapott a pultra, és abba is töltött. Próbáltam teljesen ellazulni, ezért bátran megfogtam a poharat, majd egy húzásra lehajtottam, a torkomon égető érzés keletkezett, mire megállítatlan köhögésbe kezdtem.
- Várj, egy kicsit, mindjárt visszajövök. – mondta, majd felállt és elment mellőlem. Szememmel követtem őt, pár sráccal kezet fogott, majd beszélgetni kezdett vele, igyekeztem nem elveszíteni, ő az egyetlen biztonságos pont ezen a helyen.
Koncentrációmból kizökkentett egy ismereten hang, a pincér srácé.
- Ez itt a magáé. – csúsztatott elém egy újabb poharat a srác.
- Mi? – mosolyogtam. – Mégis kitől? – vezettem fel rá érdeklődő tekintetem.
- Sajnálom, én semmit se mondhatok. – játszotta meg magát, majd egy másik vendég felé irányult figyelme.
Farkas szemet néztem az újabb tüzes itallal, illata szerint talán whisky lehet, bár nem vagyok ebben túl vagy szakértő. Gondolkodás nélkül a számhoz emeltem, majd legördítettem a torkomon. Kezdtem megszokni, már szinte meg sem éreztem a hatását.
A zene miatt egész testem lüketett, lábaimat a ritmusra kezdtem mozgatni, majd megállítatlan vihogásba kezdtem. Mi történik? Az agyam felhagyta a szolgálatot, és egyáltalán nem gondolkoztam.
A táncoló embereket figyeltem, és őszintén nekem is megjött a kedvem hozzá.
Az arcomra hatalmas vigyor ült ki, fogalmam sincs mi bajom. Louis már jó ideje eltűnt, én pedig egyre beljebb jutottam a tömegbe. A zene ritmusára kezdtem el, jobbra- ballra ringatni a csípőmet, amíg két erős kezet nem éreztem meg a derekamon. Kicsit sem zavartattam magam, fogalmam sem volt ki az, csak egyre vadabbul simultam hozzá. Látásom elhomályosult, a színek egyre erősebbek voltak, és a fogaimat önkénytelenül csikorgattam a számban. Egész testemben ismeretlen energia volt, izmaim feszültek voltak, és egész nap táncolni tudtam volna. Éreztem, ahogy a tánc partnerem kezei a mellemhez vándorolnak, mire hirtelen elengedett. Pulzusom az egekben röpködött, a szívem egyre hevesebben vert. Hirtelen megfordultam, hogy megtudhassam miért szakadt el tőlem. Hátam mögött Louis pillantottam meg először, majd tekintetem a másik férfira szegeztem.
- Ez nem kéne. - lökte meg erőteljesen a mellkasát Louis, mire a fiú, majdnem elesett, hangosan vihorásztam rajtuk.
Louis komolyan nézett rám, majd megrázta a fejét, és kezemnél fogva kihúzott a tömegből. Megálltunk a fal mellett, vigyorogva néztem fel rá, majd megszólalt:
- Egy percre hagylak magadra, de még ezt se szabadott volna. Reméltem, hogy van annyi eszed, hogy nem iszol meg semmit, ami nem tőlem van. - tartotta nekem a hegyi beszédet, de teljesen hidegen hagyott. - Nagyon vigyázz magara Anna, ez nem a te környezeted. - hajolt közel a fülemhez. Lélegzete csiklandozta a nyakamat, megragadtam övtartóját, és közelebb húztam magamhoz, majd bátran nyomtam egy csókot nyakára, és egyre többet.
- Elég! – tolt el magától Louis, majd egy mélyet sóhajtott, de mintha észre se vettem volna, folytattam a tevékenységem. Újból mozgatni kezdem a csípőmet, ahogy meghallott a következő számot. Teljes testemmel simultam hozzá, nyakát gyengéd harapás nyomokkal hintettem be.
- Anna, ne csinálj olyat, amit holnap megbánsz. - nyöszörögte. Az érzések hullámként érkeztek, az előbbi hatalmas energiát, érzelmek vették át, képtelen voltam nem kimutatni őket, eszembe jutott minden tette, ami fájdalmat okozott, gyomrom ideggörcsbe rándult, a fogcsikorgatás továbbra sem múlt el, minden egyes porcikáját akarom, és meg is fogom kapni - eldöntöttem.
Megbánja, mindazt, amit eddig tett velem. Testem tűz forró volt, mégis remegtem, ahogy az emlékek átjárták a testem. Nyakától elhajoltam, sosem érzem még ilyen bátornak magam, azt akartam, hogy neki is ugyan úgy fájjon, mint nekem, érzelem mentes akartam maradni, de legbelül ott lappang bennem a tudat, hogy ez lehetetlen.
A vágy megjelent a szemében, tekintete teljen sötét, szinte fekete. Meg akar csókolni, de nem hagyom, tekintem a mellkasára vezettem, esélyt se adva neki. Bosszús vagyok, sose felejtem el az ostoba kis játékait, amit tesz és cselekszik mind meggondolatlanságból történnek.
Nem akarok én lenni a gyengébb fél, akartam azt a csókot, vágytam rá, még is igyekeztem megállni. Kétségbeesetten kereste a figyelmemet, látszott rajta, hogy megörül. Keserű mosolyra húztam a szám, ahogy tudatosult bennem, hogy nekem is majdnem annyira fájt, mint neki. Saját magamat kínzom ezzel.
Fejemet oldalra fordítottam, majd saját magam kínlódásán kezdtem el nevetni. Kiábrándító, amit teszek, szánalmas!