A bosszú

* Előző rész*

- Igazából én se tudom…- jelent meg egy keserű mosoly az arcán. – Egy seggfej vagyok.

- Igen az vagy. – helyeseltem vigyorogva.

- Meg sem érdemellek...

- Nem bizony. - mosolyogtam tovább.

_______________________

Sziasztok! :D Megérkezett a legújabb részt, és igyekeztem hosszabbra írni, ami hellyel közel sikerül is. Kicsit többet tudhattok meg Louisról, és Anna másik oldaláról. Ha elnyeri a tetszéseteket kérlek iratkozzatok fel, vagy kommizzatok!  :) Jó olvasást!

- Megijesztettél. Féltem, hogy elveszítelek. Rettegtem. – nyomtam minden rövid mondat után a szájára egy- egy apró puszit.

- Sosem fogok olyat tenni, amivel fájdalmat okoznék neked. – mondta, majd fordított a helyzetünkön, így én voltam alul.

- Már tettél…- suttogtam a szájába a lehető leghalkabban, mire ő egy csókkal elhallgattatott. Talán nem akar hallani róla, talán megbánta és tényleg úgy van ahogy azt ő mondja, hihetek neki, vajon eljátssza az összes esélyét és hagyja, hogy összezavarodjak?

Gondolkodásomból az éjjeliszekrényemen ülő óra hangos ketyegése zökkentett ki, el is felejtettem! Harry! Bármelyik percben haza jöhet! 

- Louis… - toltam el egy erős, határozott mozdulattal magamtól.

- Mi a baj? – dörmögte a fülembe miközben még mindig a vékony bőrt szívogatta a nyakamon.

- Harry… - sikerült kipréselni az ajkaim közül a rövidke nevet, de elégnek bizonyult, ahhoz, hogy megértse, mire gondolok.

Lassan nagy nehezen elszakadt a nyakamtól, majd felült az ágyon.

Megborzolta a haját, majd pimaszul mosolygott felém.

- Menjünk el innen! Öltözz fel! Ma megmutatom mit jelent az én nyelvemen a szórakozás. Mit szólsz hozzá? – húzta fel az egyik szemöldökét, és a vigyor az arcán továbbra sem szűnt meg.

Nagyon is vonzott, végre megtudhatok többet róla, mint eddig. Válaszul csak mosolyogtam, majd egy aprót bólintottam fejemmel és ágyamról, a szekrényemhez sétáltam és turkálni kezdem a vállfák között. Elővettem a szokásos hétköznapi öltözetem a farmert és a pólót.

- A-a. Inkább ezt. – húzott ki a ruhák sokasága közül egy rövid lila egybe ruhát Louis.

- A-a. – utánoztam őt. – Ezt nem veszem fel! – ráztam meg a fejem, mire ő heves bólogatásba kezdett.

- Szeretnéd, hogy én adjam rád, vagy magadtól is sikerülni fog felvenni? – és ezzel el is dőlt, ő nyert.

Megforgattam a szemeimet, majd megszólaltam.

- Köszönöm! Egyedül is menni fog. – mondtam és reméltem, hogy most ennyivel beéri és kimegy, de hiába. 

- Akkor hajrá! – mondta és a lehető legnagyobb nyugodtsággal huppant bele az egyik fotelbe.

Szemeimmel folyamatosan az ajtóra pillantgattam, egyértelműen jelenve, hogy szeretném, ha kimenne. Persze… fiúról beszélünk, maguktól semmit nem vesznek észre.

- Louis… azt szeretném, hogy menj ki. – mondtam ki egyértelműen az akaratomat.

- Engem nem zavarsz. – mondta egy gyerekes mosollyal a képén, majd nagy nehezen felállt, és kituszkoltam az ajtón egy kisebb nyafogás kíséretében. Elfordítottam a zárban a kulcsot, nem bízok benne annyira, hogy nyitva hagyhassam. Megfogtam a lila anyagot, majd belebújtam és egy könnyed mozdulattal felhúztam az oldal cipzárt. A tükör elé álltam és végig mértem magam, nagyon rövidnek bizonyult, elképzelésem sincs, hogy tudnék ebben egyáltalán leülni.

- Kész vagy már? – hallottam a türelmetlen hangokat az ajtó mögül, mire odaugrándoztam és kinyitottam azt.

Szégyenlősen próbáltam minél lejjebb húzni a ruhát, de mindig visszacsúszott az eredeti helyére, így hiába.

Louis belépett, majd feltűnően végig pásztázta egész testemet szemeivel, majd széles mosolyra húzta a száját.

- Tökéletes lesz. – mondta ki, mire képtelen voltam nem elmosolyodni.

Elővettem a kis sminkes ládámat, majd egy vad lila színű szemhéj púdert kentem fel szemeimre, még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal, úgy éreztem magamat, mint egy közönséges ribanc az éjszakában.

- Indulhatunk? – támaszkodott meg Louis a szobám ajtófélfánál.

- Persze. – bólintottam gyorsan, mielőtt még meggondoltam volna magamat.

A cipős szekrényemben kezdtem elkutakodni, majd egy magas sarkú bokacsizmánál állapodtam meg, eközben Louis hívott nekünk egy taxit, ami percek alatt a ház előtt termett.

Kiléptünk a házból, bezártam az ajtót, majd a kaput is és a kocsi felé vettük az irányt.

Louis kinyitotta a hátsó ajtót, majd intett, hogy üljek be. Eszembe jutott a vészesen rövid szoknyám és az előbb magamnak feltett kérdés, ’ hogy fogok ebbe leülni ’? Egy utolsó kísérletet tettem, hogy lehúzzam, majd egy gyors lendülettel lehuppantam. Nem is volt olyan nehéz! Figyeltem, ahogy Louis megkerüli az autót, majd ő is beül mellém.

Gyorsan elhadarta a sofőrnek a címet, majd elindultunk…

Időközben egyre sötétedett, a város összes lámpája ugyan abban a másodpercben gyulladt fel. Lassan már tíz perce úton vagyunk, fogalmam sincs, hogy hová visz, még nem is nagyon jártam ezen a környéken, kíváncsian tekingettem ki az ablakon, szemeimmel a táblákat olvastam, és megpróbáltam kikövetkeztetni, hogy hová megyünk.

A taxi nem sokkal később megállt, egy szórakozóhely előtt, a hangos zene már messziről hallgató volt, az ajtó előtt két biztonsági őr állt.

Louis kifizette a sofőrt, majd mind ketten kiszálltunk, és szinte egyszerre csaptuk be az ajtókat. Kicsit közelebb léptem a magas épülethez, megijeszt, hogy mi fog történni odabent. Hangos kiabálások, sikítások és a dübörgő zene volt hallható, az ajtó előtt részeg emberek tántorogtak, mások dohányoztak, a társadalom legalja…

Louis megszorította a kezem, majd a bejárat felé húzott, pár dollárt csúsztatott az egyik biztonsági őrnek, mire az rezzenéstelen arccal kinyitotta előttünk az ajtót, majd beléptünk. Az orromat állott levegő szag csapta meg, mindenkin csillogott az izzadság, még is egymáshoz simulva táncoltak, undorító! A fények körbe- körbe villogtak a táncparketten, csak töredékeket láttam, egyszer minden elsötétült máskor csak halvány fények világítottak. Érdeklődő tekintetemet Louisra vezettem, aki a bárpult felé tekingetett, majd meg is indult felé. Kétségbe esetten követtem őt, nem akartam a részeg férfiak kezébe kerülni, hátulról megszorítottam pólója alján, hogy biztosan ne tévedjek el. Leült a bárpulthoz, majd intett egyet a pincérnek, aki elé rakott egy aprócska poharat, majd valami áttetsző folyadékot töltött bele.

- Kérhetnék ebből, kettőt? – mutatott felém, miközben próbálta túl kiabálni a zenét.

A pincér rám mosolygott, majd még egy poharat csapott a pultra, és abba is töltött. Próbáltam teljesen ellazulni, ezért bátran megfogtam a poharat, majd egy húzásra lehajtottam, a torkomon égető érzés keletkezett, mire megállítatlan köhögésbe kezdtem.

- Várj, egy kicsit, mindjárt visszajövök. – mondta, majd felállt és elment mellőlem. Szememmel követtem őt, pár sráccal kezet fogott, majd beszélgetni kezdett vele, igyekeztem nem elveszíteni, ő az egyetlen biztonságos pont ezen a helyen.

Koncentrációmból kizökkentett egy ismereten hang, a pincér srácé.

- Ez itt a magáé. – csúsztatott elém egy újabb poharat a srác.

- Mi? – mosolyogtam. – Mégis kitől? – vezettem fel rá érdeklődő tekintetem.

- Sajnálom, én semmit se mondhatok. – játszotta meg magát, majd egy másik vendég felé irányult figyelme.

Farkas szemet néztem az újabb tüzes itallal, illata szerint talán whisky lehet, bár nem vagyok ebben túl vagy szakértő. Gondolkodás nélkül a számhoz emeltem, majd legördítettem a torkomon. Kezdtem megszokni, már szinte meg sem éreztem a hatását.

A zene miatt egész testem lüketett, lábaimat a ritmusra kezdtem mozgatni, majd megállítatlan vihogásba kezdtem. Mi történik? Az agyam felhagyta a szolgálatot, és egyáltalán nem gondolkoztam.

A táncoló embereket figyeltem, és őszintén nekem is megjött a kedvem hozzá.

Az arcomra hatalmas vigyor ült ki, fogalmam sincs mi bajom. Louis már jó ideje eltűnt, én pedig egyre beljebb jutottam a tömegbe. A zene ritmusára kezdtem el, jobbra- ballra ringatni a csípőmet, amíg két erős kezet nem éreztem meg a derekamon. Kicsit sem zavartattam magam, fogalmam sem volt ki az, csak egyre vadabbul simultam hozzá. Látásom elhomályosult, a színek egyre erősebbek voltak, és a fogaimat önkénytelenül csikorgattam a számban. Egész testemben ismeretlen energia volt, izmaim feszültek voltak, és egész nap táncolni tudtam volna. Éreztem, ahogy a tánc partnerem kezei a mellemhez vándorolnak, mire hirtelen elengedett. Pulzusom az egekben röpködött, a szívem egyre hevesebben vert. Hirtelen megfordultam, hogy megtudhassam miért szakadt el tőlem. Hátam mögött Louis pillantottam meg először, majd tekintetem a másik férfira szegeztem.

- Ez nem kéne. - lökte meg erőteljesen a mellkasát Louis, mire a fiú, majdnem elesett, hangosan vihorásztam rajtuk.

Louis komolyan nézett rám, majd megrázta a fejét, és kezemnél fogva kihúzott a tömegből. Megálltunk a fal mellett, vigyorogva néztem fel rá, majd megszólalt:

- Egy percre hagylak magadra, de még ezt se szabadott volna. Reméltem, hogy van annyi eszed, hogy nem iszol meg semmit, ami nem tőlem van. - tartotta nekem a hegyi beszédet, de teljesen hidegen hagyott. - Nagyon vigyázz magara Anna, ez nem a te környezeted. - hajolt közel a fülemhez. Lélegzete csiklandozta a nyakamat, megragadtam övtartóját, és közelebb húztam magamhoz, majd bátran nyomtam egy csókot nyakára, és egyre többet.

- Elég! – tolt el magától Louis, majd egy mélyet sóhajtott, de mintha észre se vettem volna, folytattam a tevékenységem. Újból mozgatni kezdem a csípőmet, ahogy meghallott a következő számot. Teljes testemmel simultam hozzá, nyakát gyengéd harapás nyomokkal hintettem be.

- Anna, ne csinálj olyat, amit holnap megbánsz. - nyöszörögte. Az érzések hullámként érkeztek, az előbbi hatalmas energiát, érzelmek vették át, képtelen voltam nem kimutatni őket, eszembe jutott minden tette, ami fájdalmat okozott, gyomrom ideggörcsbe rándult, a fogcsikorgatás továbbra sem múlt el, minden egyes porcikáját akarom, és meg is fogom kapni - eldöntöttem.

Megbánja, mindazt, amit eddig tett velem. Testem tűz forró volt, mégis remegtem, ahogy az emlékek átjárták a testem. Nyakától elhajoltam, sosem érzem még ilyen bátornak magam, azt akartam, hogy neki is ugyan úgy fájjon, mint nekem, érzelem mentes akartam maradni, de legbelül ott lappang bennem a tudat, hogy ez lehetetlen.

A vágy megjelent a szemében, tekintete teljen sötét, szinte fekete. Meg akar csókolni, de nem hagyom, tekintem a mellkasára vezettem, esélyt se adva neki. Bosszús vagyok, sose felejtem el az ostoba kis játékait, amit tesz és cselekszik mind meggondolatlanságból történnek.

Nem akarok én lenni a gyengébb fél, akartam azt a csókot, vágytam rá, még is igyekeztem megállni. Kétségbeesetten kereste a figyelmemet, látszott rajta, hogy megörül. Keserű mosolyra húztam a szám, ahogy tudatosult bennem, hogy nekem is majdnem annyira fájt, mint neki. Saját magamat kínzom ezzel.

Fejemet oldalra fordítottam, majd saját magam kínlódásán kezdtem el nevetni. Kiábrándító, amit teszek, szánalmas!