'Néha a száj előbb szól, mielőtt még az agy bekapcsolódhatna'

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy kicsit késtem az új résszel, de végül csak elkészült. Remélem elnyerni majd a tetszéseteket.
Ami kicsit meglepődtem, hogy a feliratkozóim száma csökkent, fogalmam sincs, hogy miért iratkozott le az illető, de azért remélem, hogy nektek tetszik, majd az új rész. Jó olvasást! :) 

Annyira elfáradtam, eltitkoltam minden gyerekes félelmem, és viszonoztam csókját. Keserű, és édes emlékek gyülemlettek fel bennem, amiket egy sóhajjal gyűrtem le magamról. Ajkaink levegőhiányban váltak el egymástól. Könyörtelenül bántott, fájdalmat okozott… megint! Nem fogom elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint ő, nem akarom, hogy ő is úgy szenvedjen, mint ahogyan én miatta. Többet nem akarok bosszút állni rajta, el akarom felejteni a hibáit, mert a szeme mindent elárult számomra, és tudom, hogy megbánta. Beletörődtem a hibáiba, és már lassan meg is szokom őket. Nem fogom többet az összetört lányt játszani, erős leszek, és bebizonyítom, hogy képes vagyok megváltozni. Egy határozott mozdulattal toltam el magamtól mellkasát, egy kis teret nyerve magamnak, éreztem a pillanatnyi meglepődést a hirtelen mozdulatom miatt.

- Haza megyek. – mondtam, és sarkon fordultam, éreztem, ahogy szemei engem pásztáznak, de a legkevésbé sem érdekelt, csak céltudatosan lépkedtem a kijárat felé, akárcsak egy kifutón.

Nem fogok megfordulni, ismételgettem magamban, hogy még csak kísértést se érezzek rá. Sikeresen kijutottam az egyetem falai mögül, sosem látott gyorsasággal kezdtem rohanni a megálló felé, minél messzebb akartam kerülni a megannyi emléket hordozó hatalmas épület elől. Talán menekültem, vagy csak jól esett kiadni magamból a rengeteg feszültséget, igen, legbelül nagyon is vágytam rá, hogy elfussak, és egy pillanatnyi szabadság érzetem lehessen. Lábaim kicsit megtorpantak, úgy éreztem, mintha követnének, hátam mögé fordultam, és messziről megláttam a közeledő férfialakot, ami könyörtelenül közelített felém. Kicsit közelebb érve, kirajzolódott teljes alakja, a jellemtelen járás mód biztossá tedd abban, hogy ő az, Louis. Fejemen gyorsan elkaptam róla, és folytattam utam a megálló felé. Miért kell úgy tennünk, mintha két vadidegen lennénk? Hirtelen lépéseket hallottam magam mögött, a falevelek ropogtak a lába alatt, ahogy egyre közelített felém. Még mindig makacsul ellen álltam, figyelmen kívül hagytam, amíg észre nem vettem, hogy szorosan mellettem állva sétál. Tekintetem felvezetettem rá, és az arcát fürkésztem. Egy visszafojtott mosolyt küldött felém, majd megszólalt.

- Milyen érzés, a világon a leggyerekesebbnek lenni? – kérdezte elnevetve a mondtad végét.

Igaza volt, teljesen szánalmas, amit teszek, elhitetem magammal, hogy határozott vagyok, pedig szembe nézni se tudok vele, fejemet kínosan oldalra fordítottam, hogy ne láthassa reakcióm.

- Milyen érzés, a világ legnagyobb seggfejének lenni? – néztem vissza rá mosolyogva, miközben lassan besétáltunk a megállóba.

Egymással szembe álltunk meg, és farkasszemet nézve pásztáztuk egymás arcát. Megtörtem a szemkontaktust és tekintem levezettem ajkaira, majd vissza, szikrázó kék szemeibe. Folyamatosan közeledő csókját félbe szakította a hátam mögött behajtó busz. A robogó motor hangja kizökkentett pillantásából, mire elmosolyodtam és hirtelen fordultam el tőle, hallottam, ahogy egy mély lélegzetet vesz, vigyorogva közelítettem meg a jármű bejáratát, majd mind ketten felszálltunk rá, és lehuppantunk egy üres helyre. A lomha jármű lassan, zörögve megindult velünk együtt. Pár perc néma hallgatás után, észrevettem, hogy Louis nem szállt le a szokott helyen, tovább utazott velem.

- Ehm… Louis? Nem most kellett volna leszállnod? – vontam fel kérdően a szemöldököm.

- Igazad van. Nem baj, hozzátok megyek. – mosolygott ravaszul rám.

Tehát szándékosan nem szállt le, de mit akar tőlem? Értetlenkedő tekintetemet kivezettem az ablakom, és néha csöndben folytattam az utat hazafelé. Táskámban telefonom után kutakodtam, majd végül meg is találtam azt. Egy olvasatlan üzenet, Harrytől.

’ Ma nem megyek haza, Laránál alszom. xxx ’ – olvastam fel magamban az üzenet tartalmát, mire Louis hangját halottam meg, közel a fülemhez.

- Akkor megismételhetnénk a múltkori esténket. – suttogta, tudtam, hogy elolvasta Harry üzenetét, és azt is tudtam, hogy mire gondol. Halvány emlékeimmel próbáltam visszaemlékezni a múltkori bulira, több-kevesebb sikerrel. Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet, de nagyon is vonzott a lehetőség, hiszen nem is tagadhatom, hogy jól éreztem magam.

- Benne vagyok. – mosolyogtam rá. Néha a száj előbb szól, mielőtt még az agy bekapcsolódhatna, jól tudom, hogy meggondolatlanság, de belementem.

…

A szekrényemet bújva válogattam a rövidebbnél- rövidebb ruhák között. Nem fogtam vissza magam, még mindig ragaszkodtam a tervemhez mi szerint megváltozok. Két ruha között vacilláltam, végül az élénkpiros mellett döntöttem. Gyorsan felhúztam magamra, majd elégedetten pillantottam a tükörbe. Egy vad füstös fekete sminket kentem fel szemeimre, ami tökéletesen kihangsúlyozta sötét barna íriszeim.

Határozottan lépkedtem a nappali kanapéján heverő srác elé, aki vágyakózó szemeit végig vezette hosszú lábaimon, majd tekintete megállt a dekoltázsomnál, mire karjaim összekulcsoltam mellkasom felett, és megforgattam szemeim.

Biztos léptekkel mentem a cipős szekrény elé, majd kiemeltem belőle egy fekete, magas sarkú bokacsizmát, amit gyorsan fel is húztam szépen lakkozott lábaimra, és már nyílt is az ajtó. Figyeltem, hogy merre indul el, nem akartam lemaradni, és próbáltam tartani vele a tempót, amit a magas sarkú cipőm folyamatosan próbált megakadályozni. Pár percnyi szerencsétlenkedés után, megérkeztünk az ismerős szórakozó helyre, ugyanazok az üveges tekintetű biztonsági örök, és az őrjöngő részeg emberek az utcán, semmi sem változott. Az idő érzék teljes hiányát véltem felfedezni, senkit nem érdekel, hogy az utcán ordibál késő este. Louis gyengén megtolt a bejárat felé, ahol a két, öltönyös néger férfi állt, aprót bólintottak, majd kinyitották az ajtót előttünk. Elképedve figyeltem a hatalmas tömeget, sokkal többen vannak, mint a múltkor. Bámészkodásomból egy tompa ütés zökkentett ki, egy enyhén vörös szemű drogos srác ütközött belém. Semmit mondó tekintete rám meredezett, leheletéből dőlt az alkohol szag, undorító izzad teste nekem tapadt, mire kínosan elmosolyodtam, és próbáltam levakarni magamról a mocskos kezeit. - Húzz innen. - lökte el tőlem Louis a srácot, mire egy hálás bólintást küldtem felé, és ujjainkat határozottan egymásba kulcsolta. Pár pillanatig a távolban figyelt pár srácot, ismerősnek tűntek, azt hiszem múltkor is itt voltak. Louis egy erős mozdulattal húzott maga után, majd megálltunk a csapat fiú előtt. Kicsit megijedtem, amikor Louis hirtelen elengedte kezem, és eltávolodott mellőlem, körbe ment az ismerőseim és mindegyiknek egyenként köszönt. - Louis, ki az új áldozat? - fordult felém érdeklődve, egy sovány szőke fiú. - A nevem Anna. - igyekeztem kedves lenni a "barátaival". - Stev. - nyújtotta felém kezét, mire megpillantottam néhány szúrás nyomott alkarján. Itt mindenkinek van valami káros szenvedélye?

- Ülj le. - paskolta meg maga mellett lévő üres helyet, majd szót fogadtam és lehuppantam. Végig néztem a csontos sápadt arcokon, amit még az enyhén táskás szemek díszítettek. Figyeltem Louis, ahogy átvesz egy üveg Jack Daniel's - t az egyik sráctól, majd újra felém veszi az irányt. Leült mellém a kanapé karfájára, és meghúzta a kezében tartott üveget, rezzenéstelen arccal gördítette le a torkán az égető alkoholt.

- Nem ártana lazítani a gátlásaidon. - adta a kezembe az üveget, azzal a szándékkal, hogy igyak belőle.

- Nem kérek, kösz. - adtam volna vissza, mire szám elé emelte. Orromat megcsapta a tömény alkohol illata, szemeimet megforgattam és egy nagyot kortyoltam belőle. Louis megismételte a az előző műveletet, arra késztetve, hogy többet igyak. Nem voltam részeg, csak kicsit elkábultam az italtól. Viszont Louis annál inkább, nem állt meg, és kezdett érződni rajta a tudatlanság.

- Kértek? - emelt felénk Stev egy fehér porral ellátott műanyag zacskót, mire felismertem az anyagot, drog...

- Most, nem. - vágta rá rögtön a választ Louis.

- Most? - néztem rá. - Szoktál drogozni? - kérdeztem hitetlenkedve, reméltem, hogy ennél több esze van.

- Ugyan... - rántotta meg vállát semmitmondóan, hogy véletlenül se kelljen értelmes választ adnia. Pár percig hallgattam a jellemtelen üres beszélgetéseket, amiknek a fele trágárkodásból állt, majd Louis megszólalt mellettem.

- Van egy kis elintézni valónk. - puszilt a hajamba Louis, felhúzott a kanapéról, és az ölébe ültetett. Kicsit helyezkedtem, hogy minél kényelmesebben ültessek ölébe, miközben ő folyamatosan a nyakam csókolgatta.

- Azért óvatosan ugrálj ott. - búgta a fülembe, hangján érezhető volt, hogy mosolyog, én pedig igyekeztem mozdulatlan lenni, ajkaimat halk sóhajok hagyták el, ahogy forró nyelve végéig siklott meztelen nyakamon, de szerencsére a hangos zene miatt senki nem vett minket észre. - Menjünk innen. - mondta, majd felállítunk, és elindulunk. Követtem Louis, de szerintem ő maga se volt tisztába azzal, hogy merre tart. Vigyorogva hátra fordult, és egy folyosóra húzott. Ahol jobbra- balra ajtókat pillantottam meg. Az első két ajtó a női és a férfi WC volt, ami előtt Louis határozottan átvezetett. A harmadik ajtónál benyitott, majd gyorsan be is zárta azt egy hangos nevetés kíséretében.

- Máskor inkább kopogok, mielőtt benyitok, ez már "foglalt".- kuncogta, majd a következő ajtóhoz vezetett, és bátran benyitott. Legnagyobb megkönnyebbülésemre a szoba teljesen üres volt, aminek még örülni is tudtam, hiszen a hangos zenének nevezető zajt letompították a falak. A szoba közepébe sétáltam, Louis mögöttem állt, engem figyelt, majd egyre közelebb jött, megéreztem hátamon hasát, mire hirtelen szembe fordultam vele.