Jól látod

Halihó! :D Ahogy azt megígértem, hoztam is az új részt. Jó olvasást hozzá!

A hangos vihogásomat hirtelen hosszas hallgatás vette át, csak a dübörgő hangos zene volt hallható. Tekintetem felvezette Louisra, tenyerem mellkasán pihent. Nem gondolkozta, nem is voltam képes gondolkozni, csak megcsókoltam. Kezemet mellkasáról felvezettem puha hajába, majd erőteljesen meghúztam azt, miközben nyelveink vad fogócskázásba kezdtek. Minden egyes porcikám azt mondja, hogy ő már a testem része, szükségem van rá. Louis hirtelen eltávolodott tőlem, légzése gyors volt, szinte zihált.

- Anna kérlek… ne akarj, pont engem. – fújtatta, miközben egyre távolodott tőlem, a végén már egy lépésnyi távolság volt köztünk, majd hirtelen megfordult, rövid gondolkozás után megindult a kijárat felé, erőteljesen kinyitotta az ajtót, fogalmam sem volt mitől lett ideges egyik pillanatról a másikra, önkénytelenül is értelmetlen fejet vágtam, majd követni kezdtem én is. Kiléptem az ajtón, és vérfagyasztó hideg szellő futott végig meztelen lábaimon, mire erősen összedörzsöltem őket. Szemeimmel végig pásztáztam a környéket, majd megpillantottam Louist. Az egyik falnak dőlve figyelt engem, miközben mélyeket szívott a cigarettájából. Lassú, bizonytalan lépésekkel közelítettem meg, a feszengés, és az érzelemingadozások továbbra sem maradtak el. 

Louis engem figyelt, majd az arcomba fújta a füstöt, megállíthatatlan köhögésbe kezdtem, mire ő elmosolyodott és zsebében kezdett turkálni, majd kihúzta belőle telefonját. Nem sokkal később a füléhez emelte a telefont, és ahogy azt hallottam taxit hívott. Pár percig eltarthatott mire ideért, lábaim teljesen átfagytak, fogaim vacogtak, nem tudom Louis, hogy nem fagy meg, még csak kabát sincs rajta! 

A taxi lassan begurult a szórakozó hely elé, gyors léptekkel közelítettük meg a járműt, majd kinyitottuk az ajtót és behuppantunk a hátsó ülésekre. Nem voltam magamnál, csak azt vettem észre, hogy az autó elindult…

*Másnap reggel* 

Túl nagy a csend, se az autók robogó hangját, se Harry reggeli készülődésének zajait nem hallom. Szemeimet kinyitottam, hogy bebizonyosodjak tartózkodási helyemről. Az álom kicsit kiment a szememből, ahogy egy ismeretlen szobában, és egy ismeretlen ágyon fekszek. Felültem az ágyon, majd körbe néztem. Szemem rögtön megakadt egy ismerős srácon, ajkai kis résnyire voltak nyitva, halkan szuszogott miközben kócos haja a szemébe lógott. Mellkasát tetoválások fedték, amit a fehér takaró félig takart. 

Akaratom ellenére is egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, olyan ártatlannak tűnt, mint egy angyal. Szempillai néha megrebegtek a redőnyön beszűrődő fények miatt. Valamiért késztetést éreztem, hogy megérintsem, kicsit visszacsúsztam a takaró alá, majd ujjaimmal meztelen mellkasán körbe "rajzoltam" tetkóit. Louis egy apró nyöszörgést hallatott, mire hirtelen elkaptam a kezem, nehogy kiderüljön titkom. Egy mélyet sóhajtott, majd átfordult a hasára, és nagy megkönnyebbülésemre tovább aludt. Íves hátán lapockája tökéletesen formálódott ki, nem tudtam parancsolni magamnak, az ujjaim rakoncátlanul újra Louisra vándoroltak, és folytatták előző tevékenységüket. Kezemet végig húztam csontjain, majd közelebb hajoltam és egy gyengéd puszit lehelten rá, mire egy újabb nyöszörgéssel válaszolt, ajkait megnedvesítette, majd kettőt pislogott, és kék íriszeit láthatóvá tette számomra. Imádom ezt a reggeli álmos tekintetét, a kócos haját, és mindent, ami hozzá tartozik, teljesen tökéletes. Kis párnáját megragadta, majd erősen az arcába fúrta. Újból felültem az ágyon, de ez úttal fel is álltam, fejembe hirtelen erős fejfájás keletkezett, úgy éreztem, mintha még mindig a tegnapi buli helyszínén lennék, éreztem a lüktetést a fejemben, pont olyan volt, mint a tegnapi zene. Szörnyű! Emlékeim halványak, csak töredékekben emlékszek a történtekre. Két ujjammal erősen a halántékomat kezdtek dörzsölni, hogy enyhítsek a fájdalmamon, majd tekintetem Louisra vezettem. 

- Hol a telefonom? – néztem köre a szobában, mire megpillantottam az éjjeliszekrényen, megragadtam a készüléket, majd feloldottam a képernyőt. Egy új üzenetem érkezett, Harrytől... Eszembe jutott, hogy tegnap nem is szóltam neki, hogy nem megyek haza, idegesen nyitottam meg az üzenetet, és gyorsan futottam végig a sorokat szemeimmel. 

’ Rendben, vigyázz magadra, holnap találkozunk az egyetemen. ’ – nem érttettem, tekintetem megakadt egy korábban írt üzenetemen, miszerint a barátnőmnél aludtam tegnap este. 

- Ezt te írtad? – néztem kérdően Louisra, és hanyagul felé mutattam a telefon kijelzőjét. 

Álmos szemeivel felnézett és átolvasta az sms-t, egy kis időbe eltelt mire feldolgozta az információt, majd egyértelműen bólintott egyet. 

Őszintén? Nagyon hálás vagyok ezért, Harry megölt volna, ha nem adok életjelet magamról, sőt jöttek volna az újabb kérdések tőle, amire nem szeretnék válaszokat adni! 

- Köszönöm. – csúszott ki hirtelen a számon, mire szemeit rám kapta, és kérdően húzta fel szemöldökét. 

- Ezt az üzenetet… tudod, e nélkül iszonyatos nagy galibába kerültem volna. – magyarázkodtam, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán. 

- Az aggódó bátyus vigyáz a kis húgára. – mondta pimaszul, mintha egy kislánnyal beszélne. Belegondolva teljesen igaza van, Harry kislányként kezel, néha már túlságosan is, ami zavaró.

Számat kínos mosolyra húztam, leplezve a fájó igazságot.

Bizonytalanul körbe néztem újra a szobában, majd az ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam, szemeimmel felmértem a terepet, egy hosszú folyósón találtam magam. Jobbra-balra ajtókat pillantottam meg, mire mindegyikhez egyenként odamentem és benyitottam, a mosdót keresve, végül a harmadik ajtó után meg is találtam azt. A tükör elé léptem, majd tekintetem végig futattam magamon, ami elsőnek feltűnt, hogy nem a tegnapi ruhám volt rajtam, hanem egy fekete bő fölső, ami szintén nem az enyém. Nagyon megijedtem hiszen nem emlékszem semmire, mi van ha…? Kétségbeesetten kezdem törni fejem a tegnapi eseményeken, de semmi. Minden emlékem oda van, a hideg ráz a gondolatától is, hogy lehet, hogy meggondolatlanságból feküdtem le vele. Úgy éreztem, mintha ruhája égés nyomokat hagynának bőrömön, miért kellett ezt tennem? Hová lett a józan eszem? Erőteljesen próbáltam letépni magamról a fekete anyagot, a lehető leggyorsabban vettem, le, majd dobtam a földre. Meztelen testemen végignéztem, hajamat lesöpörtem vállaimról, szemeimet égetni kezdték a könnyek, egyáltalán nem voltam erre felkészülve, tudnom kell mi történt tegnap! Úgy éreztem magam, mintha a világ összes mocska a testemen volna, undorodtam magamtól, és a gondolattól is. Lábaim felmondták a szolgálatot, erőtlenül elvánszorogtam a kád széléhez, majd le is ültem rá, és hangos zokogásba kezdtem, a testem remegett, mellkasom fel- és leemelkedett, levegőért kapkodtam. Hogy fogom megtudni az igazat? Hirtelen, halk ajtócsukódásra lettem figyelmes, mire szemeimet a hang irányába kaptam. Könnyes szemeimet gyorsan próbáltam eltitkolni Louis elől, persze sikertelenül. Észrevétlenül figyeltem, amit csinál, száját többször is próbálta szólásra nyitni, de egy szó se hagyta el száját. Döbbentett figyelt, majd óvatosan felém lépkedett és leült mellém, látszott rajta, hogy nem tudja, mit tegyen, vagy mit mondjon. Van egy olyan érzésem, hogy sose került még ilyen szituációba. Megpillantotta a földön heverő fekete anyagot, lehajolt érte, és felvette, kezeiben apró csomóra gyűrte, erős szorítása egy pillanatra sem szűnt meg. Próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, kezeimmel takartam el felsőtestem, majd kicsúszott a számon a rövid kérdés. 

- Történt valami az este?! – böktem ki zokogva, és nagyon elszégyelltem magam, szánalmasnak érzetem, hogy semmire nem emlékszek, a sírástól nem kaptam levegőt, reménykedve hallgattam, mi lesz a válasz?  

- Mi…? Miről beszélsz? – dadogott. Vettem egy mély levegőt, és egy hatalmas erőt, hogy meg tudjam kérdezni. Meggondolatlanul, hirtelen felindulásból szólaltam meg. 

- A fenébe is Louis! Lefeküdtünk az este?! – ordítottam rá erőteljesen.  

Pár másodpercig néma csöndbe hallgatott, hallottam, ahogy kifújja a levegőt majd megszólal: 

- Nem történt semmi. – mondta folyamatosan elhalkulva, majd felállt mellőlem, kezeiből hanyagul ledobta a felsőt, majd kilépett a szobából, és egy hatalmas csattanással csapta be az ajtót maga után. Az éles hang felébresztett a rosszul létből, megkönnyebbültem, könnyeim felszáradtak az arcomon, és önkénytelenül is mosolyra húztam szám, majd hirtelen lefagyott a vigyor arcomról. Hogy beszélhettem így vele, hiszen neki köszönhetem, hogy túléltem a tegnap éjszakát, és azt is, hogy nem használta ki a lehetőséget. Hálás kéne legyek. 

felálltam, majd újból felvettem a fölre dobott feslőt, és belélegeztem illatát, majd megöletem, és összehajtottam azt. Kinyitottam az ajtót és Louis szobája felé vettem az irányt, minden feszengés, és takargatás nélkül. Megpillantottam az egyik fotelen heverő lila ruhám, határozott léptekkel mentem érte, miközben Louis szemeit folyamatosan magamon tudtam, szinte éreztem, ahogy a tekintete lyukat fúr rajtam. Hangtalanul húztam fel magara a ruhám, majd telefonomért nyúltam. 

- Elmész? – nézett rám kérdően. 

- Jól látod. – válaszoltam, miközben cipőmet vettem. Intettem egyet felé, és kiléptem az ajtón. 

Rögtön az utcán találtam magam, körül néztem, a környék ismerősnek bizonyult, nem vagyok messze az otthonomtól.