'Néha a száj előbb szól, mielőtt még az agy bekapcsolódhatna'

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy kicsit késtem az új résszel, de végül csak elkészült. Remélem elnyerni majd a tetszéseteket.
Ami kicsit meglepődtem, hogy a feliratkozóim száma csökkent, fogalmam sincs, hogy miért iratkozott le az illető, de azért remélem, hogy nektek tetszik, majd az új rész. Jó olvasást! :) 

Annyira elfáradtam, eltitkoltam minden gyerekes félelmem, és viszonoztam csókját. Keserű, és édes emlékek gyülemlettek fel bennem, amiket egy sóhajjal gyűrtem le magamról. Ajkaink levegőhiányban váltak el egymástól. Könyörtelenül bántott, fájdalmat okozott… megint! Nem fogom elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint ő, nem akarom, hogy ő is úgy szenvedjen, mint ahogyan én miatta. Többet nem akarok bosszút állni rajta, el akarom felejteni a hibáit, mert a szeme mindent elárult számomra, és tudom, hogy megbánta. Beletörődtem a hibáiba, és már lassan meg is szokom őket. Nem fogom többet az összetört lányt játszani, erős leszek, és bebizonyítom, hogy képes vagyok megváltozni. Egy határozott mozdulattal toltam el magamtól mellkasát, egy kis teret nyerve magamnak, éreztem a pillanatnyi meglepődést a hirtelen mozdulatom miatt.

- Haza megyek. – mondtam, és sarkon fordultam, éreztem, ahogy szemei engem pásztáznak, de a legkevésbé sem érdekelt, csak céltudatosan lépkedtem a kijárat felé, akárcsak egy kifutón.

Nem fogok megfordulni, ismételgettem magamban, hogy még csak kísértést se érezzek rá. Sikeresen kijutottam az egyetem falai mögül, sosem látott gyorsasággal kezdtem rohanni a megálló felé, minél messzebb akartam kerülni a megannyi emléket hordozó hatalmas épület elől. Talán menekültem, vagy csak jól esett kiadni magamból a rengeteg feszültséget, igen, legbelül nagyon is vágytam rá, hogy elfussak, és egy pillanatnyi szabadság érzetem lehessen. Lábaim kicsit megtorpantak, úgy éreztem, mintha követnének, hátam mögé fordultam, és messziről megláttam a közeledő férfialakot, ami könyörtelenül közelített felém. Kicsit közelebb érve, kirajzolódott teljes alakja, a jellemtelen járás mód biztossá tedd abban, hogy ő az, Louis. Fejemen gyorsan elkaptam róla, és folytattam utam a megálló felé. Miért kell úgy tennünk, mintha két vadidegen lennénk? Hirtelen lépéseket hallottam magam mögött, a falevelek ropogtak a lába alatt, ahogy egyre közelített felém. Még mindig makacsul ellen álltam, figyelmen kívül hagytam, amíg észre nem vettem, hogy szorosan mellettem állva sétál. Tekintetem felvezetettem rá, és az arcát fürkésztem. Egy visszafojtott mosolyt küldött felém, majd megszólalt.

- Milyen érzés, a világon a leggyerekesebbnek lenni? – kérdezte elnevetve a mondtad végét.

Igaza volt, teljesen szánalmas, amit teszek, elhitetem magammal, hogy határozott vagyok, pedig szembe nézni se tudok vele, fejemet kínosan oldalra fordítottam, hogy ne láthassa reakcióm.

- Milyen érzés, a világ legnagyobb seggfejének lenni? – néztem vissza rá mosolyogva, miközben lassan besétáltunk a megállóba.

Egymással szembe álltunk meg, és farkasszemet nézve pásztáztuk egymás arcát. Megtörtem a szemkontaktust és tekintem levezettem ajkaira, majd vissza, szikrázó kék szemeibe. Folyamatosan közeledő csókját félbe szakította a hátam mögött behajtó busz. A robogó motor hangja kizökkentett pillantásából, mire elmosolyodtam és hirtelen fordultam el tőle, hallottam, ahogy egy mély lélegzetet vesz, vigyorogva közelítettem meg a jármű bejáratát, majd mind ketten felszálltunk rá, és lehuppantunk egy üres helyre. A lomha jármű lassan, zörögve megindult velünk együtt. Pár perc néma hallgatás után, észrevettem, hogy Louis nem szállt le a szokott helyen, tovább utazott velem.

- Ehm… Louis? Nem most kellett volna leszállnod? – vontam fel kérdően a szemöldököm.

- Igazad van. Nem baj, hozzátok megyek. – mosolygott ravaszul rám.

Tehát szándékosan nem szállt le, de mit akar tőlem? Értetlenkedő tekintetemet kivezettem az ablakom, és néha csöndben folytattam az utat hazafelé. Táskámban telefonom után kutakodtam, majd végül meg is találtam azt. Egy olvasatlan üzenet, Harrytől.

’ Ma nem megyek haza, Laránál alszom. xxx ’ – olvastam fel magamban az üzenet tartalmát, mire Louis hangját halottam meg, közel a fülemhez.

- Akkor megismételhetnénk a múltkori esténket. – suttogta, tudtam, hogy elolvasta Harry üzenetét, és azt is tudtam, hogy mire gondol. Halvány emlékeimmel próbáltam visszaemlékezni a múltkori bulira, több-kevesebb sikerrel. Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet, de nagyon is vonzott a lehetőség, hiszen nem is tagadhatom, hogy jól éreztem magam.

- Benne vagyok. – mosolyogtam rá. Néha a száj előbb szól, mielőtt még az agy bekapcsolódhatna, jól tudom, hogy meggondolatlanság, de belementem.

…

A szekrényemet bújva válogattam a rövidebbnél- rövidebb ruhák között. Nem fogtam vissza magam, még mindig ragaszkodtam a tervemhez mi szerint megváltozok. Két ruha között vacilláltam, végül az élénkpiros mellett döntöttem. Gyorsan felhúztam magamra, majd elégedetten pillantottam a tükörbe. Egy vad füstös fekete sminket kentem fel szemeimre, ami tökéletesen kihangsúlyozta sötét barna íriszeim.

Határozottan lépkedtem a nappali kanapéján heverő srác elé, aki vágyakózó szemeit végig vezette hosszú lábaimon, majd tekintete megállt a dekoltázsomnál, mire karjaim összekulcsoltam mellkasom felett, és megforgattam szemeim.

Biztos léptekkel mentem a cipős szekrény elé, majd kiemeltem belőle egy fekete, magas sarkú bokacsizmát, amit gyorsan fel is húztam szépen lakkozott lábaimra, és már nyílt is az ajtó. Figyeltem, hogy merre indul el, nem akartam lemaradni, és próbáltam tartani vele a tempót, amit a magas sarkú cipőm folyamatosan próbált megakadályozni. Pár percnyi szerencsétlenkedés után, megérkeztünk az ismerős szórakozó helyre, ugyanazok az üveges tekintetű biztonsági örök, és az őrjöngő részeg emberek az utcán, semmi sem változott. Az idő érzék teljes hiányát véltem felfedezni, senkit nem érdekel, hogy az utcán ordibál késő este. Louis gyengén megtolt a bejárat felé, ahol a két, öltönyös néger férfi állt, aprót bólintottak, majd kinyitották az ajtót előttünk. Elképedve figyeltem a hatalmas tömeget, sokkal többen vannak, mint a múltkor. Bámészkodásomból egy tompa ütés zökkentett ki, egy enyhén vörös szemű drogos srác ütközött belém. Semmit mondó tekintete rám meredezett, leheletéből dőlt az alkohol szag, undorító izzad teste nekem tapadt, mire kínosan elmosolyodtam, és próbáltam levakarni magamról a mocskos kezeit. - Húzz innen. - lökte el tőlem Louis a srácot, mire egy hálás bólintást küldtem felé, és ujjainkat határozottan egymásba kulcsolta. Pár pillanatig a távolban figyelt pár srácot, ismerősnek tűntek, azt hiszem múltkor is itt voltak. Louis egy erős mozdulattal húzott maga után, majd megálltunk a csapat fiú előtt. Kicsit megijedtem, amikor Louis hirtelen elengedte kezem, és eltávolodott mellőlem, körbe ment az ismerőseim és mindegyiknek egyenként köszönt. - Louis, ki az új áldozat? - fordult felém érdeklődve, egy sovány szőke fiú. - A nevem Anna. - igyekeztem kedves lenni a "barátaival". - Stev. - nyújtotta felém kezét, mire megpillantottam néhány szúrás nyomott alkarján. Itt mindenkinek van valami káros szenvedélye?

- Ülj le. - paskolta meg maga mellett lévő üres helyet, majd szót fogadtam és lehuppantam. Végig néztem a csontos sápadt arcokon, amit még az enyhén táskás szemek díszítettek. Figyeltem Louis, ahogy átvesz egy üveg Jack Daniel's - t az egyik sráctól, majd újra felém veszi az irányt. Leült mellém a kanapé karfájára, és meghúzta a kezében tartott üveget, rezzenéstelen arccal gördítette le a torkán az égető alkoholt.

- Nem ártana lazítani a gátlásaidon. - adta a kezembe az üveget, azzal a szándékkal, hogy igyak belőle.

- Nem kérek, kösz. - adtam volna vissza, mire szám elé emelte. Orromat megcsapta a tömény alkohol illata, szemeimet megforgattam és egy nagyot kortyoltam belőle. Louis megismételte a az előző műveletet, arra késztetve, hogy többet igyak. Nem voltam részeg, csak kicsit elkábultam az italtól. Viszont Louis annál inkább, nem állt meg, és kezdett érződni rajta a tudatlanság.

- Kértek? - emelt felénk Stev egy fehér porral ellátott műanyag zacskót, mire felismertem az anyagot, drog...

- Most, nem. - vágta rá rögtön a választ Louis.

- Most? - néztem rá. - Szoktál drogozni? - kérdeztem hitetlenkedve, reméltem, hogy ennél több esze van.

- Ugyan... - rántotta meg vállát semmitmondóan, hogy véletlenül se kelljen értelmes választ adnia. Pár percig hallgattam a jellemtelen üres beszélgetéseket, amiknek a fele trágárkodásból állt, majd Louis megszólalt mellettem.

- Van egy kis elintézni valónk. - puszilt a hajamba Louis, felhúzott a kanapéról, és az ölébe ültetett. Kicsit helyezkedtem, hogy minél kényelmesebben ültessek ölébe, miközben ő folyamatosan a nyakam csókolgatta.

- Azért óvatosan ugrálj ott. - búgta a fülembe, hangján érezhető volt, hogy mosolyog, én pedig igyekeztem mozdulatlan lenni, ajkaimat halk sóhajok hagyták el, ahogy forró nyelve végéig siklott meztelen nyakamon, de szerencsére a hangos zene miatt senki nem vett minket észre. - Menjünk innen. - mondta, majd felállítunk, és elindulunk. Követtem Louis, de szerintem ő maga se volt tisztába azzal, hogy merre tart. Vigyorogva hátra fordult, és egy folyosóra húzott. Ahol jobbra- balra ajtókat pillantottam meg. Az első két ajtó a női és a férfi WC volt, ami előtt Louis határozottan átvezetett. A harmadik ajtónál benyitott, majd gyorsan be is zárta azt egy hangos nevetés kíséretében.

- Máskor inkább kopogok, mielőtt benyitok, ez már "foglalt".- kuncogta, majd a következő ajtóhoz vezetett, és bátran benyitott. Legnagyobb megkönnyebbülésemre a szoba teljesen üres volt, aminek még örülni is tudtam, hiszen a hangos zenének nevezető zajt letompították a falak. A szoba közepébe sétáltam, Louis mögöttem állt, engem figyelt, majd egyre közelebb jött, megéreztem hátamon hasát, mire hirtelen szembe fordultam vele.

Félek

Sziasztok! Meghoztam a 14. fejezetet! Remélem elnyeri, majd a tetszéseteket. Nagyon hálás vagyok nektek a megjegyzésekért, és minden támogatásért amit az utóbbi időben kaptam tőletek. Mindig kíváncsian várom a véleményeteket! Kommentálni, feliratkozni továbbra is ér, ha pedig tetszik a story jelentkezzetek be a Facebook csoportba is. Most pedig jöjjön a történet! Jó olvasást! :) 

Lábaimat egymás elé rakosgatva meneteltem az utcán. Gondolkoztam… lehet, hogy tényleg megbízhatok benne, megváltozott volna miattam?

Egy biztos, engem akaratom ellenére formált át, más a gondolkozásmódom, régi szokásaimmal felhagytam, rájöttem, hogy nem az első számú a tanulás, sőt aligha mondható fontosnak.

Amióta elköltöztünk Harryvel nem tartottam senkivel a kapcsolatot, magányos voltam és zárkózott. Megviselt a hirtelen változás… és Harry? Szeretem őt, de gyakran hajlamos túlzásokba esni, szerette volna átvenni apu szerepét a családban. Teljesen rá lettem utalva, ő tart el minket, igazán büszke lehetek rá, de ott van az őszinteség, semmit nem tud, ami talán jobb is. Félt Louistól amit okkal tesz. Fogalmam sincs, mit érzek Louis iránt, szeretem őt, de imádok neki fájdalmat okozni neki. Néha amikor meggondolatlan gyűlölöm, de egyetlen csókkal képes elfelejtetni velem mindezt. Vajon igaz, hogy gyűlölet és szeretet között kevés a különbség? Kétségtelen, hogy így van, folyamatosan magamon tapasztalom.

Vajon tudja, hogy mit érzek, és ő is viszonozza ezt?

Miért hagyja, hogy összezavarodjak? Mindig csak az a állandó bizonytalanság, és görcsös félelem, hogy megint egyedül leszek, sosem fogom kinőni a naivságot, a személyiségem egy része marad örökké. Tisztába vagyok a saját hiányosságaimmal, és a hibáimmal, mind én vagyok!

Kicsi lábaim lassan elvezettek a mi utcánkig, egy határozott mozdulattal megálltam a házunk előtt, kulcsom után kutattam, majd végül meg is találtam. A zár kattant egyet, majd kis nyikorgással kitárult ki előttem. Ugyan ezt eljátszva a bejárati ajtóval is, beértem a házba. 

Lassan fújtam ki a levegőt, ahogy eszembe jutott, hogy végre otthon vagyok, nyugalom, semmi zaj.

- Gondolom ennek a szerelésnek kibaszott nagy szerepe volt az ott alvásnál, feltéve, ha igazat mondtál. – mondta cinikusan Harry, majd két ujjával idéző jeleket rajzolt a levegőbe. Hitetlenkedő tekintetét végig vezette egész testemen, majd újra a szemembe nézett, válaszra várt. Számat kínos mosolyra húztam, majd beszélni kezdtem:

- Igen, bulizni voltunk a barátnőmmel, miért akkora probléma, ha egy kicsit szórakozok?! – emeltem fel a hangom a mondat végére.

- Ezzel nem lenne semmi kivetni való, a baj csak az, hogy nem tudom, elhihetem e. – mondta már szinte suttogva.

- Nyugodtan. – küldtem felé egy cinikus mosolyt, és ezzel véget vetettem a beszélgetésünknek. Amilyen gyorsan csak tudtam, és ahogy magas sarkútól fájó lábaim csak bírták, mentem be a szobámba. Oldalamon végig vezettem a kezem, megkerestem a cipzárt, majd lehúztam magamról a kényelmetlen ruhát, és egy másikért kutakodtam szekrényem mélyén. Kis keresgélés után, megtaláltam a szokásos nadrág- póló kollekciót.

Rápillantottam a szekrényem ajtajára felszögezett naptárra, szerda van. Teljesen olyan érzésem van, mintha hétvége lenne, számat szomorúan lebiggyesztettem, hogy ma is bekell menjek abba a zseniképzőbe. Remek!

Szedelőzködni kezdtem, fekete táskámba bedobáltam az összes könyvemet, majd nem sokkal később elindultam. Körülbelül húsz perc alatt odaértem az egyetemhez, egy határozott mozdulattal tártam ki a nagy fa ajtót, ami hangos nyikorgással, majd egy csattanással zárult be mögöttem. Cipőm sarka hangosan kopogott az üres folyosón, kicsit késve, de ideértem. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam a termünk felé, kezemmel megragadtam a kilincset, és beléptem az ajtón, éreztem az osztály és a tanár tekintetét magamon. A tanár elnézően rám pillantott, majd megkerestem a leghátsó sorban lévő helyemet, és leültem. Az egyetlen ember aki, mintha észre se venne nyomkodta tovább a pad alatt telefonját, Louis volt. Megérezte, hogy őt figyelem, fejét kicsit felém irányította, és alig észrevehetően rám pillantott, majd vissza a kijelzőre. Teljes mértékben próbált figyelmen kívül hagyni, nem is foglalkozott velem. Szánalmasnak éreztem magam, hogy ennyire zavar, hogy nem is vesz észre, folyamatosan őt figyeltem, annyira vártam, hogy végre egy megnyugtató mosolyt küldjön felém, de semmi. Teljesen üveges arccal ülte végig az egész órát, amíg vége nem lett. Felálltam a padomtól, és felé vettem az irányt. Csöndben figyeltem őt, szemöldökét megvonta, majd szemeit gyorsan elkapta rólam, táskáját felvette hátára, és elindult a terem ajtaja felé. Semmivel se törődve futottam utána, hogy elérjem őt. Kilépett a folyosóra, tudtam, hogy sokkal gyorsabb nálam ezért fokoztam a tempót, pontosan tudta, hogy követem.

- Louis! – érintettem meg a vállát, mire hirtelen szembe nézett velem.

- Mit akarsz?! – mondta szinte felháborodva, mire kicsit megijedtem és hosszas hallgatásba fogtam, de végül sikerült számat szólása bírni.

- Most komolyan ezen húztad fel magad ennyire? – próbáltam határozott lenni, amilyen ő is.

Fogai között idegesen átszűrte a levegőt, majd beharapta mind két ajkát és határozott mozdulattal indult meg felém, mire kétségbe esetten hátrálni kezdtem, hátam a falnak ütközött.

Durván tapasztotta száját az enyémre, ajkaimat erőszakosan tépte, mintha az élete múlna ezen, a testem megremegett erőteljes érintése miatt miközben folyamatosan végig futott a dezsávű érzés rajtam. Kezei levándoroltak a csípőmre, ahol erőteljesen belefúródtak bőrömbe. Szorítása egy pillanatra sem szűnt meg, sőt egyre erősödött.

Nem tudtam tovább ellenkezni, megadtam magam, ajkaim szétváltak mire nyelve utat tört magának, és vad táncra hívta az enyémet. Csípőmet közelebb húzta magához, és erősen neki dörgölőztetett férfiasságának, mire szemeim kipattantak csók közben, agyam 'megálljt' parancsolt, ennél tovább nem mehet el! Próbáltam elszakadni tőle, de egy erős mozdulattal tarkómnál visszatartott. Kezeimmel mellkasát kezdtem eltolni, remélve, hogy sikerül lenyugtatni, de hiába. Erős kezeivel körbe fogta vékony csuklóm, és a fejem fölé szorította, majd arcomat fürkészte, íriszei feketék voltak, szaggatottan vette a levegőt, elvesztette az eszét... Gyenge karjaimat próbáltam kicsavarni szorítása alól, de sikertelenül. Nem bírtam a szemkontaktust tartani, képtelen voltam a szemébe nézni! Arcát a nyakamba fúrta, fájó harapásokkal hintette be azt a területet. Komolyan megijesztett!

- Louis, kérlek… engedj el! – feszengtem erőtlenül, hogy kiszabadulhassak, de mit sem törődve folytatta nyakam kínzását. Végső kimerülésembe felhúztam a jobb térdem, eltalálva a legérzékenyebb pontját, mire fájdalmasan elhúzódott tőlem, így kezeim szabad utat nyertek. Szorításának helye vörös volt, égetett, gyengéden megdörzsöltem, majd ijedt tekintem Louisra vezettem.

- Áh, basszameg…- motyogta lehajtott fejjel, majd még elmorgott pár trágár szót, mire teljesen kiheverte fájdalmát, és felegyenesedett, majd újra erősen a falnak lökött, és a fejem mellett egy hatalmasat ütött a falba. Hallottam, ahogy a vakolatdarabok a földön landolnak, tekintetem az ütés nyomára vezettem, majd vissza rá, féltem, sosem láttam még ennyi dühöt benne, kezeimmel erősen megszorítottam vállát, és erőteljesen tartottam vissza.

-  Hagyd abba, kérlek!  – mondtam kétségbeesetten, remegő kézfejem-levettem róla, és még jobban a falnak simultam, hogy minél távolabb lehessek tőle. Hallottam, ahogy légzése lelassul, szemei feketékből egy pillanat alatt változott vissza kékre. Arcvonásai ellágyultak, tekintetét lesütötte és egy mélyet sóhajtott.

- Sajnálom. – suttogta alig hallhatóan, lehelete a nyakamon csapódott, mire egész testem megremegett, tekintetét végig vezette magán.

- Egy vadállat vagyok…

Szemimet égetni kezdték a könnyek, lámaim felhagyták a szolgálatot, egész testem elnehezedett és a földre zuhant. Rettegtem tőle, kicsi kezeimbe temettem egész arcom, a könnyek megállíthatatlanul potyogtak szemeimből. Szívem hevesen zakatolt a mellkasomban, féltem.

Megbánó szemekkel nézett le rám.

 - Sajnálom...- mondta újra, majd kezével végig simított hideg karomon, mire gyorsan elhúzódtam tőle, és még kisebb gombóccá formálódtam, zokogásom továbbra se szűnt meg, nem akartam, hogy újból hozzám érjen, elakartam futni, de valamiért még sem tettem meg. Forró tenyere újból végig siklott jéghideg karjaimon, gyengéden megfogta őket, és óvatosan felemelt a földről. Tartása továbbra sem hagyott alább, gyengének éreztem magam. Nem mertem szembe nézni vele, végig a földet pásztáztam, amíg kezét végig nem vezette nyakakon, majd az állkapcsomon, végül pedig államon. A lehető legnagyobb óvatossággal emelte meg, hogy szembe nézhessek vele. Arcomon végigfolyó könnycseppek lassan felszáradtak. Mutató ujjával végig simított sápadt orcámon.

 - Nem szeretem, amikor sírsz. - tűrt a fülem mögé egy rakoncátlan hajtincset. - Fogalmam sincs, mit kéne tennem ilyenkor. -

Talán ezért is lesz ideges, nem tudja, hogy reagáljon? Sosem látott még lányt sírni...? Nagy tenyere közé fogta arcom, és gyengéd puszit nyomott számra. Forró nyelvét óvatosan húzta végig alsó ajkamon, mire megadtam magam, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Sosem volt még ennyire gyengéd, gyors szívvéresem fokozatosan lassult. Előbb még remegő kézfejem bizonytalanul csúsztattam puha tincsei közé. Hányszor kap még egy utolsó esélyt?

Jól látod

Halihó! :D Ahogy azt megígértem, hoztam is az új részt. Jó olvasást hozzá!

A hangos vihogásomat hirtelen hosszas hallgatás vette át, csak a dübörgő hangos zene volt hallható. Tekintetem felvezette Louisra, tenyerem mellkasán pihent. Nem gondolkozta, nem is voltam képes gondolkozni, csak megcsókoltam. Kezemet mellkasáról felvezettem puha hajába, majd erőteljesen meghúztam azt, miközben nyelveink vad fogócskázásba kezdtek. Minden egyes porcikám azt mondja, hogy ő már a testem része, szükségem van rá. Louis hirtelen eltávolodott tőlem, légzése gyors volt, szinte zihált.

- Anna kérlek… ne akarj, pont engem. – fújtatta, miközben egyre távolodott tőlem, a végén már egy lépésnyi távolság volt köztünk, majd hirtelen megfordult, rövid gondolkozás után megindult a kijárat felé, erőteljesen kinyitotta az ajtót, fogalmam sem volt mitől lett ideges egyik pillanatról a másikra, önkénytelenül is értelmetlen fejet vágtam, majd követni kezdtem én is. Kiléptem az ajtón, és vérfagyasztó hideg szellő futott végig meztelen lábaimon, mire erősen összedörzsöltem őket. Szemeimmel végig pásztáztam a környéket, majd megpillantottam Louist. Az egyik falnak dőlve figyelt engem, miközben mélyeket szívott a cigarettájából. Lassú, bizonytalan lépésekkel közelítettem meg, a feszengés, és az érzelemingadozások továbbra sem maradtak el. 

Louis engem figyelt, majd az arcomba fújta a füstöt, megállíthatatlan köhögésbe kezdtem, mire ő elmosolyodott és zsebében kezdett turkálni, majd kihúzta belőle telefonját. Nem sokkal később a füléhez emelte a telefont, és ahogy azt hallottam taxit hívott. Pár percig eltarthatott mire ideért, lábaim teljesen átfagytak, fogaim vacogtak, nem tudom Louis, hogy nem fagy meg, még csak kabát sincs rajta! 

A taxi lassan begurult a szórakozó hely elé, gyors léptekkel közelítettük meg a járműt, majd kinyitottuk az ajtót és behuppantunk a hátsó ülésekre. Nem voltam magamnál, csak azt vettem észre, hogy az autó elindult…

*Másnap reggel* 

Túl nagy a csend, se az autók robogó hangját, se Harry reggeli készülődésének zajait nem hallom. Szemeimet kinyitottam, hogy bebizonyosodjak tartózkodási helyemről. Az álom kicsit kiment a szememből, ahogy egy ismeretlen szobában, és egy ismeretlen ágyon fekszek. Felültem az ágyon, majd körbe néztem. Szemem rögtön megakadt egy ismerős srácon, ajkai kis résnyire voltak nyitva, halkan szuszogott miközben kócos haja a szemébe lógott. Mellkasát tetoválások fedték, amit a fehér takaró félig takart. 

Akaratom ellenére is egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, olyan ártatlannak tűnt, mint egy angyal. Szempillai néha megrebegtek a redőnyön beszűrődő fények miatt. Valamiért késztetést éreztem, hogy megérintsem, kicsit visszacsúsztam a takaró alá, majd ujjaimmal meztelen mellkasán körbe "rajzoltam" tetkóit. Louis egy apró nyöszörgést hallatott, mire hirtelen elkaptam a kezem, nehogy kiderüljön titkom. Egy mélyet sóhajtott, majd átfordult a hasára, és nagy megkönnyebbülésemre tovább aludt. Íves hátán lapockája tökéletesen formálódott ki, nem tudtam parancsolni magamnak, az ujjaim rakoncátlanul újra Louisra vándoroltak, és folytatták előző tevékenységüket. Kezemet végig húztam csontjain, majd közelebb hajoltam és egy gyengéd puszit lehelten rá, mire egy újabb nyöszörgéssel válaszolt, ajkait megnedvesítette, majd kettőt pislogott, és kék íriszeit láthatóvá tette számomra. Imádom ezt a reggeli álmos tekintetét, a kócos haját, és mindent, ami hozzá tartozik, teljesen tökéletes. Kis párnáját megragadta, majd erősen az arcába fúrta. Újból felültem az ágyon, de ez úttal fel is álltam, fejembe hirtelen erős fejfájás keletkezett, úgy éreztem, mintha még mindig a tegnapi buli helyszínén lennék, éreztem a lüktetést a fejemben, pont olyan volt, mint a tegnapi zene. Szörnyű! Emlékeim halványak, csak töredékekben emlékszek a történtekre. Két ujjammal erősen a halántékomat kezdtek dörzsölni, hogy enyhítsek a fájdalmamon, majd tekintetem Louisra vezettem. 

- Hol a telefonom? – néztem köre a szobában, mire megpillantottam az éjjeliszekrényen, megragadtam a készüléket, majd feloldottam a képernyőt. Egy új üzenetem érkezett, Harrytől... Eszembe jutott, hogy tegnap nem is szóltam neki, hogy nem megyek haza, idegesen nyitottam meg az üzenetet, és gyorsan futottam végig a sorokat szemeimmel. 

’ Rendben, vigyázz magadra, holnap találkozunk az egyetemen. ’ – nem érttettem, tekintetem megakadt egy korábban írt üzenetemen, miszerint a barátnőmnél aludtam tegnap este. 

- Ezt te írtad? – néztem kérdően Louisra, és hanyagul felé mutattam a telefon kijelzőjét. 

Álmos szemeivel felnézett és átolvasta az sms-t, egy kis időbe eltelt mire feldolgozta az információt, majd egyértelműen bólintott egyet. 

Őszintén? Nagyon hálás vagyok ezért, Harry megölt volna, ha nem adok életjelet magamról, sőt jöttek volna az újabb kérdések tőle, amire nem szeretnék válaszokat adni! 

- Köszönöm. – csúszott ki hirtelen a számon, mire szemeit rám kapta, és kérdően húzta fel szemöldökét. 

- Ezt az üzenetet… tudod, e nélkül iszonyatos nagy galibába kerültem volna. – magyarázkodtam, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán. 

- Az aggódó bátyus vigyáz a kis húgára. – mondta pimaszul, mintha egy kislánnyal beszélne. Belegondolva teljesen igaza van, Harry kislányként kezel, néha már túlságosan is, ami zavaró.

Számat kínos mosolyra húztam, leplezve a fájó igazságot.

Bizonytalanul körbe néztem újra a szobában, majd az ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam, szemeimmel felmértem a terepet, egy hosszú folyósón találtam magam. Jobbra-balra ajtókat pillantottam meg, mire mindegyikhez egyenként odamentem és benyitottam, a mosdót keresve, végül a harmadik ajtó után meg is találtam azt. A tükör elé léptem, majd tekintetem végig futattam magamon, ami elsőnek feltűnt, hogy nem a tegnapi ruhám volt rajtam, hanem egy fekete bő fölső, ami szintén nem az enyém. Nagyon megijedtem hiszen nem emlékszem semmire, mi van ha…? Kétségbeesetten kezdem törni fejem a tegnapi eseményeken, de semmi. Minden emlékem oda van, a hideg ráz a gondolatától is, hogy lehet, hogy meggondolatlanságból feküdtem le vele. Úgy éreztem, mintha ruhája égés nyomokat hagynának bőrömön, miért kellett ezt tennem? Hová lett a józan eszem? Erőteljesen próbáltam letépni magamról a fekete anyagot, a lehető leggyorsabban vettem, le, majd dobtam a földre. Meztelen testemen végignéztem, hajamat lesöpörtem vállaimról, szemeimet égetni kezdték a könnyek, egyáltalán nem voltam erre felkészülve, tudnom kell mi történt tegnap! Úgy éreztem magam, mintha a világ összes mocska a testemen volna, undorodtam magamtól, és a gondolattól is. Lábaim felmondták a szolgálatot, erőtlenül elvánszorogtam a kád széléhez, majd le is ültem rá, és hangos zokogásba kezdtem, a testem remegett, mellkasom fel- és leemelkedett, levegőért kapkodtam. Hogy fogom megtudni az igazat? Hirtelen, halk ajtócsukódásra lettem figyelmes, mire szemeimet a hang irányába kaptam. Könnyes szemeimet gyorsan próbáltam eltitkolni Louis elől, persze sikertelenül. Észrevétlenül figyeltem, amit csinál, száját többször is próbálta szólásra nyitni, de egy szó se hagyta el száját. Döbbentett figyelt, majd óvatosan felém lépkedett és leült mellém, látszott rajta, hogy nem tudja, mit tegyen, vagy mit mondjon. Van egy olyan érzésem, hogy sose került még ilyen szituációba. Megpillantotta a földön heverő fekete anyagot, lehajolt érte, és felvette, kezeiben apró csomóra gyűrte, erős szorítása egy pillanatra sem szűnt meg. Próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, kezeimmel takartam el felsőtestem, majd kicsúszott a számon a rövid kérdés. 

- Történt valami az este?! – böktem ki zokogva, és nagyon elszégyelltem magam, szánalmasnak érzetem, hogy semmire nem emlékszek, a sírástól nem kaptam levegőt, reménykedve hallgattam, mi lesz a válasz?  

- Mi…? Miről beszélsz? – dadogott. Vettem egy mély levegőt, és egy hatalmas erőt, hogy meg tudjam kérdezni. Meggondolatlanul, hirtelen felindulásból szólaltam meg. 

- A fenébe is Louis! Lefeküdtünk az este?! – ordítottam rá erőteljesen.  

Pár másodpercig néma csöndbe hallgatott, hallottam, ahogy kifújja a levegőt majd megszólal: 

- Nem történt semmi. – mondta folyamatosan elhalkulva, majd felállt mellőlem, kezeiből hanyagul ledobta a felsőt, majd kilépett a szobából, és egy hatalmas csattanással csapta be az ajtót maga után. Az éles hang felébresztett a rosszul létből, megkönnyebbültem, könnyeim felszáradtak az arcomon, és önkénytelenül is mosolyra húztam szám, majd hirtelen lefagyott a vigyor arcomról. Hogy beszélhettem így vele, hiszen neki köszönhetem, hogy túléltem a tegnap éjszakát, és azt is, hogy nem használta ki a lehetőséget. Hálás kéne legyek. 

felálltam, majd újból felvettem a fölre dobott feslőt, és belélegeztem illatát, majd megöletem, és összehajtottam azt. Kinyitottam az ajtót és Louis szobája felé vettem az irányt, minden feszengés, és takargatás nélkül. Megpillantottam az egyik fotelen heverő lila ruhám, határozott léptekkel mentem érte, miközben Louis szemeit folyamatosan magamon tudtam, szinte éreztem, ahogy a tekintete lyukat fúr rajtam. Hangtalanul húztam fel magara a ruhám, majd telefonomért nyúltam. 

- Elmész? – nézett rám kérdően. 

- Jól látod. – válaszoltam, miközben cipőmet vettem. Intettem egyet felé, és kiléptem az ajtón. 

Rögtön az utcán találtam magam, körül néztem, a környék ismerősnek bizonyult, nem vagyok messze az otthonomtól.  

A bosszú

* Előző rész*

- Igazából én se tudom…- jelent meg egy keserű mosoly az arcán. – Egy seggfej vagyok.

- Igen az vagy. – helyeseltem vigyorogva.

- Meg sem érdemellek...

- Nem bizony. - mosolyogtam tovább.

_______________________

Sziasztok! :D Megérkezett a legújabb részt, és igyekeztem hosszabbra írni, ami hellyel közel sikerül is. Kicsit többet tudhattok meg Louisról, és Anna másik oldaláról. Ha elnyeri a tetszéseteket kérlek iratkozzatok fel, vagy kommizzatok!  :) Jó olvasást!

- Megijesztettél. Féltem, hogy elveszítelek. Rettegtem. – nyomtam minden rövid mondat után a szájára egy- egy apró puszit.

- Sosem fogok olyat tenni, amivel fájdalmat okoznék neked. – mondta, majd fordított a helyzetünkön, így én voltam alul.

- Már tettél…- suttogtam a szájába a lehető leghalkabban, mire ő egy csókkal elhallgattatott. Talán nem akar hallani róla, talán megbánta és tényleg úgy van ahogy azt ő mondja, hihetek neki, vajon eljátssza az összes esélyét és hagyja, hogy összezavarodjak?

Gondolkodásomból az éjjeliszekrényemen ülő óra hangos ketyegése zökkentett ki, el is felejtettem! Harry! Bármelyik percben haza jöhet! 

- Louis… - toltam el egy erős, határozott mozdulattal magamtól.

- Mi a baj? – dörmögte a fülembe miközben még mindig a vékony bőrt szívogatta a nyakamon.

- Harry… - sikerült kipréselni az ajkaim közül a rövidke nevet, de elégnek bizonyult, ahhoz, hogy megértse, mire gondolok.

Lassan nagy nehezen elszakadt a nyakamtól, majd felült az ágyon.

Megborzolta a haját, majd pimaszul mosolygott felém.

- Menjünk el innen! Öltözz fel! Ma megmutatom mit jelent az én nyelvemen a szórakozás. Mit szólsz hozzá? – húzta fel az egyik szemöldökét, és a vigyor az arcán továbbra sem szűnt meg.

Nagyon is vonzott, végre megtudhatok többet róla, mint eddig. Válaszul csak mosolyogtam, majd egy aprót bólintottam fejemmel és ágyamról, a szekrényemhez sétáltam és turkálni kezdem a vállfák között. Elővettem a szokásos hétköznapi öltözetem a farmert és a pólót.

- A-a. Inkább ezt. – húzott ki a ruhák sokasága közül egy rövid lila egybe ruhát Louis.

- A-a. – utánoztam őt. – Ezt nem veszem fel! – ráztam meg a fejem, mire ő heves bólogatásba kezdett.

- Szeretnéd, hogy én adjam rád, vagy magadtól is sikerülni fog felvenni? – és ezzel el is dőlt, ő nyert.

Megforgattam a szemeimet, majd megszólaltam.

- Köszönöm! Egyedül is menni fog. – mondtam és reméltem, hogy most ennyivel beéri és kimegy, de hiába. 

- Akkor hajrá! – mondta és a lehető legnagyobb nyugodtsággal huppant bele az egyik fotelbe.

Szemeimmel folyamatosan az ajtóra pillantgattam, egyértelműen jelenve, hogy szeretném, ha kimenne. Persze… fiúról beszélünk, maguktól semmit nem vesznek észre.

- Louis… azt szeretném, hogy menj ki. – mondtam ki egyértelműen az akaratomat.

- Engem nem zavarsz. – mondta egy gyerekes mosollyal a képén, majd nagy nehezen felállt, és kituszkoltam az ajtón egy kisebb nyafogás kíséretében. Elfordítottam a zárban a kulcsot, nem bízok benne annyira, hogy nyitva hagyhassam. Megfogtam a lila anyagot, majd belebújtam és egy könnyed mozdulattal felhúztam az oldal cipzárt. A tükör elé álltam és végig mértem magam, nagyon rövidnek bizonyult, elképzelésem sincs, hogy tudnék ebben egyáltalán leülni.

- Kész vagy már? – hallottam a türelmetlen hangokat az ajtó mögül, mire odaugrándoztam és kinyitottam azt.

Szégyenlősen próbáltam minél lejjebb húzni a ruhát, de mindig visszacsúszott az eredeti helyére, így hiába.

Louis belépett, majd feltűnően végig pásztázta egész testemet szemeivel, majd széles mosolyra húzta a száját.

- Tökéletes lesz. – mondta ki, mire képtelen voltam nem elmosolyodni.

Elővettem a kis sminkes ládámat, majd egy vad lila színű szemhéj púdert kentem fel szemeimre, még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal, úgy éreztem magamat, mint egy közönséges ribanc az éjszakában.

- Indulhatunk? – támaszkodott meg Louis a szobám ajtófélfánál.

- Persze. – bólintottam gyorsan, mielőtt még meggondoltam volna magamat.

A cipős szekrényemben kezdtem elkutakodni, majd egy magas sarkú bokacsizmánál állapodtam meg, eközben Louis hívott nekünk egy taxit, ami percek alatt a ház előtt termett.

Kiléptünk a házból, bezártam az ajtót, majd a kaput is és a kocsi felé vettük az irányt.

Louis kinyitotta a hátsó ajtót, majd intett, hogy üljek be. Eszembe jutott a vészesen rövid szoknyám és az előbb magamnak feltett kérdés, ’ hogy fogok ebbe leülni ’? Egy utolsó kísérletet tettem, hogy lehúzzam, majd egy gyors lendülettel lehuppantam. Nem is volt olyan nehéz! Figyeltem, ahogy Louis megkerüli az autót, majd ő is beül mellém.

Gyorsan elhadarta a sofőrnek a címet, majd elindultunk…

Időközben egyre sötétedett, a város összes lámpája ugyan abban a másodpercben gyulladt fel. Lassan már tíz perce úton vagyunk, fogalmam sincs, hogy hová visz, még nem is nagyon jártam ezen a környéken, kíváncsian tekingettem ki az ablakon, szemeimmel a táblákat olvastam, és megpróbáltam kikövetkeztetni, hogy hová megyünk.

A taxi nem sokkal később megállt, egy szórakozóhely előtt, a hangos zene már messziről hallgató volt, az ajtó előtt két biztonsági őr állt.

Louis kifizette a sofőrt, majd mind ketten kiszálltunk, és szinte egyszerre csaptuk be az ajtókat. Kicsit közelebb léptem a magas épülethez, megijeszt, hogy mi fog történni odabent. Hangos kiabálások, sikítások és a dübörgő zene volt hallható, az ajtó előtt részeg emberek tántorogtak, mások dohányoztak, a társadalom legalja…

Louis megszorította a kezem, majd a bejárat felé húzott, pár dollárt csúsztatott az egyik biztonsági őrnek, mire az rezzenéstelen arccal kinyitotta előttünk az ajtót, majd beléptünk. Az orromat állott levegő szag csapta meg, mindenkin csillogott az izzadság, még is egymáshoz simulva táncoltak, undorító! A fények körbe- körbe villogtak a táncparketten, csak töredékeket láttam, egyszer minden elsötétült máskor csak halvány fények világítottak. Érdeklődő tekintetemet Louisra vezettem, aki a bárpult felé tekingetett, majd meg is indult felé. Kétségbe esetten követtem őt, nem akartam a részeg férfiak kezébe kerülni, hátulról megszorítottam pólója alján, hogy biztosan ne tévedjek el. Leült a bárpulthoz, majd intett egyet a pincérnek, aki elé rakott egy aprócska poharat, majd valami áttetsző folyadékot töltött bele.

- Kérhetnék ebből, kettőt? – mutatott felém, miközben próbálta túl kiabálni a zenét.

A pincér rám mosolygott, majd még egy poharat csapott a pultra, és abba is töltött. Próbáltam teljesen ellazulni, ezért bátran megfogtam a poharat, majd egy húzásra lehajtottam, a torkomon égető érzés keletkezett, mire megállítatlan köhögésbe kezdtem.

- Várj, egy kicsit, mindjárt visszajövök. – mondta, majd felállt és elment mellőlem. Szememmel követtem őt, pár sráccal kezet fogott, majd beszélgetni kezdett vele, igyekeztem nem elveszíteni, ő az egyetlen biztonságos pont ezen a helyen.

Koncentrációmból kizökkentett egy ismereten hang, a pincér srácé.

- Ez itt a magáé. – csúsztatott elém egy újabb poharat a srác.

- Mi? – mosolyogtam. – Mégis kitől? – vezettem fel rá érdeklődő tekintetem.

- Sajnálom, én semmit se mondhatok. – játszotta meg magát, majd egy másik vendég felé irányult figyelme.

Farkas szemet néztem az újabb tüzes itallal, illata szerint talán whisky lehet, bár nem vagyok ebben túl vagy szakértő. Gondolkodás nélkül a számhoz emeltem, majd legördítettem a torkomon. Kezdtem megszokni, már szinte meg sem éreztem a hatását.

A zene miatt egész testem lüketett, lábaimat a ritmusra kezdtem mozgatni, majd megállítatlan vihogásba kezdtem. Mi történik? Az agyam felhagyta a szolgálatot, és egyáltalán nem gondolkoztam.

A táncoló embereket figyeltem, és őszintén nekem is megjött a kedvem hozzá.

Az arcomra hatalmas vigyor ült ki, fogalmam sincs mi bajom. Louis már jó ideje eltűnt, én pedig egyre beljebb jutottam a tömegbe. A zene ritmusára kezdtem el, jobbra- ballra ringatni a csípőmet, amíg két erős kezet nem éreztem meg a derekamon. Kicsit sem zavartattam magam, fogalmam sem volt ki az, csak egyre vadabbul simultam hozzá. Látásom elhomályosult, a színek egyre erősebbek voltak, és a fogaimat önkénytelenül csikorgattam a számban. Egész testemben ismeretlen energia volt, izmaim feszültek voltak, és egész nap táncolni tudtam volna. Éreztem, ahogy a tánc partnerem kezei a mellemhez vándorolnak, mire hirtelen elengedett. Pulzusom az egekben röpködött, a szívem egyre hevesebben vert. Hirtelen megfordultam, hogy megtudhassam miért szakadt el tőlem. Hátam mögött Louis pillantottam meg először, majd tekintetem a másik férfira szegeztem.

- Ez nem kéne. - lökte meg erőteljesen a mellkasát Louis, mire a fiú, majdnem elesett, hangosan vihorásztam rajtuk.

Louis komolyan nézett rám, majd megrázta a fejét, és kezemnél fogva kihúzott a tömegből. Megálltunk a fal mellett, vigyorogva néztem fel rá, majd megszólalt:

- Egy percre hagylak magadra, de még ezt se szabadott volna. Reméltem, hogy van annyi eszed, hogy nem iszol meg semmit, ami nem tőlem van. - tartotta nekem a hegyi beszédet, de teljesen hidegen hagyott. - Nagyon vigyázz magara Anna, ez nem a te környezeted. - hajolt közel a fülemhez. Lélegzete csiklandozta a nyakamat, megragadtam övtartóját, és közelebb húztam magamhoz, majd bátran nyomtam egy csókot nyakára, és egyre többet.

- Elég! – tolt el magától Louis, majd egy mélyet sóhajtott, de mintha észre se vettem volna, folytattam a tevékenységem. Újból mozgatni kezdem a csípőmet, ahogy meghallott a következő számot. Teljes testemmel simultam hozzá, nyakát gyengéd harapás nyomokkal hintettem be.

- Anna, ne csinálj olyat, amit holnap megbánsz. - nyöszörögte. Az érzések hullámként érkeztek, az előbbi hatalmas energiát, érzelmek vették át, képtelen voltam nem kimutatni őket, eszembe jutott minden tette, ami fájdalmat okozott, gyomrom ideggörcsbe rándult, a fogcsikorgatás továbbra sem múlt el, minden egyes porcikáját akarom, és meg is fogom kapni - eldöntöttem.

Megbánja, mindazt, amit eddig tett velem. Testem tűz forró volt, mégis remegtem, ahogy az emlékek átjárták a testem. Nyakától elhajoltam, sosem érzem még ilyen bátornak magam, azt akartam, hogy neki is ugyan úgy fájjon, mint nekem, érzelem mentes akartam maradni, de legbelül ott lappang bennem a tudat, hogy ez lehetetlen.

A vágy megjelent a szemében, tekintete teljen sötét, szinte fekete. Meg akar csókolni, de nem hagyom, tekintem a mellkasára vezettem, esélyt se adva neki. Bosszús vagyok, sose felejtem el az ostoba kis játékait, amit tesz és cselekszik mind meggondolatlanságból történnek.

Nem akarok én lenni a gyengébb fél, akartam azt a csókot, vágytam rá, még is igyekeztem megállni. Kétségbeesetten kereste a figyelmemet, látszott rajta, hogy megörül. Keserű mosolyra húztam a szám, ahogy tudatosult bennem, hogy nekem is majdnem annyira fájt, mint neki. Saját magamat kínzom ezzel.

Fejemet oldalra fordítottam, majd saját magam kínlódásán kezdtem el nevetni. Kiábrándító, amit teszek, szánalmas!

Díj

Köszönet a díjért Ildinek! 

6 dolog rólam:
- Story írás közben mindig az adott hangulatnak megfelelően választok zenét.
- Olvasni annyira nem szeretek, csak, ha tényleg foglalkoztat a téma.
- Imádok rajzolni.
- Nagyon keveset alszok, de nem nagyon látszik meg rajtam a fáradtság.
- Nagyon ritkán van rossz kedvem.
- Szeretek fázni, és nehezen tűrőm a meleget.

Ildi kérdései:
 1. Ki vagy valójában?
Csak egy átlagos budapesti lány. 
2. Suli? (osztály)
Kilencedikes vagyok.
3. Buli vagy jó film néhány baráttal?
Buli néhány barátommal, így jobban tetszik!  :D

4. Volt már ’ barátság extrákkal’ élményed?
Szinte csak az van… amúgy csak egy.
5. Példaképed? Miért?
Nem nagyon van, de Louis csodálatra méltó, hogy képes mindig vicces és jó kedvű lenni! :D
6. Csilli- villi cuccok, vagy letisztultság?
Azt hiszem kedvtől függ, és attól, hogy hová megyek.

6 kérdésem:
- Van hobbid, ha van mi az?
- Kedvenc énekesed?
- Tartós barátság vagy sok haver? 
- Van, akire felnézel?
- Hány éves vagy most?
- Van legjobb fiú barátod?

Akiknek küldöm:
 - Briana T.
- SummerB. 

Most én irányítok!

Sziasztok! Meghoztam az új részt, bár kicsit bátrabb benne Anna, mint ahogy azt megszokhattátok, de azért remélem tetszeni fog, majd nektek! :)

A facebook csoportba továbbra is lehet jelentkezni!  Jó olvasást, kommizni és feliratkozni ér!

 

Lassacskán a motor begurult a mi utcánkba, majd meg is állt a házunk előtt. Teljesen bőrig áztam, leugrottam a motorról, levettem a sisakot a fejemről, majd egy integetés és egy mosoly kíséretében Louis kezébe nyomtam, és már futottam is be a házba az eső elől.

A húzat miatt az ajtó egy hatalmasat csalódott, még a falak is beleremegek tőle.

Éppen a saras cipőt próbáltam lehúzgálni a lábamról, mire Harry hangjára lettem figyelmes. Kettőt köhintett, hogy magára vonja figyelmemet. Tekintetem rá kaptam, és abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ma Harryvel kellett volna haza jönnöm, ráadásul nem is mondtam neki, hogy elmegyek.

- Hol a francba voltál?! Tudod te azt, hogy hányszor próbáltalak hívni?! – kezdett bele a hegyi beszédébe, amíg én a telefonom után kutakodtam a táskám legalján. Feloldottam a  kijelzőt, majd megpillantottam a rengeteg nem fogadott hívást. Hihetetlen, hogy tudtam ennyire megfeledkezni róla?

- Sajnálom, én csak… - kezdtem bele a mentegetőzésbe, de rögtön a szavamba vágott.

- Hol voltál?! Tudod, mennyire megijesztesz azt hittem, hogy megint AZ volt. – mondta undorral az arcán.

Tekintetemet a padlóra vezettem végül is tényleg ’ azzal ’ voltam, még is, hogy tudnám kimagyarázni ezt? 

Az egyik kezemmel a hajamat kezdtem turkálni, remélve, hogy így, majd egy kis időt nyerek a gondolkozásra, de hiába.

- Hallgatlak. – mondta Harry egy gúnyos mosollyal az arcán.

Pár másod percig gondolkoztam, majd számat beszédre nyitottam.

- Bent kellett maradnom csoportmunkát csinálnom pár szaktársammal,

és most beszéltük meg az alapokat, ezért is volt lehalkítva a telefonom. – hazudtam. Számat kínosan mosolyra húztam. 

- Szóval… sajnálom, hogy megfeledkeztem rólad.

Harry gyanús pillantásokat küldött felém, majd kezeit körbe fonta mellkasán.

- Hm… Egész jól csinálod, de te tényleg azt hiszed, hogy beveszem ezt a szart? – kérdezte, majd egy gúnyos kacajt hallatott.

- De hát ez az igazság!

Talán szánalmas próbálkozás volt, de megpróbáltam elhitetni vele, hátha másodszorra meggyőzöm.

Harry mosolyra húzta száját, majd bólogatni kezdett.

- Ne hazudj Anna… mondd el szépen a teljes igazságot.

Fejemet elfordítottam, és szemeimet összeszorítottam, nem tudok mást tenni, rögtönöznöm kell.

- Ha nem hiszel nekem, az már nem az én problémám! Én elmondtam, a többit már játszd le magaddal! – csaptam színlelve az idegességet az asztalra, majd beviharzottam a szobámba, jól becsapva az ajtót magam mögött.  Neki dőltem a falnak, majd nevetni kezdtem remek színészi képességeimen, kicsit sem érdekel mit hisz most Harry. Ezt a napom senki, és semmi nem ronthatja el.

Az arcomon tátongó mosoly levakarhatatlan, azt hinnék megörültem, pedig ez csak akaratom ellenére történik, fogalmam sincs mi ütött belém, azt hiszem hipnotizál, sosem voltam még senkinek se ennyire a hatása alatt. Az a apró gesztus reményt adott, hogy higgyek benne. Minél hamarabb elakartam aludni, hogy holnap legyen, és újra láthassam!

* Egy hét múlva*

A hét viszonylag hamar eltelt, Louis eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Egyáltalán nem adott magáról életjelet, még a hétvégi tanulást se mondta le, egyszerűen úgy gondolta nem jön el, és ezzel el is vagyok intézve. Nem is érdeklem, talán csak játszik velem? Egyáltalán érez irántam bármit is, egyáltalán vannak neki érzései…?! Erősen kételkedek benne, egyszer azt sugallja, hogy szüksége van rám, máskor nem is érdekelem, összezavar. Szükségem van rá, de ő csak eldob, nem is törődik azzal, hogy mit érezhetek ilyenkor, önző módon csak egyedül magára tud gondolni, nem is gondolja, hogy mit vált ki belőlem, irányítatlanok az érzéseim vele szemben, képtelen vagyok haragudni rá huzamosabb ideig, olyan vagyok, mint egy hormonzavaros tini lány, szörnyű!

Október 8-a, keddi nap, ma nem kell bemennünk az egyetemre tanári értekezletek miatt…Gőzöm sincs mit tegyek a mai napon, nincs hangulatom senkivel se találkozni, Harry is csak este felé jön haza, addig is mit tehetnék? 

Levetettem magam a kanapéra, majd megnyomta a távirányítón a legnagyobb piros gombot, mire az bekapcsolt. Unott arccal keresgéltem a csatornák között, de reménytelenül, nem volt semmi, ami elnyerte volna a tetszésem, a hatszázadik tehetségkutató, se a reggeli unalmas TV műsorok nem kötötték le a figyelmem, mindig másra terelődött, arra a bizonyos kék szempárra, amit már lassan egy hete nem tudok kiverni a fejemből, megfertőzte az elmém.

Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes, mire az ajtó felé fordítottam fejem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem csak hallucinálok. Újból kopogásra lettem figyelmes, mire megemeltem magam a kanapéról és az ajtó felé csoszogtam. Elfordítottam a zárt, majd kitártam az ajtót. Pontosan az állt ott akire a legkevésbé számítottam, a csodálatos kék szempár rám szegezte tekintetét.

-  Beengednél? – húzta fel a jobb szemöldökét, mire én elléptem az ajtó elől, és intettem a kezemmel, hogy jöjjön beljebb. 

Koszos cipőjével végig járta a házat egészen a nappalig.

- Meg tennéd, hogy nem lép a szőnyegre cipővel? – fontam körbe a karjaimat a mellkasom felett, de ő csak egy arcátlan vigyorral reagálta le.

- Megörültél?! Ez tisztább, mint a lelkiismeretem. – utalt a cipőre, majd egy kisebb cammogás után lerúgta magáról, és lehuppant az egyik fotelba.

- És… hol voltál? Nem láttalak mostanában az egyetemen. – tettem fel neki kérdést hátha megtudom az igazságot.

- Ő… nem éppen!  Nem volt kedvem bemenni. – mondta idegesen, miközben az ujjait törögette. Olyan volt, mintha elakarna nekem mondani valamit, de félne. Szemmel láthatólag nem tud hazudni, de nem faggatóztam tovább.

- És minek köszönhetem a látogatásod? – próbáltam megtörni a csendet.

- Jöttem bepótolni a hétvégét tudod… már nagyon hiányzott a tanulás… – húzta féloldalas mosolyra száját.

- Gondolom…- forgattam meg szemeimet, majd elindultam az könyvekért, leemeltem a polcról, majd az asztalra helyeztem. Kihúztam az egyik széket, majd vártam, hogy Louis is leüljön a mellettem lévő székre, ami nem sokkal később meg is történt.

Belekezdtem a tanításba, de valamiért úgy érzetem mit sem ér, tekintete folyamatosan a dekoltázsomat pásztázza néha meg- meg nyalta az ajkait, igyekeztem minél jobban eltakarni magam és nem teljesen zavarba jönni miatta. Nyelvem összeakadt, a mondatokat nem tudtam megfogalmazni, csak össze- visszabeszéltem zagyvaságokat. Louis felvezette szemeit és ajkaim mozgását kezdte figyelni. Ennyi vége, egyetlen szót se tudtam kipréselni a számon, mellkasom gyorsan emelkedett fel és le, egy pillanatra a szemembe nézett, majd vissza a számra. Egyre közelebb hajolt, vészesen közel! Egész testem megremegett mikor egy kezével eltűrte a hajam a fülem mögé. Ajkainkat milliméterek választották el egymástól, szándékosan kínoz, arra vár, hogy én lépjek? Résnyire nyitottam számat, jelezve, hogy többet akarok ennél, végül ajkait a számra tapasztotta, abból az egy csókból hatalmas csókcsata kerekedett, nyelveink dominanciáért harcoltak egymás ellen, amit végül ő nyert meg. Kezdtek eldurvulni a dolgok, Louis egyre vadabbá vált, nem tudta kontrollban tartani magát. Kezeit a hajamba csúsztatta és, majd az ölébe húzott és felkapott, durva csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, egyenesen a szobám felé vette az irányt. Nagy nehezen beértünk a szobába, Louis a jobb lábával berúgta az ajtót, majd szó szerint ledobott az ágyamra és felém mászott. Erőteljesen tapasztotta száját az enyémre, majd áttért a nyakamra, ahol sikeresen megtalálta az érzékeny pontomat. Apró puszikkal fedte le az egész területet, libabőrős lettem, minden érintésétől feszengtem, egész testemet jól eső bizsergés vette hatalmába.

 Végül sikerült fordítanom a helyzetünkön, kerestem a kiszolgáltatott srác tekintetét, végre én irányítok! 

- Tudod… Elég hosszú időre eltűntél. – mondtam miközben apró köröket rajzoltam a mellkasára ujjaimmal. – Nem is szóltál nekem. – hajoltam le hozzá, de nem hagytam, hogy megcsókoljon. – Azt hittem nem is vagyok fontos neked. – köröztem egyet a csípőmmel, mire ő egy hatalmasat nyelt, nagy kék szemeivel engem figyelt, ajkai remegtek a vágytól.

- Figyelj, nem vagyok tisztában magammal mostanában. – harapott az alsó ajkába, hogy elfojtsa előtörő nyöszörgéseit.

- Miről beszélsz? – húztam fel a szemöldököm a magasba.

- Igazából én se tudom…- jelent meg egy keserű mosoly az arcán. – Egy seggfej vagyok.

- Igen az vagy. – helyeseltem vigyorogva.

- Meg sem érdemellek…

- Nem bizony. – mosolyogtam.      

FACEBOOK csoport

Sziasztok! 

Sajnos, most nem részt hoztam, viszont az egyik olvasóm kérésére létrehoztam egy facebook csoportot a blognak, szóval aki szeretne belépni az nagyon szívesen beveszem! :)

tovább

Váratlan fordulat

Sziasztok kedves olvasóim! Rettenetes sok-sok várakozás után, de megérkezett az új részt, sajnálom, hogy ennyit késtem, de a fránya iskola elveszi az összes időmet, és kedvemet az írástól. :(

Minden esetre nagyon örültem, a feliratkozóknak, és a kommeteknek, valamint annak is, hogy ennyire vártátok az új részt! A másik pedig a harmadik helyezés a blogversenyen, őszintén...? Megvagyok elégedve, mert egyáltalán nem számítottam rá, hogy egyáltalán dobogós lehetek, szóval mindent köszönök, és jó olvasást! :)   

Meg kéne tanulnom, hogy be kell húzni a függönyöket, még időben! Lassacskán sikerült feltápászkodnom az ágyból, beletúrtam a hajamba, hogy egy kicsit emberibb módon álljon a fejemen, majd felpattantam és a fürdő felé indultam. A tegnapi ruhámban aludtam el, ami kicsit kényelmetlennek bizonyult az éjszaka folyamán. A fürdőbe érve magamra zártam az ajtót, majd lassacskán elkezdtem lehámozni magamról a ruháimat, amit sietősen a szennyes kosárba hajigáltam. A zuhanykabinba léptem, majd megengedtem a vízsugarat és elkezdtem a fürdést. Élveztem ahogy a forró víz végig folyik a testemen, de az idő hiány miatt muszáj volt lassan kiléptem a kabinból, és megtörölközni.

Egy újabb szerdai nap az egyetemen. Ma nem Harryvel megyek, neki később kezdődnek az órái, viszont együtt jövünk haza. Szóval nyugodtan tudok elkészülni, és ráadásul időbe elindulni! Gyorsan felöltöztem, magamra kaptam a kabátomat és már indultam is. Gyorsan kapkodtam a lábamat a megállóig. Mikor odaértem, szemeimet végig futattam a menetrenden, két perc késéssel meg is érkezett a busz. Felpattantam a járműre, azután pedig az egyetem megállójánál le is szálltam. Szuper, pont időben! Beléptem az ajtón, majd a termem felé vettem az utam. Határozott mozdulattal tártam ki az ajtót, de a lendületem hamar alább is hagyott, ahogy megpillantottam őt. Szívem egy ütemet kihagyott, nem tudtam eldönteni, hogy látni akartam- e őt, vagy sem.

Leültem a helyemre, a tanár bejött, és az óra elkezdődött. Viszonylag hamar eltelt az idő, igyekeztem odafigyelni a jegyzeteimre, de figyelmem gyakran elterelődött, a fiúra, aki unott képpel bámult maga elé, miközben néha egy- egy gyors pillantást vetett felém, de amikor a tekintetünk találkozott hamar elkapta tekintetét. Az óra gyorsan telt, már épp indultam volna, amikor valaki megérintette a vállamat. 

Meglepetten fordultam hátra. Igazából a meglepettség, csak színjáték volt, igenis számítottam rá, valamiféle megérzés.

- Szia. - motyogtam egykedvűen. Nem akartam, hogy lássa az érdeklődést, ezért türelmetlenül dobbantottam párat a lábammal.

-Szia! - mosolygott rám, remélve, hogy gesztusa viszonzást nyer majd, de hiába. Csak rezzenéstelen arccal figyeltem őt. Látva a reakcióm, idegesen végig húzta tenyerét a tarkóján.

Pár percig a földet kémlelte, majd megszólalt.

- Meg kell mutatnom valamit. - a hangja elszánt volt. Megragadta a kezem és magával húzott. Egyáltalán nem zavartatta magát, talán azért van, mert cseppet sem érdekli ki, mit gondol róla, csak ösztönösen cselekszik, nem is gondol a következményekre, vagy a reakciókra. Figyeltem, ahogy keze átkulcsolta a csuklómat, nem tudtam nem mosolyogni a helyzeten, nem gondolkodtam, tetszett, amit csinál, hirtelen nem is érdekelt mi is történt tegnap. Izgatottnak tűnt, bár én is az voltam, vajon mit akar nekem mutatni?

Sikerült kihúznia az utcára, körül nézett, szeme megakadt egy piros motoron. A csuklómat egyre erősebben szorította, fogalmam sem volt róla, hogy motorozik. Akaratom ellenére is megláthattam a járgányt közelebbről, hiszen már mellette álltunk. Mindig is irtóztam az ilyesmiktől.

- Ez a tiéd? - utaltam a motorra.

- Nem, éppen most készülök ellopni. Szóval hamar az enyém lesz. - mosolygott miközben a zsebében matatott a kulcs után.

- Ne szórakozz velem! - forgattam meg a szemem, kezemet pedig keresztbe fontam magam előtt. - Mégis miért jársz busszal, ha itt van neked ez? - szegeztem a mutatóujjam a járműre, miközben értetlen képet vágtam.

- Sokat kérdezel, egyébként nem a legjobb emlékek fűznek hozzá... szóval nem nagyon szeretek ráülni, ez csak egy kivételes alkalom, egy kivételes esetre. - mondta és féloldalas mosolyra húzta száját. 

Az a tekintet, amivel képes zavarba hozni, megint elém tárult.

- Tessék, ezt vedd fel! - nyomott a kezembe egy bukósisakot.

- Én erre nem szállok fel! - kezdtem bele a tiltakozásba, mire rögtön elcsitított.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj, óvatos leszek. - nézett mélyen a szemembe, valamiért azzal a hangsúllyal sikerült elhitetnie, hogy tényleg nem lesz gond. Kicsit felelőtlen dolog megbízni benne, de adtam neki egy esélyt. Mi történhet?

Fejemre felhúzta a sisakot, majd alul bekapcsolta. Intett egyet, hogy felülhetek. Lábamat átlendítettem, majd elhelyezkedtem rajta. Ő is ráült, majd elfordítva a kulcsot, a motor beindult, Louis gázt adott neki, majd nem soká gyorsan száguldoztunk az utcákon. Hajamba bele- bele kapott a szél, kabátomat átjárta a hűs szellő. Fogalmam sem volt, hogy hová megyünk, csak élveztem, hogy ilyen közel lehetek hozzá, amikor gyorsan ment szorosabban kapaszkodtam belé, illatát belélegeztem és szorongattam a kabátja alját. Félelmem egy pillanat alatt elszállt, olyan érzés volt, mintha repültem volna, egyik kezemet a magasba emeltem, és éreztem ahogy az ujjaim között átáramló szelet.

Egyre messzebb, és messzebb kerültünk a várostól, az égboltról kezdett eltűnni a Nap, sötétedett. Igazából nem érdekelt, remekül szórakoztam és nem hagytam okot a jó kedvem elrontására. A város fényei lassan eltűntek, elértünk egy kisebb útszakaszra, ami szinte teljesen járatlan volt, az utat sűrű átláthatatlan erdő vette körül, gyönyörű volt! Hihetetlen, hogy a városunk mellett ez mind végig itt volt, és még csak most figyeltem fel rá igazán!

Az út viszonylag kacskaringósnak bizonyult, ugyanis egy hegytető felé haladtunk fel, néha jobbra, máskor pedig balra húzta a kormányt Louis.

A hegy tetején egy kis tisztást pillantottam meg, Louis leparkolt egy fa mellé, majd mindketten leszálltunk a motorról és a bukósisakokat a kormányra akasztottuk. Időközben teljesen besötétedett,

- Gyere. – mondta mosolyogva, és megfogta a kezem. Tenyere olyan hideg volt, hogy azt hittem vérkeringése sincs! Kicsit elvigyorodtam, vágytam rá, becsaptam magamat, hiszen mindvégig azt hajtogattam, hogy gyűlölöm őt, de ez a kis gesztusa hihetetlen sok érzést váltott ki belőlem, az érintésétől libabőrős lettem.

A kezemet szorongatva vezetett el a hegy széléhez. Lélegzetelállító látvány tárult elém, a városunk éjszakai panorámája, gyönyörű fények csillogtak Doncasterben. A számat kicsit eltátottam, de amint észhez kaptam rögtön bezártam. Számat mosolyra húztam, és figyeltem a tájat.

Hirtelen éreztem, hogy a keze végig csúszik az oldalamon, majd megállapodik a csípőmön, kihúztam magam az érzés hatására. Szívem heves zakatolásba kezdett, fejét a vállamon pihentette és érzéki, forró csókot nyomott arra az érzékeny pontra, ahol az állam és a nyakam találkozik, beleremegtem.

Szégyenlősen vezettem fel rá a tekintetem. Az íriszei csillogtak. Mondhatom azt, hogy már maga a fiú jobban érdekelt, mint az egész kilátás.

Kicsit összerezzentem, ahogy a hideg végig futott rajtam, karomat két kezemmel dörzsölni kezdtem, és szorosabbra húztam a rajtam lévő kabátot, fogaim vacogni kezdtek, nagyon fáztam, hiszen csak egy vékonyka pulóver van rajtam. Amint Louis észrevette, hogy ajkaim szinte remegnek a hideg miatt, kabátját szétcipzárazta, majd az széttárta, és hagyta, hogy bebújjak mellé. Kabátját átvette a cigarettafüst tipikus szaga, már kezdem megszokni, egyáltalán nem zavart, sőt, megszerettem rá emlékeztet és a hibáira amivel együtt teljes embert alkot, nem lehet megváltoztatni, nem is akarom, beleszerettem. 

Hirtelen egy esőcsepp landolt az orrom hegyén, majd egyre több, pillanatok múlva hatalmas zuhatag kerekedett abból az egy esőcseppből.

Eszeveszett gyorsasággal kezdtünk rohanni a motorhoz Louisal, rutinosan felhúztam a sisakot a fejemre, és már ültünk is fel a motorra, mind ezt egy szó nélkül hagyva az egészet. Elindultunk, az esőcseppek neki- neki csapódtak a bukósisakom plexijének, mindenem átázott a hideg ruhák neki tapadtak a testemnek, mire csak még jobban fázni kezdtem, hangos nevetésbe kezdtem, úgy éreztem magam, mint aki teljesen megőrült, talán Louis hatása, talán az esőre fogható, de nagyon is élveztem a nap minden percét. Hihetetlen, hogy ezek akkor történnek, amikor már elszállt minden reményem, egy pillanat alatt képes fordulni a kocka, és észre sem veszed.        

Mivé teszel?

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt! Sajnos nem lett annyira hosszú, mint terveztem, de azért nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Nagyon köszönöm ez a sok- sok pozitív visszajelzést amit az előző részhez írtatok, nagyon jól eső érzést ezeket olvasni! Aminek még nagyon örültem, hogy a blog elérte a 3000-es nézettséget, és kaptam plusz egy feliratkozót, sőt még egy blog ajánlót is. Azt hiszem bátran kimondhatom, hogy elkényeztettetek, még egyszer köszönöm, és jó olvasást! :)   

Minden erőmmel azon voltam, hogy kicsavarjam magam a karjai közül, de semmi értelme nem volt, egy idő után feladtam, és a falnak dőlve, vártam, a reakcióját. Iszonyatosan kínosan éreztem magam, ahogy a tekintetét az én szemembe fúrta.

 Erősen összeszorítottam a szemem, és vártam. Mi lesz most? Mellkasom fel- leemelkedett, idegességemben az ujjaim remegni kezdtek, megijesztett. Nem tudom, mit akar, hová tűnt a fény a szemében? Szemei feketék voltak, és sötétek, állkapcsa megfeszült, és várta a válaszom. Nem tudtam mit mondjak neki, féltem kimondani bármit is. Csak álltam ott, segítségre várva, reménykedve és félve. Éreztem, ahogy a levegővételi az arcomra csapódnak, olyan közel volt hozzám, amennyire csak lehetett. Akaratom ellenére is egy könnycsepp gördült le a szemem sarkán, amit legszívesebben azonnal letöröltem volna, de nem tudtam. Nem tudtam semmit se tenni, az érzések felülmúlták a cselekedeteimet, lábaim felhagyták a szolgálatot, és össze akartak csuklani alattam, ha Louis nem tart ilyen erősen a földön kötök ki. Éreztem, ahogy az izmai elengednek a feszítés alól. Légzése lassult, és szorítása is enyhült. Mi történik?   Tartása sokkal gyengédebb lett, elengedte a csukóm, lett volna esélyem elfutni, de a lábaim csak földbe gyökerezve álltam ott. Figyeltem Louis szemeit, ijedt volt, és aggódó, ajkai elnyíltak egymástól, és engem figyelt. Nem értettem mit akar tőlem, az ijedség még mindig uralta a testem, az agyam futásra bírt, de a testem felmondott, képtelen voltam rá. 

- Sajnálom... – mondta elhalkuló hangon, és teljesen elengedett, egy lépést hátrál előlem. Minden olyan gyorsan történt, még mindig a falnak támaszkodva álltam. Louis a kezeivel megdörzsölte arcát, közben motyogott valamit, de nem volt érthető.  

-  Elcsesztem…- mondta újra. Szemei vörösek voltak, és arca elsápadt. 

*Harry szemszöge*

 Már lassan 10 perce várok Annára. Hol lehet már, ennyi ideig? Folyamatosan az órámat nézem, és a türelmem egyre csak fogytán van. Nem várok tovább, megkeresem, ő sose késik, ez nem rá vall. Gyors léptekkel mentem végig a folyosón, az első gondolatom az volt, hogy talán rosszul van, és a mosdóba ment.

Egyenesen a női WC irányába vettem az irányt. Gondolkozás nélkül bementem, most az a fontos, hogy megtaláljam Annát. Végig kopogtam az összes ajtót, teljesen üresek voltak, Annának nyoma sincs. A kezemet a homlokomra tettem. Még is merre van?

Nincs más ötletem, már csak egyetlen helyen lehet... Kirontottam az ajtón, és Anna terméhez mentem volna, amikor hangos trappolásra lettem figyelmes. Anna az. Szeméből patakokban folyik a könny, szeme vörös volt, arca pedig ijedt. - Anna! - kiabáltam utána, de nem állt meg egyenesen a kijáratig futott. Mi történhetett vele?! Miért sír?! Komolyan rám ijesztett, meg akartam tudni az okát, ezért tovább mentem a folyosón. Észrevettem egy sötét alakot, könyökével a térdén támaszkodott, arca tenyerében volt elásva. Csak ült ott. Ismerős volt, valami azt súgallta, hogy láttam őt már valahol.

Kicsit jobban szemügyre vettem, a ruhái, a testtartása, és a bőrét borító tetoválások mind arra utaltak, hogy ő az. A fiú a buszról...

~ Gondoltam. - tudatosult bennem, összeraktam a képet. Anna furcsa viselkedése, a cigaretta, és a sok kérdőjel, ami felmerült bennem, mind válaszra leltek.

Minden miatta történt volna? Nem tudom, hogy mit csinált Annával, de meg fogom tudni.

Hirtelen felkapta rám a fejét. Állkapcsom akaratom ellenére megfeszült, kezeim ökölbe szorultak, bosszús voltam, és haraggal teli. Semmit mondó tekintete csak rámeredt, majd vissza a földre. Egy mély lélegzetet vettem, majd egy gyors mozdulattal megfordultam, és én is a kijárat felé vettem az irányt.

Mit tett Annával? Ha egy ujjal is hozzá, mert érni, én kicsinálom! Izmaim újra megfeszültek még csak a gondolattól is. Undorító, hogy lehet ilyet tenni egy lánnyal?

Lassan megérkeztem a megálló, úgy látszik Anna már elment.

Én miért nem tudtam erről? Anna miért nem szólt nekem, miért titkolta előlem?

Újabb megválaszolatlan kérdések merültek fel bennem, mikor tudom meg rá a válaszokat? 

Talán soha. Kicsit megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. Felpattantam a padról és a járda széléről figyeltem a már közeledő járműt, ami lassan megállt, és kinyitotta az ajtóit.

Lomhán felszálltam a járműre, majd ledobtam magam az egyik üres helyre. Fejemet a hideg ablaküvegnek nyomtam, és gondolkoztam, a megválaszolatlan kérdéseken. Csak reménykedni tudok, hogy Anna válaszokat ad rá, őszinte válaszokat! Nem vagyok kíváncsi a hazugságaira, csak is a színtiszta igazat akarom hallani majd tőle. Jogom van tudni róla, ő a húgom és vigyáznom kell rá, ezért vagyok én.

A zsebemben hirtelen rezegni kezdett a telefonom, a képernyőn Lara neve villogott, nem volt kedvem beszélni vele, még csak az hiányzik, hogy ő is ezen rágódjon. A képernyőn végig húztam az ujjam, majd visszacsúsztattam a készüléket a zsebembe, és folytattam az utazást.

Lassan megérkeztem, felálltam a helyemről és körbe néztem, mindenki fülében lógott a fülhallgatója, nem figyeltek semmire, néhányan a zene ritmusára dobogtak a kezükkel, voltak akik olvastak, és voltak akik csak néztek ki a fejükből. Hitetlennek tartom, ahogy a kommunikáció egyre csak fogy világban, nem beszélgetünk egymással, és az emberi kapcsolatok is egyre csak romlanak, és az oka, hogy nem figyelünk egymásra, nem vesszük észre a másikat, csak éljük a kis szokványos hétköznapi unalmas életet. Elrettentő tény!     

A busz lassul és megállt, nagy pufogások közepette kinyílt az ajtó, és pedig leszálltam. Ha belegondolok hitetlen hányszor jártam már ezen a járdán, és hányszor utaztam ezen a buszon, de a szokványos dolgokat észre se veszem, csak monoton élem a hétköznapokat, mint a többi ember. Semmiben sem különbözünk egymástól…

Hosszú lábaimmal sietősen lépkedtem a házunkhoz, minél gyorsabban haza akarok érni.

Tudnom kell az igazat, megörülök, ha nem tudom meg.

Már a kapu előtt babráltam a kulcsaimat, amíg meg nem találtam a megfelelő nyitóeszközt. Bedugtam a kulcslyukba és kettőt fordítottam rajta, majd beléptem a kertbe, és azzal a lendülettel rontottam be a házba. Anna ajtajához rohantam és próbáltam kinyitni, persze… mire is számítottam? Zárva volt. Reménykedve mozgattam a kilincset fel és le, de másodszorra sem nyílt.

*Anna szemszöge*

A plafont bámulom a sötét szobámban, a lepedőt már csomóra gyűrtem, és csak hallgatom Harry szavait. Semlegesként hatnak rám, a szemeimből patakokban folynak a könnyek, rémült vagyok, de mégis reménnyel teli. Képek villognak a fejemben, nem tudom elfelejteni. Hibát követtem el, szerelembe estem. A hibáival, és a felszín alatti tulajdonságaival együtt, szeretem, és nem tudok mit tenni ellene. Átlépte a határokat, hideg volt velem és türelmetlen, de elérte a célját. Megkapta, amit akart, az övé vagyok… Felesleges bemesélnem magamnak, hogy utálom, nem lenne igaz, az igazság, hogy megörülök érte, minden porcikám telhetetlenül akarja őt.

Vajon ő mit csinál most, ő is rám gondol… fontos vagyok neki egyáltalán? Nem tudhatom… csak remélhetek. A jövő egyáltalán nem stabil számomra, bármi történhet, és nem tudom befolyásolni, nem tudom, mire számíthatok…

A fejemben jár és csak egyre gyengébbnek érzem magam, csak az ő arcára gondok, ő az egyetlen akit akarok, minden érzés, minden szó amit elképzeltem, valósággá alakult, tudtam, hogy ezt teszi majd, még is mire számítottam tőle? 

Harry még mindig megállás nélkül kopog, idegesít a zaj, minden koppanásra összerándulok.

- Anna kérlek, nyisd ki, beszélnünk kell! – próbált meggyőzni, kevés sikerrel. Egyedül akarok maradni, élvezni a csendet, és gondolkodni. Próbálkozása mit sem ér, az a ajtó nem fog kinyílni.

- Anna, nyisd már ki ezt a rohadt ajtót, vagy legalább szólalj meg! – kiabálta újra. Hangja aggodalommal telve visszhangzott a fejemben. Nem hagyhatom, hogy aggódjon, nem érdemli meg, hatalmasat sóhajtottam legyűrve a torkomon akadt gombócot. 

- Kérlek, hagyj most békén…- hangom rideg volt, és karcos. Pár másodpercig hallgatott, vártam a reakcióját.

Menekülni hiábavaló

Sziasztok Kedveskéim! Bocsássatok, meg nekem, hogy egy napot csúsztam, de most végre megérkezett aaz új rész. Remélem mindenkinek elnyeri, majd a tetszését... Nagyon köszönöm a díjakat, hamarosan kirakom a másodikat is. ;) Kérlek iratkozzatok fel, a rendszeres olvasóim közé, vagy kommizzatok a részek alá, mindig nagyon jól esik olvasni a sok- sok biztatást tőletek. Jó olvasást! :)

Egy újabb hétfő, a fejem hasogat a fáradság, és a kimerültség miatt.

 Harry szorosan mellettem aludt, egész éjjel rám mászott, alig tudtam aludni miatta, kicsi ez az ágy kettőnknek!

Figyeltem a rózsaszín ajkait, a kócos haját, ahogy a szemébe lóg, és a levegővételeknél fel-leemelkedő mellkasát. Megnyugtató érzést volt, hogy itt van mellettem és vigyáz rám, egy fajta biztonságérzetet adott nekem.

- Anna… ne bámul, így nem tudok aludni. – nyöszörögte. Megmertem volna esküdni, hogy még alszik! Még is honnan tudta, hogy figyelem? Tekintetem gyorsan elkaptam róla, és elmosolyodtam.

- Bocsi. – mondtam tömören, és a hajtincsem végével kezdtem játszani. Harry kinyitotta még álmos szemeit, és engem kémlelt.

- Te se engem akkor! –háborodtam fel, és próbáltam letuszkolni az ágyról, kisebb sikerrel… sőt a végén én kerültem a földre. Hangos nevetésbe törtünk ki mindketten, de amúgy is igazságtalan volt, hiszen ő az erősebb és esélyt se hagyott nekem, gyengébbnek nyerni! Gyilkos pillantásokat vetettem a testvérem felé, majd feltápászkodtam a padlóról, és lassan a mosdó felé kezdtem csoszogni. Elővettem egy tiszta törölközőt, és magamra zártam az ajtót. Lassan kezdtem lehámozni magamról a ruháimat, és a szennyes közé hajítottam. Miután lekerült rólam az összes ruhám a zuhanykabinba léptem, és megengedtem a forró vizet. A reggeli zuhany tud a legtöbb erőt adni egy hétfő reggelen. Élveztem, ahogy a forróság átjárja a testem összes porcikáját, imádom ezt az érzést.

Sajnos a fürdésemből kizökkentett a tudat, hogy készülődnöm kell hiszem nem soká indulunk Harryvel órára. Nagy nehezen rávettem magam, hogy jöjjek ki a vízsugár alól.
A hirtelen hideg miatt megborzongtam, fáztam ezért magamra csavartam a töröközőt, és elindultam a szekrényemhez kiválasztani a mai kollekciót. Hosszas válogatás után, szemem megakadt egy feliratos felsőn. Magam elé tartottam és méregetni kezdtem magam a tükörben. Megbizonyosodtam róla, hogy megfelelő, ezért levettem a vállfáról és felvettem. A szokásos fekete csőnadrágommal társítottam. Kis igazítgatás után, már el is készültem a ruhaválasztással.
A tesóm még mindig az ágyamban fetrengett, kénytelen voltam noszogatni, mert, ha nem készül el, el fogunk késni miatta!
- Harold Edward Styles! El fogunk késni miattad, ha nem készülsz! - húztam le róla a takarót, amit egy ideges morgásszerűvel reagált le. A párna alá dugta a fejét, jelezve, hogy hagyjam békén.
- Komolyan. – mondtam újra, hogy nyomatékosítsam.
Sikerült rávennem, hogy kezdjen készülődni, felállt és átbattyogott a saját szobájába készülődni.
A sminkes ládámért mentem, majd az asztalra helyeztem, és kinyitottam. Különböző színű festékek, és kisebb- nagyobb ecseteket tartalmazott. Megragadtam a fekete szemceruzát és erősen kikontúroztam a szemem, nálam ennyit jelent egy sminkelés, nem nagyon használok mást. Lecsuktam a kis láda fedelét, majd visszahelyeztem a polc tetejére. Gyorsan kifésültem a hajam, majd az előszobába szaladtam, és felhúztam a cipőmet. 
Harry még nem volt kész, sejtettem, hogy nem készül el idejében, ez olyan jellemző rá…
Idegesen kopogtatni kezdtem az ajtóján.
- Harry! Siess már, két perced van!
Amíg ő még készülődött, a meleg ruháimért nyúltam. Egy kötött fekete sapkát húztam a fejemre, és a nyakam köré sálat csavartam, végül felvettem a kabátomat, utálok fázni, inkább rétegesen öltözködök, mint lengébben.  
Harry feltépte az ajtaja kilincsét, még a nadrágját csatolta, miközben a cipőjéért nyúlt.
Mosolyogva figyeltem, ahogy szerencsétlenkedik, jó esett volna azt mondani, hogy “ én megmondtam “, de azt hiszem így is eléggé ideges, de csak magának köszönheti, ha hamarabb felkel minden rendben lett volna.
Miután felvette szokásos barna bokacsizmáját, a fogason lévő bőrkabátjáért nyúlt, gyorsan belebújt, és már zárta is a bejárati ajtót.
Sietősen kapkodtuk a lábunkat a buszmegállóig, szinte kehetlen tartani a tempót Harryvel, de minden erőmmel azon voltam, hogy le ne maradjak. Mikor megérkeztünk a megállóba, egy pillanatnyi időse volt rá, hogy kifújjuk magunkat, ugyan is pont elkaptuk a buszt.
- Ezt többet nem játszod el Styles. – mondtam lihegve, majd ledobtam magam az egyik üres helyre, és az ablakon kifelé pásztáztam a tájat. A jármű jobbra- balra döcögött a kátyúkkal teli úton, az emberek botladoztak a mozgó buszon, minden szokásos volt. Harryvel felálltunk a helyünkről, és az ajtóig sétáltunk, erősen kapaszkodtam az egyik széknek a táblájába, majd vártam, hogy nyitódjon az ajtó és leszállhassunk. A sofőr a hirtelen taposott a fékre, mire egy kisebb súlyt éreztem meg a lábon, valaki rálépett. Ránéztem a láb tulajdonosára.
- Ne haragudj aranyoskám. – mondta egy idős néni. Szemén megjelentek a nevetőráncok, és kedvesen mosolygott felém.
- Nem történt semmi. – ráztam meg a fejem mosolyogva, majd leszálltunk a buszról Harryvel.
Ismét kezdődött a rohanás. Gyorsan átfutottunk a túl oldalra, az egyetem ajtaja lépésekre volt tőlünk, ami megkönnyebbülés volt felőlem. Harry feltépte a kilincset és berohant, még épp időben sikerült megérkeznünk. Elköszöntük egymástól, majd a folyóson én jobbra, Harry pedig balra ment. Egyedül mentem végig a keskeny folyósón, majd megálltam a terem ajtaja előtt. Megmarkoltam a kilincset. Hirtelen eszembe jutott ő, szándékosan próbáltam nem rágondolni, elterelni a figyelmem róla, de többet nem mehet tovább így. Hirtelen nyitottam ki az ajtót, hogy egy perc gondolkozásnyi időm se legyen. Beléptem a terembe, lehajtott fejjel mentem fel a leghátsó sorig. Nem mertem ránézni, nem láthat gyengének. Leültem a székemre, és vártam az óra kezdést. Igyekeztem teljesen más irányba figyelni, mint ahol Louis ül. Vágytam rá, hogy hozzám szóljon, úgy tett, mintha én lennék a hibás. Az várja, hogy én lépjek helyette? A büszkeségem nem engedi, inkább várok.
Pár perc késéssel belépett a tanár is, köszöntött minket, és rögtön elkezdte az órát. Nem tudtam figyelni, folyamatosan elterelődött a figyelmem, képtelen voltam a koncentrációra. Csak üveges tekintettel figyeltem a fehér falat, bámultam magam elé.
Gondolkoztam, hogy mi lett volna, ha…. Kár, hogy ott van az a volna szócska, lehet, hogy teljesen máshogy alakult volta minden. Néha visszapörgetném az időt, és kijavítanám a hibákat, sok mindent másképp csinálnék.
Mi lett volna, ha hagyom Louisnak, hogy megcsókoljon? Mi történt volna, ha elmondom Harrynek kié a cigarettás doboz valójában? Könnyebb lett volna?
Sose tudom meg, hibába gondolkozok rajta, lehetetlen visszacsinálni. Az idő egyre gyorsabb, az óra csak ketyeg felettem megállíthatatlanul. Tekintetem az órára vezettem a mutató gyorsan járt körbe. Már nem kell sokáig itt maradnom, ezzel a mondattal nyugtatgatom magam. Egy perccel se maradnék tovább a szükségesnél.
Az óra gyorsan eltelt, ahogy a tanár kimondta az utolsó szavát felkaptam a táskámat és elindultam. Én hagytam el elsőnek a termet, a folyósón haladtam a kijárat felé, határozott és gyors léptekkel mentem előre. A hátam mögött hangos és lépteket hallottam meg, csak remélni tudom, hogy nem ő az. Fokoztam a tempómat és igyekeztem még gyorsabban menetelni, a követőm már szinte futott utánam. Egyre közelebb, és közelebb jött hozzám.
Egy erős szorítást éreztem meg a csuklómon, könyörtelenül húzott magához. Egyértelművé vált bennem, hogy ő az. Louis. Erősen a falnak tolt, és menekülési útvonalat se hagyva két kezét a testem mellé helyezte.
- Nekem még is mi bajod?! – kérdezte ingerülten. Sikerült megijesztenie, folyamatosan kereste a szemkontaktust, kínos érzés volt, nem akartam szembe nézni vele. Minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak erős szorításából, erőszakos volt, és határozott. Az egész folyosó belezengett hangos szavaiba. A próbálkozásom hiába való volt…