Most én irányítok!

Sziasztok! Meghoztam az új részt, bár kicsit bátrabb benne Anna, mint ahogy azt megszokhattátok, de azért remélem tetszeni fog, majd nektek! :)

A facebook csoportba továbbra is lehet jelentkezni!  Jó olvasást, kommizni és feliratkozni ér!

 

Lassacskán a motor begurult a mi utcánkba, majd meg is állt a házunk előtt. Teljesen bőrig áztam, leugrottam a motorról, levettem a sisakot a fejemről, majd egy integetés és egy mosoly kíséretében Louis kezébe nyomtam, és már futottam is be a házba az eső elől.

A húzat miatt az ajtó egy hatalmasat csalódott, még a falak is beleremegek tőle.

Éppen a saras cipőt próbáltam lehúzgálni a lábamról, mire Harry hangjára lettem figyelmes. Kettőt köhintett, hogy magára vonja figyelmemet. Tekintetem rá kaptam, és abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ma Harryvel kellett volna haza jönnöm, ráadásul nem is mondtam neki, hogy elmegyek.

- Hol a francba voltál?! Tudod te azt, hogy hányszor próbáltalak hívni?! – kezdett bele a hegyi beszédébe, amíg én a telefonom után kutakodtam a táskám legalján. Feloldottam a  kijelzőt, majd megpillantottam a rengeteg nem fogadott hívást. Hihetetlen, hogy tudtam ennyire megfeledkezni róla?

- Sajnálom, én csak… - kezdtem bele a mentegetőzésbe, de rögtön a szavamba vágott.

- Hol voltál?! Tudod, mennyire megijesztesz azt hittem, hogy megint AZ volt. – mondta undorral az arcán.

Tekintetemet a padlóra vezettem végül is tényleg ’ azzal ’ voltam, még is, hogy tudnám kimagyarázni ezt? 

Az egyik kezemmel a hajamat kezdtem turkálni, remélve, hogy így, majd egy kis időt nyerek a gondolkozásra, de hiába.

- Hallgatlak. – mondta Harry egy gúnyos mosollyal az arcán.

Pár másod percig gondolkoztam, majd számat beszédre nyitottam.

- Bent kellett maradnom csoportmunkát csinálnom pár szaktársammal,

és most beszéltük meg az alapokat, ezért is volt lehalkítva a telefonom. – hazudtam. Számat kínosan mosolyra húztam. 

- Szóval… sajnálom, hogy megfeledkeztem rólad.

Harry gyanús pillantásokat küldött felém, majd kezeit körbe fonta mellkasán.

- Hm… Egész jól csinálod, de te tényleg azt hiszed, hogy beveszem ezt a szart? – kérdezte, majd egy gúnyos kacajt hallatott.

- De hát ez az igazság!

Talán szánalmas próbálkozás volt, de megpróbáltam elhitetni vele, hátha másodszorra meggyőzöm.

Harry mosolyra húzta száját, majd bólogatni kezdett.

- Ne hazudj Anna… mondd el szépen a teljes igazságot.

Fejemet elfordítottam, és szemeimet összeszorítottam, nem tudok mást tenni, rögtönöznöm kell.

- Ha nem hiszel nekem, az már nem az én problémám! Én elmondtam, a többit már játszd le magaddal! – csaptam színlelve az idegességet az asztalra, majd beviharzottam a szobámba, jól becsapva az ajtót magam mögött.  Neki dőltem a falnak, majd nevetni kezdtem remek színészi képességeimen, kicsit sem érdekel mit hisz most Harry. Ezt a napom senki, és semmi nem ronthatja el.

Az arcomon tátongó mosoly levakarhatatlan, azt hinnék megörültem, pedig ez csak akaratom ellenére történik, fogalmam sincs mi ütött belém, azt hiszem hipnotizál, sosem voltam még senkinek se ennyire a hatása alatt. Az a apró gesztus reményt adott, hogy higgyek benne. Minél hamarabb elakartam aludni, hogy holnap legyen, és újra láthassam!

* Egy hét múlva*

A hét viszonylag hamar eltelt, Louis eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Egyáltalán nem adott magáról életjelet, még a hétvégi tanulást se mondta le, egyszerűen úgy gondolta nem jön el, és ezzel el is vagyok intézve. Nem is érdeklem, talán csak játszik velem? Egyáltalán érez irántam bármit is, egyáltalán vannak neki érzései…?! Erősen kételkedek benne, egyszer azt sugallja, hogy szüksége van rám, máskor nem is érdekelem, összezavar. Szükségem van rá, de ő csak eldob, nem is törődik azzal, hogy mit érezhetek ilyenkor, önző módon csak egyedül magára tud gondolni, nem is gondolja, hogy mit vált ki belőlem, irányítatlanok az érzéseim vele szemben, képtelen vagyok haragudni rá huzamosabb ideig, olyan vagyok, mint egy hormonzavaros tini lány, szörnyű!

Október 8-a, keddi nap, ma nem kell bemennünk az egyetemre tanári értekezletek miatt…Gőzöm sincs mit tegyek a mai napon, nincs hangulatom senkivel se találkozni, Harry is csak este felé jön haza, addig is mit tehetnék? 

Levetettem magam a kanapéra, majd megnyomta a távirányítón a legnagyobb piros gombot, mire az bekapcsolt. Unott arccal keresgéltem a csatornák között, de reménytelenül, nem volt semmi, ami elnyerte volna a tetszésem, a hatszázadik tehetségkutató, se a reggeli unalmas TV műsorok nem kötötték le a figyelmem, mindig másra terelődött, arra a bizonyos kék szempárra, amit már lassan egy hete nem tudok kiverni a fejemből, megfertőzte az elmém.

Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes, mire az ajtó felé fordítottam fejem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem csak hallucinálok. Újból kopogásra lettem figyelmes, mire megemeltem magam a kanapéról és az ajtó felé csoszogtam. Elfordítottam a zárt, majd kitártam az ajtót. Pontosan az állt ott akire a legkevésbé számítottam, a csodálatos kék szempár rám szegezte tekintetét.

-  Beengednél? – húzta fel a jobb szemöldökét, mire én elléptem az ajtó elől, és intettem a kezemmel, hogy jöjjön beljebb. 

Koszos cipőjével végig járta a házat egészen a nappalig.

- Meg tennéd, hogy nem lép a szőnyegre cipővel? – fontam körbe a karjaimat a mellkasom felett, de ő csak egy arcátlan vigyorral reagálta le.

- Megörültél?! Ez tisztább, mint a lelkiismeretem. – utalt a cipőre, majd egy kisebb cammogás után lerúgta magáról, és lehuppant az egyik fotelba.

- És… hol voltál? Nem láttalak mostanában az egyetemen. – tettem fel neki kérdést hátha megtudom az igazságot.

- Ő… nem éppen!  Nem volt kedvem bemenni. – mondta idegesen, miközben az ujjait törögette. Olyan volt, mintha elakarna nekem mondani valamit, de félne. Szemmel láthatólag nem tud hazudni, de nem faggatóztam tovább.

- És minek köszönhetem a látogatásod? – próbáltam megtörni a csendet.

- Jöttem bepótolni a hétvégét tudod… már nagyon hiányzott a tanulás… – húzta féloldalas mosolyra száját.

- Gondolom…- forgattam meg szemeimet, majd elindultam az könyvekért, leemeltem a polcról, majd az asztalra helyeztem. Kihúztam az egyik széket, majd vártam, hogy Louis is leüljön a mellettem lévő székre, ami nem sokkal később meg is történt.

Belekezdtem a tanításba, de valamiért úgy érzetem mit sem ér, tekintete folyamatosan a dekoltázsomat pásztázza néha meg- meg nyalta az ajkait, igyekeztem minél jobban eltakarni magam és nem teljesen zavarba jönni miatta. Nyelvem összeakadt, a mondatokat nem tudtam megfogalmazni, csak össze- visszabeszéltem zagyvaságokat. Louis felvezette szemeit és ajkaim mozgását kezdte figyelni. Ennyi vége, egyetlen szót se tudtam kipréselni a számon, mellkasom gyorsan emelkedett fel és le, egy pillanatra a szemembe nézett, majd vissza a számra. Egyre közelebb hajolt, vészesen közel! Egész testem megremegett mikor egy kezével eltűrte a hajam a fülem mögé. Ajkainkat milliméterek választották el egymástól, szándékosan kínoz, arra vár, hogy én lépjek? Résnyire nyitottam számat, jelezve, hogy többet akarok ennél, végül ajkait a számra tapasztotta, abból az egy csókból hatalmas csókcsata kerekedett, nyelveink dominanciáért harcoltak egymás ellen, amit végül ő nyert meg. Kezdtek eldurvulni a dolgok, Louis egyre vadabbá vált, nem tudta kontrollban tartani magát. Kezeit a hajamba csúsztatta és, majd az ölébe húzott és felkapott, durva csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, egyenesen a szobám felé vette az irányt. Nagy nehezen beértünk a szobába, Louis a jobb lábával berúgta az ajtót, majd szó szerint ledobott az ágyamra és felém mászott. Erőteljesen tapasztotta száját az enyémre, majd áttért a nyakamra, ahol sikeresen megtalálta az érzékeny pontomat. Apró puszikkal fedte le az egész területet, libabőrős lettem, minden érintésétől feszengtem, egész testemet jól eső bizsergés vette hatalmába.

 Végül sikerült fordítanom a helyzetünkön, kerestem a kiszolgáltatott srác tekintetét, végre én irányítok! 

- Tudod… Elég hosszú időre eltűntél. – mondtam miközben apró köröket rajzoltam a mellkasára ujjaimmal. – Nem is szóltál nekem. – hajoltam le hozzá, de nem hagytam, hogy megcsókoljon. – Azt hittem nem is vagyok fontos neked. – köröztem egyet a csípőmmel, mire ő egy hatalmasat nyelt, nagy kék szemeivel engem figyelt, ajkai remegtek a vágytól.

- Figyelj, nem vagyok tisztában magammal mostanában. – harapott az alsó ajkába, hogy elfojtsa előtörő nyöszörgéseit.

- Miről beszélsz? – húztam fel a szemöldököm a magasba.

- Igazából én se tudom…- jelent meg egy keserű mosoly az arcán. – Egy seggfej vagyok.

- Igen az vagy. – helyeseltem vigyorogva.

- Meg sem érdemellek…

- Nem bizony. – mosolyogtam.