Kulcscsörrenés

Sziasztok! :) Mivel a hétvégém viszonylag sűrű lesz, és nem lett volna időm írni, ezért kicsit hamarabb kapjátok meg az EXTRA hosszú rész, aminek gondolom örültök is! :D Remélem elnyeri, majd a tetszéseteket, ha igen, akkor kommizni, feliratkozni továbbra is érvényes! :) Jó olvasást!
Louis szemszöge:
Steve lenyomta egy pedált és ösztönösen vezetni kezdett, én pedig halálfélelemmel ültem mellette. A rádióban halk zene szólt, amit egy apró mozdulattal tekertem fel max hangerőre, mire a mellettem levő Steve a kormányon kezdett dobolni a kezével, majd nagyobb gázt adott az autónak, és hamar száguldozni kezdtünk az utcákon. Az arcomon ok nélkül is hatalmas mosoly ült, mikor észbe kaptam, hogy újabb életveszélyes hülyeséget csinálunk, de nem foglalkoztam vele, csak egy újabb száll cigarettát helyeztem az ajkaim közé, az ablakot egy kicsit letekertem, majd meg meggyújtottam a számban lógó szállat, és szívni kezdtem. 

- Sose fogok leszokni erről a keserű szarról… - vágtam savanyú arcot, mikor megéreztem a füst izét a számban, ami fintorgásra késztetett. 

- Egyébként meddig kell várnunk, hogy a csaj elmenjen otthonról?! – próbáltam túl kiabálni a zenét, de jobbnak láttam kicsit lehalkítani. 

- Nyolc órára van egy foglalása Fabric-ba, addig pont van másfél óránk összeszedni magunkat. – hadarta el a választ Steve, miközben behajtott Lara utcájába – Kicsit arrébb állok, hogy ne legyünk feltűnőek. – mondta, miközben próbált a lehető legóvatosabban beállni az egyik üres helyre. 

A motort leállította, én pedig abban a pillanatban egy hatalmasat sóhajtottam, hogy túléltem Steve mellett. 

- Felkészülni mi? – mosolyogtam Stevere miután kiszálltunk mindketten a kocsiból, és a csomagtartóhoz sétáltunk. 

- Pontosan! – mondta szintén vigyorogva Steve, majd felnyitotta a csomagtartót, és pontosan az a látvány várt, amire gondoltam, két apró zacskó tele fehér porral. Még is mit vártam Stevetől? 

- Mi ez? – néztem Stevere, miközben átvettem tőle a kicsi nejlon zacskót. 

- Az nem lényeg,… annyi szent, hogy ettől, a legkisebb dolgon is úgy fogsz nevetni, mintha életed poénját hallottad volna! – mosolygott Steve miközben kiszórta a zacskó tartalmát – De ne túl sokat, talpon kell maradnunk! – adott a kezembe egy összetekert 20 dolcsist, amivel felszívhattam a fehér port.

Tarkóm és lábaim zsibbadtak, és szédülni kezdtem, ok nélkül elmosolyodtam, majd Stevere néztem, aki pont követve az én példám felszívta a por másik felét. Hirtelen nem gondolkoztam, csak élveztem, ahogy látásom folyamatosan elhomályosul, agyam pedig lelassul. Már egyáltalán nem foglalkoztam a lebukás félelmével, de pontosan ez volt a lényeg. Nagy nehezen visszaültünk a kocsiba, és vártuk, a nyolc órát, ami hamar eljött, ugyanis teljesen elvesztettük az idő érzékünket. A kis szőke liba pontban nyolckor kilépett a kapun, majd az apró rövid ruhájába, és borzasztóan jó fenekével elhagyta a lakást.

- Menjünk haver! – fogta meg a táskáját Steve, majd kiszállt a kocsiból, én pedig követtem őt. Lara kerítése előtt álltunk meg, és végig pásztáztuk a környéket, hogy biztosan nem e jár arra egy szemtanú se. Nyolc óra volt, de a tél miatt már korom sötét volt, csak a lámpa fényei világították be valamelyest a keskeny utcát. Steve egy laza mozdulattal átdobta táskáját a kerítés fölött, majd ő maga is nagy nehezen átvergődött a túl oldalra, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon néztem végig a szerencsétlenkedő srácot. 

- Gyere már! – förmedt rám Steve, majd miután sikerült egyensúlyba hoznia magát megindult a bejárati ajtó felé. Egy laza mozdulattal átléptem a kerítés felet, majd nevetve Steve után szaladtam. Kezében egy zseblámpával kutakodott táskája mélyén, majd előhúzott belőle két pár fekete kesztyűt. Az egyik párt a kezembe nyomta, amit rögtön fel is vettem, a másik párt pedig saját kezére húzta fel. 

- Keress valamit, amivel betörhetnénk ezt a szart! – mutatott az ablak felé Steve, majd elindult keresgélni. Szemeimmel végig pásztáztam a környéket, majd tekintetem megakadt a ház falán. A vakolat egy kis helyen lepotyogott a falról, így a tégla is könnyedén kivehető volt. Közelebb léptem a falhoz, majd kezeimmel megpróbáltam kiszedni azt onnan, ami kis idő után sikerült is. Elégedett pillantásokat vetettem a kezemben tartott téglára, majd kíméletlenül az ablak felé hajítottam, ami ennek következtében ripityára tört.

- Szép munka. – veregette meg vállamat Steve, majd az ablak felé legyintett, kezeimmel letörögettem az ablakon maradt kisebb darabokat, hogy ne akadjunk bele, majd bemásztam a kis lyukon, utánam pedig rögtön Steve jött. Körbe néztünk a sötét szobában, majd halk lépteket hallottunk meg a hátunk mögött, mire ijedten fordultunk meg. Egy kövér csivava battyogott elő a szomszédos szobából. 

- Bazdmeg frászt hozta rám ez a kis korcs. – néztem le a kutyára, mire láttam Steve arcán a pillanatnyi elgyengülést a kis kutya láttán. Megadva magát guggolt le az állat mellé, majd simogatni kezdte a kutya fejét. 

- Igen rám is a frászt hoztad. Bizony! – gügyögte idiótán Steve, mire a kutya a hatalmasat harapott Steve kezébe, hallottam a srác elfojtott kiáltását, majd gyorsan elkapta a kezét, és felegyenesedett hozzám. – Rohadt dög. – motyogta miközben a fájó kezét kezdte dörzsölgette.

Jó ízűen felnevettem Steve mérgelődésén, mire a szőke srác szeme szinte szikrákat szórt rám. Komoly arccal nyitogatni kezdte a szekrényeket, majd az egyik fiókon kicsit elidőzött.

- Azt hiszem megtaláltam a kincses ládát. - fordult felém egy hatalmas mosollyal az arcán Steve, mire odaléptem mellé, azt remélve, hogy talán megtalálta a képeket, de nem. Steve, Lara bugyis szekrényében kezdett elturkálni, mire hangos nevetésben törtem ki.

- Szerinted ezt mire használja? - húzott elő a fiókból Steve egy harisnyatartót, mire feszegetni kezdte a vékony gumis szövetet. 

Pár percig nevetve figyeltem, ahogy a szőke srác elmerül az újonnan felfedezett helyen, majd arcom egyik pillanatról a másikra lett újból komoly.

- Steve nem ezért jöttünk! Koncentrálj a lényegre, rendben? - szóltam rá a srácra, mire ő csalódottan csukta be a szekrényajtót, majd tovább keresgélt.

Amíg ő Lara hálószobájában kutakodott, addig én a nappaliba keresgéltem a képeket, de sehol se találtam. Még gyorsan átfésültem a konyhát és az előszobát, de a képeknek nyoma se volt.

- Találtál valamit? - léptem Steve mellé, aki éppen a dolgozó szobát nézte át.

- Nem, semmit. - húzta el a száját oldalra.

- Hol lehet az a szar?! - ültem le idegesen az egyik díványra, majd egyik kezemmel a lábamon dobolva kezdtem gondolkodni. Körbe néztem a szobában, amikor szemem megakadt az íróasztalon heverő laptopon.

- Ha csak nem...- pattantam fel a kanapéról, majd gyorsan a laptop felé léptem. Amilyen gyorsan csak tudtam megkerestem a bekapcsoló gombot, amit hamar meg is találtam, a gépezet, vakító fénnyel kapcsolódott be, mire Steve kíváncsian jött oda.

- Gondolod, hogy rajta van? - nézett rám Steve, majd a laptopra.

- Figyelj... Lassan két órája keressük azokat a rohadt képeket, és ennyi idő elteltével, nem kizárt, hogy Lara hamarosan hazaér, szóval muszáj lesz megnéznünk. - magyaráztam Stevenek tervem.

A laptop egy ideig töltődött, majd behozott egy jelszó ablakot, ami láttán kis híján dühroham jött rám.

- A rohadt életbe is! - ütöttem erősen az asztalra, majd erőtlenül

rogytam le az egyik fotelba.

Steve pár percig matatott a gép felett, majd feloldva tette az ölembe a laptopot, mire a szám is tátva maradt a meglepődöttség miatt.

- Nem tudtam, hogy jó vagy valamire! - mosolyogtam rá Stevere, majd a laptop felé tornyosulva nyitottam meg a gép dokumentumait. 

- Ez rengeteg. Holnapig se találjuk meg. – ült le mellém Steve a nagyszerű bíztatása után, mire szúrós szemekkel néztem rá. 

- Addig márpedig nem megyünk haza, amíg nincsenek meg a képek, még, ha lebukunk se. - nyitottam meg az első mappát, majd elkezdtem egyenként átfésülni a több száz képet. 

Fél óra elteltével átnéztük Lara összes nyaralásának képét és programjait. Nagyszerű! Lassacskán a hatodik mappába léptünk be, de még mindig semmi. Steve néha felkapta fejét, a kanapé karfájáról, de hamar vissza is tette, amikor látta, hogy még mindig eredménytelenül keresgélek. 

- Ez volt az utolsó. – emeltem fel a kezem a billentyűzetről, majd tehetetlenül néztem a képernyőt, amikor egyszer csak a jobb felső sarokban felugrott egy kis ablak. 

’ Az akkumulátor lemerülőben, kérjük, csatlakoztassa a töltőt. ’ – olvastam el a kis szöveget, majd erősen oldalba löktem Stevet, mire ő ijedten kapta fel újra fejét, és szuggerálni kezdte a képernyőt, majd gyorsan átvette az ő ölébe a laptopot, és halántékát kezdte dörzsölgetni. 

Szinte világító kék szemei kipattantak, és láttam az arcán a megvilágosodást. Három ujját használva lenyomott valamit a billentyűn mire felugrott egy számomra ismeretlen oldal egy levédett mappával. 

- Ez a liba nem is olyan hülye, mint gondoltam… - nézett az újabb kódolt dokumentumra Steve. 

- Őszintén szólva, te se vagy olyan hülye, mint azt hittem. Mikor lettél ilyen számítógép zseni? – néztem rá Stevere, arca egyik pillanatról a másikra lett gúnyos az arca.

- Amióta informatikai szakra mentem az egyetemen, csak tudod, neked az agyad elég nehezen reagál a ’ tanulás’ szóra. –fújtatott Steve, majd újra a gép felé vezette figyelmét. 

Újabb néhány percnyi szerencsétlenkedés után Steve győzedelmi kiáltással jelezte, hogy sikerült feltörnie a kódot.

- El se hiszem, hogy sikerül! – mosolygott a képernyőre, majd rám a szőke srác.

Őszintén én se hittem el, lassan jobbnak láttam a gép memóriáját megsemmisíteni, mint, hogy végig nézni ezt a rengeteg képet. Megkönnyebbülve nevettük el magunkat, mire észbe kaptunk, hogy a gépezet bármelyik pillanatban lemerülhet. 

Kíváncsian nyitottuk meg az első képet, de a látvány sokkoló volt. Mármint nem Laráé, sokkal inkább Harryé.

- Ezzel aztán lehet zsarolni. – kezdte el véglegesen törölni a képeket Steve, miután lementette a pendrivejára az összes bizonyítékot - Amíg ezeket letöltöm, addig te kezd el felfesteni a kis emlékeztetőnket Larának. - dobott meg egy festékszóróval a srác.

Kerestem egy nagyobb falfelületet, majd miután kellőképpen felráztam a kezemben tartott festéket, elkezdtem felfirkálni a következő szöveget:

- Mielőtt még a rendőrséghez fordulnál segítségért, csak emlékeztetnélek, hogy a képeid személyiségi jogokat sértenek. -

A második szónál tartottam, amikor Steve is bekapcsolódott és segített felírni a szöveget, de hirtelen kulcscsörgésre, majd a mellettünk lévő előszobának a villany kapcsolására lettünk figyelmesek, hangtalanul dermedtünk meg a pillanatnyi sokktól.