Nehéz feladat

Sziasztok!!! :) Nagyon boldog vagyok a plusz egy feliratkozóm miatt, ezért egy kicsit hosszabb részt kaptok. Remélem tetszik, ha igen akkor iratkozz fel oldalt, vagy kommizz. Aki cserét kér, írjon nekem chatbe. Jó olvasást! 

Szuper… tegnap elfelejtettem beállítani az ébresztőt, ami azt jelenti késésben vagyok, van tíz percem elkészülni. Nehéz lesz… kipattantam az ágyból és a fürdőszobába rohantam készülődni. Hosszú barna hajamra két percet szántam, épphogy ne legyen tiszta gubanc, kóc. A számba vettem a fogkefét és azzal kezdtem felöltözködni. Fogat mostam és közben még öltöztem is, ilyet is csak egy nő tud megtenni. Az időm fogytán volt, ezért az előszobába rohantam és az amúgy is kicsinek vélt cipőmet kezdtem felcibálni a lábamra, végre feljött amit egy nagy sóhajjal nyugtáztam, majd a kabátom ért és a kulcsomért nyúltam és már is kiléptem az utcára.

 Bezártam az ajtókat, majd nem törődve semmivel kezdtem sprintelni a buszmegálló felé. Néha-néha levegőhiányban kénytelen voltam megállni pár másodpercre. Már nem sok kellett hozzá, hogy lekésem a járatot, intettem a sofőrnek, hogy várjon meg. Úgy is tett, amiért egy hálás mosolyt küldtem felé, megmutattam a jegyem, majd ledobtam magam az egyik helyre. Táskámat kényelmesen az ölembe vettem és élveztem a lehetőséget, hogy végre újra kaptam levegőt. A testvérem Harry már rég elindult előttem, ahogy szokta ugyan is az ő órája hamarabb kezdődik, mit az enyém. Lassacskán a busznak is sikerült, még időben eldöcögnie az egyetem megállójához, ezért leszálltam és átfutottam az úttesten remélve, hogy nem fog váratlanul érni egy autó oldalról.

 Az öreg portás bácsi kinyitotta nekem az ajtót, majd köszönt. 

- Jó reggelt, Anna! Csak nem késésben? Öntől nem szokás ez. – mosolygott kedvesen az öreg. 

- Kivételes helyzet. Bocsánat. – mondtam, majd berohantam a teremben. Már majdnem mindenki ott volt, köztük természetesen Louis is, aki ugyan ott ült ahol tegnap. Fejét rögtön felemelte, amikor beléptem az ajtón, tekintete végig szalad rajtam, amíg le nem ültem. Próbáltam elkerülni vele a szemkontaktus, bár nehéz volt, mivel értelem szerűen, ha valaki rád néz, te visszatekintesz rá. Épphogy sikerült elfoglalnom a helyem, ott ahol tegnap is ültem, közel Louishoz.

 A tanár bejött és elkezdte a szokványos unalmas órát. Próbáltam koncentrálni, kizárni Louis hangoskodásait. Az óra nagyon lassan telt… Minden perc egy évezrednek tűnt, folyton az órát lestem tik- ták tik- ták. Pár percnyi beszéd, és feladat után az órának vége volt és lehetett haza menni.

 Leszaladtam a terem lépcsőzetein, majd ki akartam menni, de egy kéz fogta meg a vállam. 

- Mrs. Styles, kérem, várna, egy percet beszédem lenne önnel és Louisal. 

Fogalmam sincs, mit szeretne a tanár, de kíváncsian vártam kérését, de azért féltem is, hogy Louisal kapcsolatosan kér, majd valamit. Vajon mit akarhat? 

- Anna szeretnélek megkérni, hogy a vizsga előtt segíts Louisnak felkészülni, ugyan is ebből a tantárgyból nem áll a legfényesebben, nem mintha a többi jobban menne, de ha ez a teszt nem sikerül évet kell ismételnie. Tehát, mint az egyetem legjobb tanulóját, téged bíználak meg ezzel a feladattal. – 

Hogy mi? Én tanítsam pont őt? Félek a feladattól, de megpróbálom teljesíteni, amit kért  a tanár úr. Nyeltem egyet és elvállaltam. 

- Rendben, segítek. 

- Köszönöm Anna. –veregette meg óvatosan a vállamat a kedves öreg bácsi. – Beszéljétek meg az időpontokat egymás közt. – mondta, majd kiment a teremből.  

 Louis még mindig csak nézett…, miért van az, hogy mást képes megszólítani, de most meg nekem kell kezdeni? 

- És mikor érsz rá? – tettem fel a kérdést kissé rekedt hangon. Köhintettem egyet és vártam a válaszára.

- Rád bármikor. – mosolygott. Remek. Tehát megint én döntsek erről is. 

- Én hétvégénként rá érek, kettő körül. – mondtam egyhangúan, pedig ordítani tudtam volna miatta. 

- Oké, és nálad vagy nálam legyen? – tette fel a kérdést. Inkább nálam lesz, kitudja milyen körülmények vannak nála, főleg, ha egyedül lakik, nem pont úgy néz ki, mint aki egész nap otthon sepertél, igazi legénylak lehet…

- Inkább nálam. – mondtam félve. 

- Oké, akkor megadod a címed, vagy találjam, ki hol laksz? – tette fel a kérdést, gyorsan lediktáltam neki és kirontottam a teremből. Nem mertem hátra nézni, biztos voltam benne, hogy mögöttem van. A bejáratnál már ott volt a türelmetlennek látszó Harry, aki folyton az óráját nézte. Mikor észrevette, hogy jövök idegesen felnézett. 

- Hol voltál ennyi ideig? – fonta körbe a karjait maga körül. 

 - Bocsi. Volt egy kis elintézni valóm. – mondtam.

Harry megpillantotta Louist és azt hiszem rögtön felismerte. De jó…most kezdhetek magyarázkodni. 

- Nem azt mondtad, hogy nem ismered a srácot?! –húzta fel az egyik szemöldökét. 

- Nem is ismerem, nem tudtam, hogy ő is idejár. – próbáltam hazudni. Harry pár másod percig gyanúsan kémlelt, majd elindult a bejárat felé. Kitárta az ajtót és előre engedett. A látóhatáron, még ott volt Louis. Pár méterrel előttünk sétált ő is a megálló felé, kezében egy cigarettával. 

Holnap szombat van ami azt jelenti, hogy holnap jön kettőre Louis. Harry pont dolgozni fog, ami pont jó mivel nem kell magyarázkodnom, hogy Louis miért van nálunk, ha állítólag nem is láttam soha.  Lassan megérkeztünk a megállóba és kisétáltam az útra, hogy lássam, jön e busz. Még csak látó határon sem volt. Néha- néha gyors pillantást vetettem Louisra. Még mindig cigizett. Mélyeket szívott belőle, valamint a telefonján kezdett keresgélni, azt hiszem egy zenét. Berakta a fülhallgatót füleibe, majd eldobta a hamvadó cigi csikket. Néha ő is rám-rám nézett, de ez nála már megszokott. 

Észrevettem a távolban közeledő járműt ezért Harry elővette a farzsebében lévő bérletét ami,… hát elég megviselten nézett ki, koszos és gyűrött volt, talán még egy - két mosást is átélt. Felszállt és a sofőr felé mutatta, én ugyan így követtem példáját.  Leültünk, Louis rögtön a mögöttünk lévő sorba állapodott meg. Persze… hol máshol? A zene amit hallgatott kihallatszódott,  azt hiszem rock volt bár a zenei jártaságom  nem a legjobb, úgyhogy nem venném biztosra. Megcsapott a tegnapi ismerős illata. Arra lettem figyelmes, hogy a zene leáll. Azt hiszem hallgatózik a Harryvel folytatott beszélgetésem közben. Azt hiszi nem veszem észre? Bár végül is hallhatja, mert nem lényeges, nem titok. 

- És holnap mettől meddig dolgozol? –tettem fel a kérdést a tesómnak. Fél egytől olyan… ötig úgy tudom. Miért? 

- Csak kíváncsi voltam. – az igazat vallva nem csak puszta kíváncsiság volt. Tudnom kellett meddig lehet nálunk Louis, titokban akartam tartani Harry előtt. 

Az út további részében teljes csönd uralkodott az egész buszon. Összerezzentem egy éles hangra a hátam mögött. Louis telefonja csörrent meg, végre van alkalom, hogy én is hallgatózhassak kicsit. 

- Halló? – vette fel, és kissé halkan szólt bele, mintha nem akarná, hogy halljam, vagy más hallja. Persze Harrynek is most kellett fontos kapcsolatot ápolni velem, nem hiszem el! Maradjon már csöndben, nem túl sokat hallottam az egészből, de valami találkát beszélt meg mára valakivel. Remek… ezt elrontottad Harry. Szúrós tekintettel néztem rá, de észre se vette, csak mondta-mondta tovább. Feladva a reményt, hogy bármit is halljak az ablakon kifelé tekintve hallgattam Harry dögunalmas előadását. 

Louis még mindig beszélgetett a hátunk mögött, majd felállt és a szokásos megállójánál leszállt. Ameddig látóhatáron volt figyeltem merre megy, melyik utcán fordul le, nem tudom megmondani miért, de érdekelt. Szemeimmel teljesen eltévesztettem ugyanis egyre távolabb került. A következő a mi megállónk, ezért végre Harry is elhalkult és úgy döntött, hogy beszéd helyett inkább jelez. Mondanom sem kell támogattam ötletét és követtem egészen hazáig, mint egy engedelmes kis kutya.

 Beléptünk az ajtókon és a konyhába sétáltam. Hihetetlenül éhes vagyok, egész nap nem is ettem semmit. Kinyitottam a hűtőt és elég rossz látvány fogadott. Szinte teljesen üres volt, csak egy alig felismerhető sajt és néhány gyümölcs díszelgett benne. Ez undorító, nem hiszem el, hogy Harry nem képes tisztán tartani azt ahová az ételt rakjuk, azért ennyire lehetne igényes. Elförmedt arccal dobtam ki a hűtőnk tartalmát. Egyetlen ehető joghurt volt, amit szinte rögtön megettem, bár egyáltalán nem lett teltség érzetem tőle. Nálunk gyakori, hogy nincs étel ugyan is mind a ketten lusták vagyunk elmenni és bevásárolni. Vállat vontam és a szobám felé vettem az irányt kicsi lábaimmal. Próbáltam felkészülni arra, hogy holnap Louis “ meglátogat“ engem. Elraktam pár dolgot amiket nem szívesen mutatok meg senkinek, főleg Louisnak nem. Miután elrakodtam minden személyes tárgyam, fáradtan ütem le az ágyam sarkára, majd el is dőltem rajta. Nem volt szándékomban már is elaludni, csak feküdtem… 

Sikerült elaludnom pedig nem akartam, sok dolgot szerettem volna még elintézni. Megpróbáltam elvégezni a tegnapi teendőim, elővettem a nehéz könyveket és kikészítettem egy plusz széket az asztal mellé, valamint csináltam egy limonádét. Elégedetten néztem végig az asztalon lévő dolgokra, azt hiszem ez remek fogadatás lesz. Szeretek mindenre előre jól felkészülni, egy rendszert tarok a fejemben mindenről, másképp már élni se tudnék. Észrevettem, hogy az idő kissé elszaladt és még mindig a tegnapi ruhámba vagyok, amibe sikerült elaludnom, ezért lábaim a gardrób szobai szekrényemhez vezettek. Kiválasztottam egy kényelmes ruhát, és felöltöztem. Feldobtam egy laza otthoni sminket, és meg fésülködtem még is csak fiú jön, jól kell kinézzek… Pont az utolsó simításokat végeztem magamon amikor a csengő éles hangjára lettem figyelmes. Tudtam ki az. Kicsit feszülten, gyenge gyomor görccsel közelítettem meg az ajtót. Minden egyes lépésem olyan volt, mintha tűre lépnék, minden egyes lépésemen gondolkodtam. Féltem. Mi lesz most? Már a második csengő volt, fogytán a türelme muszáj kinyitnom. Egy erőltetett mosolyt vittem fel az arcomra és kitártam az ajtót.  Előttem állt és egy hatalmas mosolyt villantott felém.