Ijesztő idegen

Sziasztok meghoztam az első részt, kicsi rövidre sikeredett, de remélem elnyeri a tetszéseteket! :) Kérlek írjatok kommentet, hogy tetszett az első részt,lássam a visszajelzéseket. Bár nincs komment határ, de nagyon jól esne pár szó! :) Jó olvasás! 

Kora reggel az órám szokatlan, irritáló hangjára lettem figyelmes amitől szemeim szinte rögtön kipattantak. Szerda van, ami egy dolgot jelent egy egyetemistának. Gyakorlat. Gyakorlat egy héten háromszor van, és minden diák utálja, ahogy én is. Korán kell kelni, és olyan emberekkel lenni, akiket alig ismersz. Igazi átok egy olyan lánynak aki nehezen ismerkedik.

 Lassan felkeltem az ágyból és körülnéztem kicsi szobámba. Minden úgy volt ahogy tegnap hagytam… a ruhák pontosan összehajtva díszelegtek a székemen amit még tegnap készítettem ki, és a mamuszom is szorosan egymás mellett hevertek az ágyam tövében. Beledugtam kicsi lábam és élveztem a meleget adó szőrmés bélést. Kezembe vettem a ruháim és a fürdőszoba felé vettem utam

 Lomhán csoszogva beértem és felkapcsoltam a villanyt. A csapból megengedtem a hideg vizet, az apró kezeimet közvetlenül alá tartottam, majd lemostam az arcomat. Így a reggeli fáradság is lassan enyhült. Elintéztem a reggeli teendőim a szokásos módon.

 Ugyan olyan volt ez a nap is, mint a többi, unalmas hétköznap, amit már vagy ezerszer átéltem. Sikerült elkészülnöm viszonylag időben, ezért felvettem a kabátom és a táskát a vállamra akasztottam.

 Kiléptem a házból és rettentő hideg őszi reggellel találtam szembe magam. Kis városunkra hatalmas köd ült, az utca hidegnek és barátságtalannak tűnt. Próbáltam nem tudomást venni a szörnyű hidegről, ezért elindultam a buszmegállóba. Közel volt hozzánk, még is egy évszázadnak tűnt oda vonszolni magam. Az egész nap nyomasztó volt, más, mint a többi. Végre megérkeztem a megállóba üres volt. A menetrendhez sétáltam, és összeszűkített szemekkel futottam végig a sorokat, végül megállapítottam, hogy 5 perc múlva érkezik a nekem megfelelő járat. Addig is leültem a kicsi vas padra ami a buszmegállóba volt elhelyezve. Nyomogatni kezdtem a telefonom, hogy elüssem ezt a hosszú öt percet. Motor hangra lettem figyelmes, majd a ködből kezdett kirajzolódni a busz alakja.

 Gyorsan előkotortam a táskám aljából a jegyem, majd felpattantam a járműre. Legyintettem egyet a már jól ismert sofőrnek, majd lehuppantam az egyik helyre. Körülöttem szinte minden ember kómás, sápadt arccal meredt maga elé, vagy éppen ki az ablakon, ahonnan fürkészték az utat. Mindenki elgondolkodott, ezt észre lehetett venni. Senki nem figyelt a másikra, csakis saját magukra. Ha egy pillanatra megállt a jármű, például a piros jelzőlámpa miatt, akkor grimaszoltak egyet-kettőt.

Lassan elértem az egyetem megállójához, ezért felálltam és jeleztem leszállási szándékom. A busz lassított, majd teljesen megállt. Lassan, óvatosan szálltam le ugyani is hajlamos vagyok elesni. Sikeresen megérkeztem az egyetemhez, megálltam és leolvastam az egyetem nevét, majd nyeltem egyet és beléptem a hatalmas ajtón. Az emberek hemzsegtek, egy fogpiszkálónak nem volt hely a földön. Körülnéztem és felmértem, hogyan tudnék leghamarabb eljutni a faliújsághoz, majd elkezdtem betolakodni a tömegbe vagy száz ember lábán átlépve. Amilyen gyorsan csak tudtam leolvastam a nevem mellett lévő teremszámot, majd futottam is ki a tömegből. Bementem a terembe, ami hatalmas volt. A székek fokozatosan, egyre feljebb voltak elhelyezve. A falak fehérek voltak, a környezet rideg. Én voltam az első aki bejött. Minden lépésem visszhangzott a terem üressége miatt. Felsétáltam a lépcsőn és a terem leghátsó sorában állapodtam meg.  Vártam, hogy elkezdődjön az óra,… az emberek lassan kezdtek megérkezni a gyakorlatra. Mindenki arcát megfigyeltem, unottak voltak és teljesen hidegen hagyta őket, hogy be kellett jönni. Lassan megérkezett mindenki és a tanár is belépett oldalán egy kissé ijesztően túl tetovált  fiúval. Valamiért úgy éreztem, hogy ő különleges, nem egy átlagos ember. Szemében látszott a játékosság még is ijesztő. A tanár körbe nézett a teremben, felmérte a körülbelüli létszámot majd megszólalt.

- Szép jó napot minden megjelent diákunknak, szeretném bemutatni az új szaktársatokat, a neve Louis Tomlinson. – mondta a ősz hajú öreg úr. Tehát a neve Louis. Nem tudom miért, de sikerült felkelteije az érdeklődésem furcsa modorával. Louis unottan körbe nézett az osztályon, tekintete megakadt rajtam. Kicsit elszégyelletem magam, majd szemeim gyorsan elkaptam róla. A tanár úr legyintett Louis felé, hogy keressen magának helyet. Kissé csoszogva elindult és ő is a leghátsó sorban talált helyet. Én is szélen ültem ahogy ő. Az óra elkezdődött. Volt aki figyelt, volt aki telefonozott vagy épp mással foglalta el magát.  A jogi egyetemen már akkor hármas vagy, ha nem alszol el órán. Hirtelen hangos nevetésre lettem figyelmes ami Louistól származott.

- Hé, jó a feneked ebben a cipőben. – mondta Louis a mellette ülő lánynak. A csaj értelmetlenül nézett rá. – Tényleg! Ha ilyen seggem lenne egész nap a kezemen ülnék. – folytatta. A lány jobbnak látta, ha arrébb ül pár székkel… szerencsétlen. Halk megfigyelője voltam a történteknek, örültem, hogy nem lettem Louis áldozata. Utálok középpontban lenni, engem már az is zavart, ha rám nézett, pillantásai égetőek voltak. Miért figyel? Próbáltam nem tudomást venni róla és tekintetemet a tanárra szegeztem, de pár másodperc múlva újabb hang csapta meg a fülem. A hang irányába kaptam a fejem, persze! Ki más lenne? A tanár úr kicsit hangosabbra vette a hangját, majd megállt.

- Mr. Tomlinson. Kérhetném, hogy halkítsa lejjebb azt a kütyüt?- tolta le a szemüvegét egészen az orra hegyére az öreg úr.

 - Tanár úr, hangos aláfestő zene nélkül nem játék a játék. Próbálja csak ki! – nyújtotta a mobilt az ősz hajú embernek. Az öreg úr elmosolyodott, majd megszólalt:

- Kihagyom, köszönöm. -

 Ezek után nagyjából Louis is elhalkult. Nem hiszem el! Vajon mennyi protekciót fizetett, hogy bekerüljön ide?! Utálom, ha kivételeznek valakivel a pénze miatt. A szegények megszenvednek a céljuk ért, a gazdagoknak mindent alájuk tesznek, igazságtalanság… Gondolataimat próbáltam visszaterelni az órára, bár nehezen sikerült, mert Louis mellettem folyton káromkodásba tört ki, ha elveszítette a játékot. Idegesít, de még is sikerült neki felkelteni az érdeklődésem, valami nem hagyja, hogy ne ráfigyeljek. Lassan teltek a percek, folyton az órára vetettem pillantásaim, hogy kiléphessek a teremből. Frusztráltnak éreztem magam mellette, pedig még nem is ismerem, de kicsit sem szimpatikus, megijeszt. Megszólalt a csengő és amilyen gyorsan próbáltam szabadulni, éreztem, hogy valami nem lesz rendben, ha itt tovább maradok. Kiléptem a teremből és Harry terme felé vettem az utam. Még nem végeztek, ezért leültem a kispadra ami a terem ajtaja előtt volt elhelyezve. A folyosó kihalt volt, amint lehetett mindenki hazament. Pár percen belül kilépett az első ember az ajtón, majd utána libasorban a többi. Végül megláttam testvérem kócos csoki barna színű hajat, és a szikrázó zöld szemeit. Harry rám szegezte tekintetét, majd egy mosollyal nyugtázta jelenlétem. Megkönnyebbülés volt őt látni, mellette mindig biztonságban érzem magam, mosolya teljesen megnyugtatott. Közelebb létem hozzá és szorosan átöleltem.

- Csak nem hiányoztam? – tette fel gúnyosan a kérdést, egy pimasz mosoly kíséretében.

- Dehogy is. – toltam el magamtól nevetve. Utálom bevallani bárkinek is, ha hiányzik, vagy ha szeretem. Ezeket nem kimondani kell, inkább érezni. Mondani könnyű, de ezeknek nem szabad csak üres szavaknak lenniük. Szemeimmel folyton az ijesztő idegent kerestem Louist. Valamiért azt reméltem, hogy még itt lesz és rám vár, de tévedtem. Harryvel az egyetem kijárata felé siettünk. Elmeséltük egymásnak a napunkat, de Louisról egy szót sem szóltam, nem kell tudjon róla.