Kulcscsörrenés

Sziasztok! :) Mivel a hétvégém viszonylag sűrű lesz, és nem lett volna időm írni, ezért kicsit hamarabb kapjátok meg az EXTRA hosszú rész, aminek gondolom örültök is! :D Remélem elnyeri, majd a tetszéseteket, ha igen, akkor kommizni, feliratkozni továbbra is érvényes! :) Jó olvasást!
Louis szemszöge:
Steve lenyomta egy pedált és ösztönösen vezetni kezdett, én pedig halálfélelemmel ültem mellette. A rádióban halk zene szólt, amit egy apró mozdulattal tekertem fel max hangerőre, mire a mellettem levő Steve a kormányon kezdett dobolni a kezével, majd nagyobb gázt adott az autónak, és hamar száguldozni kezdtünk az utcákon. Az arcomon ok nélkül is hatalmas mosoly ült, mikor észbe kaptam, hogy újabb életveszélyes hülyeséget csinálunk, de nem foglalkoztam vele, csak egy újabb száll cigarettát helyeztem az ajkaim közé, az ablakot egy kicsit letekertem, majd meg meggyújtottam a számban lógó szállat, és szívni kezdtem. 

- Sose fogok leszokni erről a keserű szarról… - vágtam savanyú arcot, mikor megéreztem a füst izét a számban, ami fintorgásra késztetett. 

- Egyébként meddig kell várnunk, hogy a csaj elmenjen otthonról?! – próbáltam túl kiabálni a zenét, de jobbnak láttam kicsit lehalkítani. 

- Nyolc órára van egy foglalása Fabric-ba, addig pont van másfél óránk összeszedni magunkat. – hadarta el a választ Steve, miközben behajtott Lara utcájába – Kicsit arrébb állok, hogy ne legyünk feltűnőek. – mondta, miközben próbált a lehető legóvatosabban beállni az egyik üres helyre. 

A motort leállította, én pedig abban a pillanatban egy hatalmasat sóhajtottam, hogy túléltem Steve mellett. 

- Felkészülni mi? – mosolyogtam Stevere miután kiszálltunk mindketten a kocsiból, és a csomagtartóhoz sétáltunk. 

- Pontosan! – mondta szintén vigyorogva Steve, majd felnyitotta a csomagtartót, és pontosan az a látvány várt, amire gondoltam, két apró zacskó tele fehér porral. Még is mit vártam Stevetől? 

- Mi ez? – néztem Stevere, miközben átvettem tőle a kicsi nejlon zacskót. 

- Az nem lényeg,… annyi szent, hogy ettől, a legkisebb dolgon is úgy fogsz nevetni, mintha életed poénját hallottad volna! – mosolygott Steve miközben kiszórta a zacskó tartalmát – De ne túl sokat, talpon kell maradnunk! – adott a kezembe egy összetekert 20 dolcsist, amivel felszívhattam a fehér port.

Tarkóm és lábaim zsibbadtak, és szédülni kezdtem, ok nélkül elmosolyodtam, majd Stevere néztem, aki pont követve az én példám felszívta a por másik felét. Hirtelen nem gondolkoztam, csak élveztem, ahogy látásom folyamatosan elhomályosul, agyam pedig lelassul. Már egyáltalán nem foglalkoztam a lebukás félelmével, de pontosan ez volt a lényeg. Nagy nehezen visszaültünk a kocsiba, és vártuk, a nyolc órát, ami hamar eljött, ugyanis teljesen elvesztettük az idő érzékünket. A kis szőke liba pontban nyolckor kilépett a kapun, majd az apró rövid ruhájába, és borzasztóan jó fenekével elhagyta a lakást.

- Menjünk haver! – fogta meg a táskáját Steve, majd kiszállt a kocsiból, én pedig követtem őt. Lara kerítése előtt álltunk meg, és végig pásztáztuk a környéket, hogy biztosan nem e jár arra egy szemtanú se. Nyolc óra volt, de a tél miatt már korom sötét volt, csak a lámpa fényei világították be valamelyest a keskeny utcát. Steve egy laza mozdulattal átdobta táskáját a kerítés fölött, majd ő maga is nagy nehezen átvergődött a túl oldalra, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon néztem végig a szerencsétlenkedő srácot. 

- Gyere már! – förmedt rám Steve, majd miután sikerült egyensúlyba hoznia magát megindult a bejárati ajtó felé. Egy laza mozdulattal átléptem a kerítés felet, majd nevetve Steve után szaladtam. Kezében egy zseblámpával kutakodott táskája mélyén, majd előhúzott belőle két pár fekete kesztyűt. Az egyik párt a kezembe nyomta, amit rögtön fel is vettem, a másik párt pedig saját kezére húzta fel. 

- Keress valamit, amivel betörhetnénk ezt a szart! – mutatott az ablak felé Steve, majd elindult keresgélni. Szemeimmel végig pásztáztam a környéket, majd tekintetem megakadt a ház falán. A vakolat egy kis helyen lepotyogott a falról, így a tégla is könnyedén kivehető volt. Közelebb léptem a falhoz, majd kezeimmel megpróbáltam kiszedni azt onnan, ami kis idő után sikerült is. Elégedett pillantásokat vetettem a kezemben tartott téglára, majd kíméletlenül az ablak felé hajítottam, ami ennek következtében ripityára tört.

- Szép munka. – veregette meg vállamat Steve, majd az ablak felé legyintett, kezeimmel letörögettem az ablakon maradt kisebb darabokat, hogy ne akadjunk bele, majd bemásztam a kis lyukon, utánam pedig rögtön Steve jött. Körbe néztünk a sötét szobában, majd halk lépteket hallottunk meg a hátunk mögött, mire ijedten fordultunk meg. Egy kövér csivava battyogott elő a szomszédos szobából. 

- Bazdmeg frászt hozta rám ez a kis korcs. – néztem le a kutyára, mire láttam Steve arcán a pillanatnyi elgyengülést a kis kutya láttán. Megadva magát guggolt le az állat mellé, majd simogatni kezdte a kutya fejét. 

- Igen rám is a frászt hoztad. Bizony! – gügyögte idiótán Steve, mire a kutya a hatalmasat harapott Steve kezébe, hallottam a srác elfojtott kiáltását, majd gyorsan elkapta a kezét, és felegyenesedett hozzám. – Rohadt dög. – motyogta miközben a fájó kezét kezdte dörzsölgette.

Jó ízűen felnevettem Steve mérgelődésén, mire a szőke srác szeme szinte szikrákat szórt rám. Komoly arccal nyitogatni kezdte a szekrényeket, majd az egyik fiókon kicsit elidőzött.

- Azt hiszem megtaláltam a kincses ládát. - fordult felém egy hatalmas mosollyal az arcán Steve, mire odaléptem mellé, azt remélve, hogy talán megtalálta a képeket, de nem. Steve, Lara bugyis szekrényében kezdett elturkálni, mire hangos nevetésben törtem ki.

- Szerinted ezt mire használja? - húzott elő a fiókból Steve egy harisnyatartót, mire feszegetni kezdte a vékony gumis szövetet. 

Pár percig nevetve figyeltem, ahogy a szőke srác elmerül az újonnan felfedezett helyen, majd arcom egyik pillanatról a másikra lett újból komoly.

- Steve nem ezért jöttünk! Koncentrálj a lényegre, rendben? - szóltam rá a srácra, mire ő csalódottan csukta be a szekrényajtót, majd tovább keresgélt.

Amíg ő Lara hálószobájában kutakodott, addig én a nappaliba keresgéltem a képeket, de sehol se találtam. Még gyorsan átfésültem a konyhát és az előszobát, de a képeknek nyoma se volt.

- Találtál valamit? - léptem Steve mellé, aki éppen a dolgozó szobát nézte át.

- Nem, semmit. - húzta el a száját oldalra.

- Hol lehet az a szar?! - ültem le idegesen az egyik díványra, majd egyik kezemmel a lábamon dobolva kezdtem gondolkodni. Körbe néztem a szobában, amikor szemem megakadt az íróasztalon heverő laptopon.

- Ha csak nem...- pattantam fel a kanapéról, majd gyorsan a laptop felé léptem. Amilyen gyorsan csak tudtam megkerestem a bekapcsoló gombot, amit hamar meg is találtam, a gépezet, vakító fénnyel kapcsolódott be, mire Steve kíváncsian jött oda.

- Gondolod, hogy rajta van? - nézett rám Steve, majd a laptopra.

- Figyelj... Lassan két órája keressük azokat a rohadt képeket, és ennyi idő elteltével, nem kizárt, hogy Lara hamarosan hazaér, szóval muszáj lesz megnéznünk. - magyaráztam Stevenek tervem.

A laptop egy ideig töltődött, majd behozott egy jelszó ablakot, ami láttán kis híján dühroham jött rám.

- A rohadt életbe is! - ütöttem erősen az asztalra, majd erőtlenül

rogytam le az egyik fotelba.

Steve pár percig matatott a gép felett, majd feloldva tette az ölembe a laptopot, mire a szám is tátva maradt a meglepődöttség miatt.

- Nem tudtam, hogy jó vagy valamire! - mosolyogtam rá Stevere, majd a laptop felé tornyosulva nyitottam meg a gép dokumentumait. 

- Ez rengeteg. Holnapig se találjuk meg. – ült le mellém Steve a nagyszerű bíztatása után, mire szúrós szemekkel néztem rá. 

- Addig márpedig nem megyünk haza, amíg nincsenek meg a képek, még, ha lebukunk se. - nyitottam meg az első mappát, majd elkezdtem egyenként átfésülni a több száz képet. 

Fél óra elteltével átnéztük Lara összes nyaralásának képét és programjait. Nagyszerű! Lassacskán a hatodik mappába léptünk be, de még mindig semmi. Steve néha felkapta fejét, a kanapé karfájáról, de hamar vissza is tette, amikor látta, hogy még mindig eredménytelenül keresgélek. 

- Ez volt az utolsó. – emeltem fel a kezem a billentyűzetről, majd tehetetlenül néztem a képernyőt, amikor egyszer csak a jobb felső sarokban felugrott egy kis ablak. 

’ Az akkumulátor lemerülőben, kérjük, csatlakoztassa a töltőt. ’ – olvastam el a kis szöveget, majd erősen oldalba löktem Stevet, mire ő ijedten kapta fel újra fejét, és szuggerálni kezdte a képernyőt, majd gyorsan átvette az ő ölébe a laptopot, és halántékát kezdte dörzsölgetni. 

Szinte világító kék szemei kipattantak, és láttam az arcán a megvilágosodást. Három ujját használva lenyomott valamit a billentyűn mire felugrott egy számomra ismeretlen oldal egy levédett mappával. 

- Ez a liba nem is olyan hülye, mint gondoltam… - nézett az újabb kódolt dokumentumra Steve. 

- Őszintén szólva, te se vagy olyan hülye, mint azt hittem. Mikor lettél ilyen számítógép zseni? – néztem rá Stevere, arca egyik pillanatról a másikra lett gúnyos az arca.

- Amióta informatikai szakra mentem az egyetemen, csak tudod, neked az agyad elég nehezen reagál a ’ tanulás’ szóra. –fújtatott Steve, majd újra a gép felé vezette figyelmét. 

Újabb néhány percnyi szerencsétlenkedés után Steve győzedelmi kiáltással jelezte, hogy sikerült feltörnie a kódot.

- El se hiszem, hogy sikerül! – mosolygott a képernyőre, majd rám a szőke srác.

Őszintén én se hittem el, lassan jobbnak láttam a gép memóriáját megsemmisíteni, mint, hogy végig nézni ezt a rengeteg képet. Megkönnyebbülve nevettük el magunkat, mire észbe kaptunk, hogy a gépezet bármelyik pillanatban lemerülhet. 

Kíváncsian nyitottuk meg az első képet, de a látvány sokkoló volt. Mármint nem Laráé, sokkal inkább Harryé.

- Ezzel aztán lehet zsarolni. – kezdte el véglegesen törölni a képeket Steve, miután lementette a pendrivejára az összes bizonyítékot - Amíg ezeket letöltöm, addig te kezd el felfesteni a kis emlékeztetőnket Larának. - dobott meg egy festékszóróval a srác.

Kerestem egy nagyobb falfelületet, majd miután kellőképpen felráztam a kezemben tartott festéket, elkezdtem felfirkálni a következő szöveget:

- Mielőtt még a rendőrséghez fordulnál segítségért, csak emlékeztetnélek, hogy a képeid személyiségi jogokat sértenek. -

A második szónál tartottam, amikor Steve is bekapcsolódott és segített felírni a szöveget, de hirtelen kulcscsörgésre, majd a mellettünk lévő előszobának a villany kapcsolására lettünk figyelmesek, hangtalanul dermedtünk meg a pillanatnyi sokktól.

Feltűnés

Sziasztok! Korábban, mint szoktam, de meghoztam az új rész, amire nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszik, majd nektek ugyanis láthattok egy kis részt Louisból is, ami nem tudom, hogy nektek, most pozitívum, vagy inkább negatívumnak tudható be, minden esetre remélem elnyeri, majd a tetszéseteket! Ha igen akkor, nagyon szívesen vennék pár kommentet esetleg új feliratkozókat! :) Jó olvasást! 

Péntek van. A nap amely, megannyi izgalmat és aggodalmat vált ki belőlem. A napokban rengeteg egyeztetés folyt, Louis és Steve között. Azt hiszem egyáltalán nem félnek, sőt, lelkesednek az ötletért, mintha egyszerű kalandként fognák fel a helyzetet. Minden szükséges dolgot megszereztek, és Steve a múlt éjjel feltérképezte Lara házának biztossági rendszerrét.

Az ő szavaival élve ’ gyerekjáték ’ lesz oda betörni, én pedig próbálok hinni benne, és Louisban. 

A héten volt alkalmam, kicsit közelebbről megismerni Stevet, és őszintén egyáltalán nem csodálom, hogy ő és Louis barátok, a köztük lévő kapcsolat sokkal inkább testvéri, mint barátság. Azt hiszem, bátran kimondhatom, hogy Steve nagyon jól ismeri Louist, és természetesen ez fordítva is igaz rájuk. 

Gondolatmenetemből kizökkentve bökött oldalba a mellettem ülő Louis, aki csöndben a telefonjára mutatott, majd a pad alatt átadta nekem a kütyüt. A kijelzőn Steve üzenete volt olvasható. 

’ Ma este 6- kor legyél a megbeszélt helyen.’ – olvastam el magamba a rövid üzenetet, majd visszaadtam Louisnak a telefonját, miközben egy aprót bólintottam felé, majd tekintetem a könyvre vezettem, de, hogy minek azt magam sem tudom, mivel egy betűt nem olvastam belőle. Talán csak próbáltam a tanár előtt tanulást színlelni, de teljesen feleslegesen. Egy hónap múlva vizsgák várhatók, és se én sem Louis nem vagyunk eléggé felkészülve rá, bár azt hiszem, kettőnk közül ez leginkább engem érdekel. 

Semmitmondó unott tekintetem az órára vezetem, majd újra a könyvemre. Tíz perc van az órából, vagy talán kevesebb. 

Csöndben ültünk egymás mellett, amíg hideg kezeket nem éreztem a jobb combomon. Szemeim óvatosan a pad alá néztek, majd gyorsan vissza a tanárra. Louis keze a lábamon pihen, és egyre feljebb haladva incselkedett velem. Szemeim Louisra kaptam, majd rosszalló tekintettel lelökdösetem magamról kezeit.

- Valahogy le kell vezetni a feszültséget. – suttogta éles hangján, majd tenyere visszasiklott a belső combomra, másodszorra is megpróbáltam levakarni magamról kezeit, de lehetetlen volt.

- Hé, ennyivel tartozol nekem… - harapott játékosan enyhén duzzadt ajkaiba, majd újra feljebb csúszott tenyere. 

- A francba, nem akarok neked tartozni! – válaszoltam idegesen, mire Louis halkan felnevetett, majd gyorsan be is fogta, mikor észrevette, hogy a tanár gyanús pillantásokat vetett felénk, majd a pad alatt lévő kezére, amit gyorsan le is vett rólam, amint észrevette, hogy lebukott. Az óra további részét csöndben töltötte, amíg vége nem lett. Sietősen felkapta a táskáját, majd megvárta, amíg én is ugyan így teszek csak valamivel lassabban, de folyamatos cammogásával és tapsikolásával kifejezte, hogy mennyire türelmetlen. 

Nagy nehezen elindultunk a terem ajtaja felé és a tanár után rögtön elsőként távoztunk. 

Ideges voltam, összefont kezeim remegtek a félelemtől és az aggodalomtól, Louis úgy akarta, hogy ne legyek ott a betörésnél, ami talán jobb is lesz így, viszont otthon fogok egyedül idegeskedi amíg meg nem kapom a megnyugtató telefon hívást Louistól és Stevetől, miszerint a képek sikeresen megszerezték. 

Kicsiket léptem a megálló felé, ellentétben a mellettem gyalogoló Louissal, aki folyamatosan sürgetett. Nagyon rossz elő érzetem van, és szinte biztos vagyok abban, hogy egy másodpercnyi nyugodt percem se lesz ma. 

Végül lassan, de csak odaértünk a megállóba, Louis észrevehette, hogy félek, tekintetét a remegő kézfejemre vezette, majd összekulcsolta kezeinket. 

Másik kezével pedig óvatosan félre dobta vállamon elterülő hajam, majd csak azt éreztem, ahogy forró ajkai a nyakamnak préselődnek, majd apró csókokkal halmozta el a kis területet. Szemeim akaratom ellenére és lecsukódtak, légzésem nyugodtabb, és lassabb lett, kezeim dús haját szántották, mire Louis aprót kuncogott, és egy utolsó rövid puszit nyomott a fülem mögé, majd elhajolt. 

- Mennem kell…- engedte el a kezeim hirtelen, majd elfordul és elindult volna, mire teljesen pánikba estem, megijedtem, és gyorsan a keze után kaptam. Louis kérdően nézett vissza rám, majd pillanatok alatt rájött a problémámra, könnyed mosolyra húzta a száját, és visszafordult felém. 

- Louis, nagyon izgulok, mi van, ha mégsem úgy sül el a dolog, ahogy mi azt elterveztük, és esetleg Lara még is otthon lesz és lebuktok?! Mi van, ha elkapnak, és bevisznek a rendőrségre?! – sorakoztattam a kérdéseket, mire Louis a mutató ujját a szám elé tette, hogy ne fecsegjek ilyeneket, mosolyogva elvette ujját, majd szája váltotta fel a helyét. Kezei körbe fonták kicsi arcom, szája viszont eltávolodott tőlem. Tekintete az arcomat pásztázza. 

- Nem lesz semmi baj oké? – nézett mélyen szemembe a válaszomra várva, de hiába – Megígérem. - mondta újra, mire fejemmel egy aprót bólintottam, amikor meghallottam a busz motorjának hangját. 

Louis lassan elengedett, és egy kis lépést hátrált, majd intett egyet, amíg végig nézte, ahogy felszállok a buszra. Ledobtam magam az egyik üres helyre, majd az ablakon figyeltem, ahogy eltűnik az út végén. 

*Louis szemszöge*

Amint, Anna felszállt a buszra lépteim száma felgyorsult, hiszen már így is késésben vagyok. Kabátomba bele- bele kapott a szél miközben gyorsan szeltem az utcákat a Stevel megbeszélt találkozási helyünkig. Pontosan annyit késtem, hogy Steve már tiszta ideg legyen. Amikor messziről meglátott rosszallóan megrázta a fejét, majd idegesen fújtatott egyet, ami a hideg miatt meg is látszott. 

- Szarrá fagytam miattad. – mérgelődött, miközben jéghideg kezét ráztam meg. 

Majd a farzsebembe nyúltam a cigis dobozomért, és kihúztam belőle egy száll cigarettát, majd az ajkaim közé harapva beszéltem, és kerestem az öngyújtóm.

- Bocs, Annára rájött a para, és kicsit le kellett nyugtatnom. – gyújtottam meg a számban tartott szállat, majd egy mélyet szívtam belőle.

- De már minden rendben? – húzta fel a szemöldökét Steve miközben a táskájában kutakodott.

- Dehogy is, látszik rajta, hogy tiszta ideg, de majd lenyugszik. – vontam vállat majd kifújtam a füstöt beszéd közben. 

Steve elővett a táskája egyik zsebéből egy kocsi kulcsot, majd visszavette a vállára a hátizsákját. 

- Te mióta tudsz vezetni? – kérdeztem mosolyogva, de pontosan tudtam a választ.

- Nem tudok, de biztosan nem nagy tudomány. – indult el a parkoló irányába nevetve Steve, majd megállt egy fehér rozsdás kocsi mellett. 

- Ezt honnan kukáztad? – kopogtattam meg az autó tetejét, majd végig néztem az öreg járgányon, végül pedig Stevere kaptam szemeim. 

- Betörni megyünk, nem kell a feltűnés. 

- Aha, feltűnés… Mondd Steve, te teljesen hülye vagy? Szerintem ettől feltűnőbb "kocsit" már nem is szerezhettél volna! – nevettünk fel szinte egyszerre, majd mindketten beültünk az autóba miután eldobtam a kezembe tartott félig elszívott cigaretta csikket.  

Bár jogosítvány nélkül vezetünk meghalni nem, akarok Steve mellett az anyósülésen, ezért automatikusan bekapcsoltam az övet.

Steve elfordította a kulcsot, mire kocsi nagy nehezen, de beindult.  

Remény

Sziasztok! :) Tudom, hogy nagyon sokat kellett várnotok az új részre, de sajnos se ihletem, se időm nem volt elég az íráshoz. :( Nagyon köszönöm a rengeteg megtekintést, a sok lelkesítő kommentet, és persze a díjakat! :) Remélem, ehhez a részhez is kapok pár véleményt, legalább is nagyon örülnék neki! És remélem tetszik majd az új rész, jó olvasást hozzá! :)

- Ha csak nem… - kezdett bele, de egy kis szünetet tartott, hogy még egyszer átgondolja mondani valóját, én pedig csak feszülten figyeltem rá.

- Megfogom, szerezni őket. – mondta ki határozottan, mire teljesen ledöbbenve néztem rá.

- És elárulnád, hogy még is hogyan?! – kérdeztem vissza éles hangon, mire rám kapta tekintetét.

- Kihozzuk onnan őket. – mosolygott.

- Kihozzátok? Kivel? És hogyan? Louis ugye nem akarsz oda betörni?! – kerekedtek ki a szemeim az ijesztőbbnél ijesztőbb kérdéseim miatt.

- Anna, nem először csináljuk ezt Stevel… - tárta szét kezeit a lehető legnagyobb nyugodtsággal az arcán.

Egy pillanatnyi sokk futott át rajtam, ahogy észrevettem magam, hogy folyamatosan belekeverem Louist a mi problémánkba, pedig nem lenne, szabad ezt tennem. Nekünk kell megoldanunk, és nem hagyhatom, hogy Louis miattam kerüljön bajba, még rosszabb esetben börtönbe. Nemet kell mondanom!

- Ne haragudj, de azt hiszem, ez túl nagy szívesség lenne, nem fogathatom el. – ráztam meg a fejem, mire összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

- Nem kértem a beleegyezésed, ez nem rajtad múlik kicsi lány. – mosolyodott el gúnyosan az utolsó szóra.

- Louis, kérlek…! Értsd meg, hogy nem szeretném, ha ezt tennéd! – kiabáltam vele, hátha az hatásosabb.

- Basszus Anna segíteni próbálok, ne, hogy már én legyen a köcsög ezért is! Igazán hagyhatnád, hogy azt tegyek, amit akarok! – sóhajtott egyet, majd visszadőlt a székbe, és karjait összefonta a mellkasa felett, ideges.

Kezem, óvatosan ráhelyeztem felkarjára, majd kicsit meg megsimogattam.

- Sajnálom, csak… aggódok miattad Louis… Nem akarom, hogy a testvérem hülyesége miatt te kerülj bajba. Érted? – éreztem, ahogy izmai elengednek az érintésemre, majd hirtelen felállt, és az ablak elé sétált, tekintete az utcára meredt, majd halkan motyogott valamit. 

- Egy kicseszett alakalom, hogy segíthetek, nem fogom elszalasztani… - mondta összefonott karokkal, mire én is felálltam, és a háta mögé mentem, kezeim vállára helyeztem, majd lábujjhegyen ágaskodva a fülébe suttogtam.

- Látom, javíthatatlan vagy. – hangomon érezhette, hogy elmosolyodok, mert ő is mosolyra húzta ajkait, majd megpördült, hogy szembe lehessen velem.

- Ez azt jelenti, hogy benne vagy? – karolta át derekam, és kicsit közelebb húzott magához, homlokunkat összeérintve vigyorogtunk egymásra.

- Azt. – mondtam ajakim harapdálva, vágytam a csókjára, de nem kezdeményeztem, tekintetét szám irányába kapta, mire ajakim akaratom ellenére is elnyíltak egymástól, szabad utat adva neki ezzel. Először alig súrolta őket, majd erősen tapadtak rá, vad volt, de még is érzelmes, furcsa párosítás… Ajkaink hirtelen váltak el egymástól, és szinte kínzott a hiánya. Sóvárogva pásztáztam arcát, amin hirtelen megjelentek a nevető ráncok, majd a szokásos szétterülő mosoly társult hozzá. Éreztem, ahogy az egyik keze, elhagyja a derekam, majd lassan a másik is. Kíváncsian figyeltem az összes apró mozzanatát, zsebeit végig tapogatva keresett valamit, amit aztán a farzsebéből kapott elő, a telefont.

Összeráncolt szemöldökkel, az összes figyelmét a kütyünek szentelte.

- Mit csinálsz? – léptem mellé, hogy jobb kilátást nyerjek a képernyőre.

- Felhívom Stevet. – motyogta az orra alatt alig érthetően, de az igazat megvallva az is meglepett, hogy válaszolt.

A telefont a füléhez emelte, majd pár csörgés után Steve felvette.

Hosszantartó beszélgetés következett, amiben Louis hosszasan ecsetelte a történteket Stevenek. Unottan ültem végig, és pásztáztam a fel-alá járkáló srácot.

- Szóval.. – erre a szóra már én is felfigyeltem – Akkor készülj fel, pénteken meg kell csinálnunk. – mondta határozottan Louis.

- Leszarom a programjaid Steve, mondd le! Szerintem ez kurvára fontosabb, mint még egy újabb full részeg éjjel a cluban. – mondta idegesen, majd kinyomta a telefont, és visszacsúsztatta a zsebébe.

- Ezzel ez, el is van intézve, pénteken megcsináljuk. Viszont egy dolgot kérnék cserébe… - hirtelen felkaptam a tekintetem, és kérdőn néztem fel rá.

- Szeretném, ha Harry nem tudna erről, rendben?  - húzta fel szemöldökét, miközben mélyen a szembe nézett, és megérintette a jobb kezem, majd összekulcsolta ujjainkat.

Egy percet sem gondolkoztam a válaszon, egyértelmű volt, hogy nem akarom, hogy ez legyen Harry első benyomása Louisról, tehát határozottan válaszoltam:

- Rendben. – mondtam, és egy aprót bólintottam fejemmel, mire Louis elmosolyodott, és egy könnyed mozdulattal magához szorított, majd egy puszit nyomott homlokomra.

- Köszönöm…- duruzsoltam pulóverébe, ami enyhén eltompította hangom, válaszul csak dünnyögött valamit az orra alatt, de aligha volt érthető.

Lassan, nehezen váltunk szét egymástól, pulcsijának illata még mindig bódítóan hatott rá, de pillanatok múlva sikeresen helyre állt a légzésem.

***

Hangos csörrenéssel az asztalra dobtam a kulcsomat, majd a táskám is egy kisebb puffanással a földre. Harry már egy jó ideje otthon van, a végzősöknek mindig kevesebb órája van, hogy otthon legyen idejük tanulni az évégi vizsgákra. Természetesen a testvérem ennek teljes ellentéte, amint van egy kis szabad ideje azt henyéléssel, vagy alvással tölti, most is a nappali kanapéján heverészik, kezében egy hatalmas chipses zacskóval, figyelemmel követi a TV-ben zajló focimeccset. Tipikus…

- Szia! – dobtam le magam mellé a kanapéra, és egy jó korát markoltam a zacskóból, majd lassan csócsálni kezdtem, miközben lecsekkoltam a meccs állását.

- Hello – ült fel egy kicsit – későn jöttél, ma is tovább kellett benn maradnod? – nézett a falon lógó óra irányába, majd újra rám végül pedig a TV-n ragadt meg a tekintete.

- Igen! – próbáltam lezárni a hazudozásomat a lehető legrövidebb szóval.

A tömör beszélgetésünk után mindketten csöndben figyeltük a meccset, miközben továbbra is ropogtattuk a burgonyaszirmokat fogunk alatt.

Üres tekintettel meredtem a TV irányába, de az agyam igen is kattogott Louis tervén.

Csak remélni tudom, hogy Louis és Steve megtalálják a képeket, és gond nélkül sikerül a tervük, de természetesen van okom az aggodalomra, mert mi van, ha fordítva sül el a dolog?

Nem tudhatjuk, hogy Lara milyen biztonsági felszereléssel rendelkezik, vagy épp egy dobermannal. Remélni és bízni tudok abba, hogy sikerül nekik kihozni a képeket, Harrynek pedig megtartani az állás, nekünk meg a házat.

És, ha sikerül is, vajon látjuk még Larát? Próbál, majd még keresztbe tenni Harrynek, vagy végre békén hagy majd minket?

Pétekig összesen három nap van, addig mindent, hiba nélkül, meg kell terveznünk, és egyeztetünk, hogy minden tökéletesen menjen.

Határozottnak kell maradnom, és hinnem abban, hogy sikerülni fog!